A múlt évi sikeren felbuzdulva, idén másodjára szervezik meg A vár legjobb íjásza elnevezésű versenyt. A Marosszéki Íjászok megmérettetésén hagyományos történelmi íjjal lőnek majd, hol a várfalról, hol egy leomló várrészről, de mozgó célpontot és kötélen lógó harangot is el kell találni.
2017. március 22., 18:372017. március 22., 18:37
A Marosszéki Íjászok múlt évben szervezték meg először ezt a történelmi íjászversenyt, akkor több mint hetvenen mérték össze célzó képességüket, végül A vár íjásza címet egy kecskeméti versenyző nyerte el.
„Nagyon jó hangulata volt a tavalyi versenynek, voltak egészen kezdők és haladók is: a legfiatalabb egy hétéves fiú volt, de hatvanan felüli résztvevőnk is volt. Mivel egyedülálló ez a verseny a környéken, szép számban megjelentek a versenyzők. Hasonló létszámra számítunk idén is, ugyanis egy nap alatt már több mint 15 jelentkezőnk van a májusi megmérettetésre” – osztotta meg lapunkkal a Marosszéki Íjászok titkára, Szabó Ádám. Hozzátette, a versenyen hagyományos íjjal lőnek, vagy replikával. A replika azt jelenti, hogy modern anyagokból készült, de történelmi íj, míg
A verseny célja a megmérettetés mellett az is, hogy éltessük és megmutassuk a hagyományainkat, éppen ezért sokan hagyományőrző ruhát magukra öltve lőnek, s nem marad el a zászlós felvonulás sem – tudtuk meg Szabó Ádámtól. A marosvásárhelyi várban zajló versenyen amúgy kilenc cél lesz,
Különleges helyszín, különleges fegyvernem
Leginkább örömíjászok
A szervező Marosszéki Íjászok egyesülete 2008-ban jött létre, kezdetben 6–7 aktív tagból állt. Mára azonban a környék legnagyobb csapata: tizennyolc állandó tagja van az egyesületnek, de a heti kétszeri edzéseken 25–30 ember is részt vesz. „A legtöbben hobbiból űzzük ezt a sportot, úgy hívjuk magunkat, hogy örömíjászok vagyunk, csak 2–3 ember a csapatból jár profi versenyekre” – mondta Szabó Ádám. Hozzátette, az íjászat amúgy egy pár éve kezdett el terjedni Erdélyben, ugyanis sokáig fegyvernek minősült az íj Romániában, és nem tarthatott engedély nélkül akárki otthon. Amióta azonban eltörölték a tiltást – ami Magyarországon nem is volt érvényben –, az íj is egyre elterjedtebb, és maga a sport is egyre népszerűbb.
A 2017-es A vár legjobb íjásza versenyt május 20-án szervezik a marosvásárhelyi várban, az egész napos program szerves része a Múzeumok Éjszakája rendezvénysorozatnak. Lesz hagyományos (történelmi) íj, vadászreflex íj, longbow íj kategória. Lesznek felnőtt csoportok (férfi és női), valamint fiatalok (fiúk és lányok) csoportja és gyerekcsoport is. Napközben a közönség is kipróbálhatja az íjászatot, ugyanakkor lesznek gyerekfoglalkozások. A szervezők minél több íjászcsapat részvételét szorgalmazzák, ugyanis idén csapatversenyt is szándékoznak rendezni, ha a hagyományos kategóriában minimum négy csapat lesz.
Ismét megszervezik a civil szervezetek vásárát Marosvásárhelyen május 10-én a város központjában. A 22. alkalommal megrendezendő esemény az évtizedek alatt fontos találkozóhellyé nőtte ki magát, ahol Maros megye civil szervezetei mutatkoznak be.
Jelentős lehűlés várható csütörtökig Románia nagy részében az Országos Meteorológiai Szolgálat pénteki előrejelzése szerint.
Április végén, május elején nagy májusi cserebogár-rajzásnak lehettünk szemtanúi. Jó tudni azonban, hogy nem ártalmatlan rovarokról beszélünk: nagy károkat okoznak a mező- és erdőgazdaságokban egyaránt.
Románia a nemzeti kisebbségekkel szembeni bánásmód „jó gyakorlatának modellje” – jelentette ki az elnökválasztás második fordulóba jutott két jelölt csütörtök esti tévévitáján Nicușor Dan.
Egyre gyakoribbak a forgalmi dugók Székelyudvarhelyen, amelyek az elmúlt napokban tovább fokozódtak. A kora reggeli és délutáni órákban rendre csúcsosodó forgalmi nehézségeket több, párhuzamosan zajló infrastrukturális fejlesztés okozza.
A Gyulafehérvári Caritas katolikus segélyszervezet számára május az ápolók hónapja, amikor kiemelt figyelem irányul azokra, akik nap mint nap mások testi-lelki jólétéért dolgoznak. Ennek keretében rendezték meg az Ápolók konferenciáját.
Az elnökválasztás második fordulójába került két jelölt, George Simion (AUR) és Nicușor Dan (független) csütörtök este először vitáznak a tévékamerák előtt.
Robert Francis Prevost amerikai bíborost választották meg a katolikus egyház új fejének, aki XIV. Leó pápa néven fog szolgálni.
Fogy a levegő a bűncselekmények elkövetői körül: a modern technológiákkal a rendőrség egyre könnyebben azonosítja őket. A Hargita megyei rendőrségen bemutattak pár kriminalisztikai módszert, amellyel például a lemosott vért is fel tudják fedni.
szóljon hozzá!