ANL-lakások: üröm az örömben

•  Fotó: Pethő Melánia

Fotó: Pethő Melánia

Lassan benépesülnek a gyergyószentmiklósi ifjúsági lakások. A bérlők alig több mint egy hete kapták kézhez a kulcsokat, de máris kisebb-nagyobb kellemetlenségekbe ütköztek. Mint mondják, az észlelt hibák nagy részét sikerül házilag kijavítani, ám olyanok is vannak, amik előtt tétlenül állnak.

Pethő Melánia

2010. június 21., 18:192010. június 21., 18:19

2010. június 21., 19:332010. június 21., 19:33

•  Fotó: Pethő Melánia Galéria

Fotó: Pethő Melánia

Június 11-én, a bérleti szerződések aláírása után kapták kézhez a kulcsokat az ANL lakások bérlői. Az akkor még áram nélküli lakrészekbe saját költségen vezettették be az áramot, szereltettek villanyórát a lakók, ezután pedig elkezdődtek a költözések is, lassacskán benépesül a Virág negyed két új tömbháza. A húsz garzon és ugyanannyi kétszobás lakás bérlői közül sokan döbbenten észlelték, hogy az utóbbi napok viharos időjárásai során percek alatt hatalmas tócsák alakulnak nem csak a tömbház előtt, de a lakásokban is. A helyszínen érdeklődve több lakó arról számolt  be, hogy attól függően, hogy milyen irányból fúj a szél, az esővíz arról az oldalról folyik be a lakásba a bezárt ablakon keresztül. Vannak lakások, ahol már a padló is felpúposodott a víz miatt.

•  Fotó: Pethő Melánia Galéria

Fotó: Pethő Melánia

A megkérdezett lakók közül többen a bejárati ajtóval kezdték a gondok sorolását. Mint mondják, némelyiket igen nehezen lehet bezárni. Az ablakokkal is gondok vannak. Azon túl, hogy már bebizonyosodott, hogy nincs tökéletes szigetelésük, a termopán ablakok fa keretein csupán egy rend festés van, hozzáértők szerint ha ez így marad, nagyon hamar megrongálódik a fa. A beltéri ajtók között több olyan akad, melyet nem lehet becsukni, mert sarkai nincsenek beállítva. Néhol a zárakkal van probléma.

•  Fotó: Pethő Melánia Galéria

Fotó: Pethő Melánia

Arról is szó esett, hogy sürgős közbelépést igényelt egy kagyló alatti, csöpögő lefolyó – a lakás bérlője vízálló szilikonnal oldotta hárította el a problémát. Van, aki a villanyhálózattal nincs megelégedve, mások pedig újrafestik a falakat.

A két ANL tömbház új lakói egy panaszlevél megfogalmazását tervezik a polgármesteri hivatal felé, amelyben felsorolják majd az eddig észlelt hibákat. Igazából még nem tudják, hogy a kulcsok átvétele után kinek lenne a kötelessége az építési hiányosságokat kijavítani. Volt, aki már saját kezűleg nekilátott a javítgatásnak, mások viszont fogyasztóvédelemhez készülnek a panaszukkal.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. november 03., kedd

Egymásra mutogat a két munkaügyi miniszter a PNRR-pénzek veszélybe kerülése miatt

Egymást hibáztatja a volt és a jelenlegi munkaügyi miniszter a fogyatékossággal élő személyekről jelentett vitatott adatok miatt. A botrány nyomán Románia a helyreállítási tervhez kapcsolódó uniós támogatások egy részét is elveszítheti.

Egymásra mutogat a két munkaügyi miniszter a PNRR-pénzek veszélybe kerülése miatt
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély

Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély
2026. november 03., kedd

A jelenlegi 4325 lejről 4652 lejre emeltetné a bruttó minimálbért a szakszervezet

A jelenlegi 4325 lejről 4652 lejre emelné 2027-ben a bruttó minimálbért az Országos Szakszervezeti Tömb (BNS). A szakszervezeti szövetség átlátható, méltányos számítási módszert és a minimálbér befagyasztásának elkerülését szorgalmazza.

A jelenlegi 4325 lejről 4652 lejre emeltetné a bruttó minimálbért a szakszervezet
2026. november 03., kedd

Közeleg a határidő: már csak pár napig kérhetnek kártérítést az aszály sújtotta gazdák

November 6-a, péntek az utolsó nap, amikor a gazdák benyújthatják a kérelmüket az aszály sújtotta kukorica- és napraforgótermés után járó rendkívüli támogatásra – hívta fel a figyelmet kedden a Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség (APIA).

Közeleg a határidő: már csak pár napig kérhetnek kártérítést az aszály sújtotta gazdák
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Évszakok találkozása a Hargitán

Az ősz színeit kedd reggelre a frissen hullott hó fehérsége törte meg Hargitafürdőn.

Évszakok találkozása a Hargitán
Évszakok találkozása a Hargitán
2026. november 03., kedd

Évszakok találkozása a Hargitán

2026. november 03., kedd

Ingyen kiválthatók lesznek a gyógyszertárakban az inzulinpumpák

Romániában több mint négyezer gyermek szenved 1-es típusú cukorbetegségben, a kezeléshez való hozzáférést, a metabolikus betegségek megelőzését és az egészségnevelést a legfontosabb prioritások közé kell sorolni – jelentette ki az egészségügyi miniszter.

Ingyen kiválthatók lesznek a gyógyszertárakban az inzulinpumpák
2026. november 03., kedd

Ártatlannak vallotta magát Călin Georgescu, nem akar többé megjelenni a bíróságon

Călin Georgescu volt államfőjelöltet kedden a fővárosi fogdából az első kerületi bíróságra kísérték, hogy részt vegyen az ellene legionárius propaganda vádjával indított per tárgyalásán.

Ártatlannak vallotta magát Călin Georgescu, nem akar többé megjelenni a bíróságon
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Egyet erre, egyet arra – készülnek a télre az országutak mentén

Elkezdte a napokban a brassói regionális útügyi igazgatóság a hófogó panelek kihelyezését az ügykezelésébe tartozó országutak mentén – tájékoztatnak bejegyzésükben.

Egyet erre, egyet arra – készülnek a télre az országutak mentén
2026. november 03., kedd

Közel 47 millió lejes kárt tártak fel, folytatódik a nagyszabású rendőrségi akció

Folytatódik a Jupiter művelet, a rendőrök és az ügyészek kedden országszerte több mint 300 helyszínen tartanak házkutatást különböző bűncselekmények felderítése és az elkövetők felelősségre vonása érdekében – közölte a legfőbb ügyészség.

Közel 47 millió lejes kárt tártak fel, folytatódik a nagyszabású rendőrségi akció
2026. november 03., kedd

Ma délelőtt indul a roncsautóprogram a magánszemélyeknek

November 3-án délelőtt 10 órától indul a 2026-os roncsautóprogram újabb szakasza, amelynek keretében a magánszemélyek állami támogatást igényelhetnek új gépkocsi vásárlására.

Ma délelőtt indul a roncsautóprogram a magánszemélyeknek
Hirdetés