Amikor a szülő csődöt mond a nevelésben

A Hargita Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Igazgatóság adatai szerint múlt évben nőt a gyermekvédelemmel kapcsolatos problémák száma a megyében. A leggyakoribb gond továbbra is a kiskorúak elhanyagolása, illetve elhagyása, de gyakran kell intézkedjen az igazgatóság gyermek-bántalmazások ügyében is. Az elmúlt évekhez képest nőtt a drogproblémás fiatalok száma, és egyre gyakrabban találkoznak a gyermekvédelmi szakemberek az úgynevezett „Emo-jelenséggel” is – tájékoztatott Elekes Zoltán, az igazgatóság vezetője.

Széchely István

2010. február 09., 11:432010. február 09., 11:43

2010. március 08., 17:052010. március 08., 17:05

Tavaly összesen 101 gyermekjogsértési esetet vett nyilvántartásba a Hargita Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Igazgatóság. Az ügyek száma nagyjából húsz százalékkal magasabb, mint 2008-ban, ez azonban nem feltétlenül jelenti azt, hogy nőtt az erőszak, ugyanis azt is jelentheti, hogy több esetre derült fény, mert többen kérnek segítséget, vagy jelentik az ilyen ügyeket – közölte az igazgató.

A múlt évben feljegyzett gyermekvédelmi problémák több mint felét az elhanyagolásos ügyek teszik ki, de több esetben súlyosabb jogsértés miatt kellett intézkedniük. Ezek között 11, gyermek ellen elkövetett szexuális zaklatás, valamint 21, néhány esetben súlyos fizikai bántalmazással járó erőszakos eset is szerepel. Az adatokból kitűnik, hogy leggyakrabban falun élő gyermekek válnak az erőszak elszenvedőivé, és ezt legtöbbször éppen szüleik követik el.

Az alkohol egy nagyon komoly befolyásoló tényező a súlyosabb bántalmazásoknál – mondja Elekes Zoltán. Az igazgatóság statisztikája szerint iskolában mindössze kétszer történt gyermekbántalmazás tavaly. Ugyanakkor nőtt a neveléssel kapcsolatos családi problémák száma. „Az utóbbi időben egyre több olyan esettel találkozunk, hogy a szülő úgymond csődöt mond a nevelésben, behozza a kamaszkorú gyerekét, és mi kell valamit kezdjünk vele” – magyarázza az igazgató. A kamaszkori problémák között az egyre hangsúlyosabb kábítószer-fogyasztást és az úgynevezett „Emo-jelenséget” is megemlíti, hozzáfűzve, hogy gyakran öngyilkossági, illetve öncsonkítási kísérlet miatt kell foglalkozzon ezekkel a \"problémás\" kamaszokkal a gyermekvédelem.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 05., hétfő

Simion és Nicușor Dan jutott be a második fordulóba

George Simion és Nicușor Dan jutott be a romániai elnökválasztás második fordulójába a szavazatok hétfő reggel 7 órai, 99,99 százalékos feldolgozottsága szerint.

Simion és Nicușor Dan jutott be a második fordulóba
2025. május 04., vasárnap

Egy kicsit vezetett Nicușor Dan a diaszpórában, aztán Simion ott is átvette a vezetést

Az Állandó Választási Hatóság (AEP) valós időben közzétett adatai szerint a szavazatszámlálási jegyzőkönyvek 66,48 százalékos feldolgozottságánál a Románok Egyesüléséért Szövetség jelöltje, George Simion vezet az elnökválasztás első fordulójában.

Egy kicsit vezetett Nicușor Dan a diaszpórában, aztán Simion ott is átvette a vezetést
2025. május 04., vasárnap

Antal Árpád: minden követ meg kell mozgatni a következő két hétben

A kilenc órakor közzétett exit-poll adatok szerint Gerorge Simion biztosan bejut az államfőválasztás második fordulójába. Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere az urnazárást követően értékelt.

Antal Árpád: minden követ meg kell mozgatni a következő két hétben
2025. május 04., vasárnap

Várja a szavazatszámlálás eredményeit Crin Antonescu és Nicușor Dan

Nicușor Dan független elnökjelölt a vasárnap esti exit poll eredmények közzététele után kijelentette, a politikusoknak még hosszú utat kell megtenniük, hogy felérjenek az általuk képviselt közösségek törekvéseihez, ugyanakkor „ez egy új kezdet”.

Várja a szavazatszámlálás eredményeit Crin Antonescu és Nicușor Dan
2025. május 04., vasárnap

Exit poll: George Simion juthat be a második fordulóba, fej-fej mellett Crin Antonescu és Nicușor Dan

Az urnazárást követően közzétett exit-pollok szerint George Simion és Crin Antonescu vagy Nicușor Dan juthat a második fordulóba a romániai elnökválasztáson, amelynek első, újból kiírt fordulóját vasárnap tartották.

Exit poll: George Simion juthat be a második fordulóba, fej-fej mellett Crin Antonescu és Nicușor Dan
2025. május 04., vasárnap

Vasárnapi vonatbaleset: egy várandós nő maradt kórházban

Egyetlen személy, egy várandós nő maradt kórházban vasárnap estére a konstancai vonatbaleset érintettjei közül.

Vasárnapi vonatbaleset: egy várandós nő maradt kórházban
2025. május 04., vasárnap

Több turista szorult a hegyimentők segítségére a Torockó melletti Székelykőn három nap alatt

Megsérült vasárnap egy turista a Torockó melletti Székelykő Nagyárok nevű részén, ugyanazon a túraútvonalon, ahol egy nappal korábban egy másik kiránduló megsérült.

Több turista szorult a hegyimentők segítségére a Torockó melletti Székelykőn három nap alatt
2025. május 04., vasárnap

És akkor jöjjön még egy utolsó nagy hajrá

Már csak kevesebb, mint két óra van hátra a megismételt elnökválasztás első fordulójából. A szavazókörzetek – külföldön és belföldön egyaránt – romániai idő szerint 21 órakor zárnak.

És akkor jöjjön még egy utolsó nagy hajrá
2025. május 04., vasárnap

Hargita megyében több mint kétezren kértek mozgóurnát a választásokhoz

A Hargita Megyei Választási Iroda szóvivője, Adrian Pănescu tájékoztatása szerint a megyében összesen 2089 kérvényt nyújtottak be mozgóurna igénylésére, ezek közül 350-et egészségügyi intézményekben ápolt személyek adtak le.

Hargita megyében több mint kétezren kértek mozgóurnát a választásokhoz
2025. május 04., vasárnap

Ég a száraz növényzet és a széltörésben kidőlt fák Balánbányán

A száraz növényzet és kidőlt fatörzsek kaptak lángra Balánbányán, az Egyeskő térségében.

Ég a száraz növényzet és a széltörésben kidőlt fák Balánbányán