Hirdetés
Hirdetés

Amikor a maszk nem jelmez: már próbálnak a Figuránál

•  Fotó: Kozma Péter/Figura Stúdió Színház

Fotó: Kozma Péter/Figura Stúdió Színház

Két és fél hónap kényszerpihenő után újra elkezdődnek a próbák a Figura Stúdió Színháznál. Az évad hátralévő részében két új produkción dolgozik a gyergyószentmiklósi társulat, betartva a hatóságok által előírt szabályokat.

Gergely Imre

2020. június 06., 19:242020. június 06., 19:24

A színháznak helyet adó kultúrház belső udvarán új szabadtéri színpad létesült, amely a korlátozások ideje alatt játszott előadásoknak ad majd teret. Várhatóan még ebben az évadban bemutatják a S.Ö.R., avagy Shakespeare Összes Rövidítve című darabot Barabás Árpád rendezésében. A S.Ö.R, azaz a Long–Singer–Borgeson brit alkotóhármas alkotása egyfajta élő Shakespeare-album, amely a neves drámaíró legismertebb műveiből kiragadott részleteket hozza
színpadra és egyben közelebb a nézőkhöz egy közvetlen, jó humorú, improvizatív előadásban – közli a társulat.

A járványt megfékező intézkedések miatt, valamennyi kulturális intézményhez hasonlóan március közepétől a Figura is felfüggeszteni kényszerült a nyilvános és művészi tevékenységét. Ennek ellenére az élet nem állt meg a gyergyószentmiklósi színházban: a csendes időszak alatt megszépült a két játéktér: a nagyszínpadot és a teljes stúdiótermet újrafestették, a folyósokat kimeszelték, illetve számos olyan javítási munkálatra került sor, amelyre a normál tevékenység mellett csak a nyári szünetben lett volna lehetőség. Várják, hogy a belső terekben is fogadhassák a nézőket.

Hirdetés

Közben zajlanak a Stop the Tempo! című előadás próbái is, Gianina Cărbunariu szövegét Faragó Zénó állítja színpadra.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 14., péntek

Év végére üzembe állhat a ritka gyulakutai beruházás

Akkumulátoros energiatároló park épül Gyulakután az Electrica Bukarest 16,5 millió eurós beruházásában, amelyet az év végéig üzembe helyeznének. Emellett egy kisebb, önkormányzati akkumulátorpark is készül, amely középületek áramellátását szolgálja majd.

Év végére üzembe állhat a ritka gyulakutai beruházás
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Kilenc hónappal eltűnése után megtalálhatták a brit turista holttestét a Bucsecsben

Egy oszlásnak indult holttestet találtak pénteken a Bucsecs-hegységben, ruházatából a tavaly novemberben eltűnt 18 éves brit turista iratai kerültek elő – közölte az Agerpres hírügynökség nyomán az MTI.

Kilenc hónappal eltűnése után megtalálhatták a brit turista holttestét a Bucsecsben
2026. augusztus 14., péntek

Történelmi mélypont közelében a Duna vízhozama, tovább apad a folyó

A Duna vízhozama a romániai belépési pontnál, Báziásnál pénteken és szombaton várhatóan másodpercenként 1400 köbméter körül stagnál, majd enyhén csökken, és augusztus 21-re másodpercenként 1300 köbméterre apad.

Történelmi mélypont közelében a Duna vízhozama, tovább apad a folyó
2026. augusztus 14., péntek

Elhunyt Geréd Vilmos nyugalmazott kántor-karnagy

Életének 77. évében, augusztus 13-án, elhunyt Geréd Vilmos nyugalmazott kántor-karnagy, az erdélyi egyházzenei élet meghatározó személyisége – adta hírül a romkat.ro hírportál.

Elhunyt Geréd Vilmos nyugalmazott kántor-karnagy
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Több mint hétszáz bölcsődei állást hirdetnek meg

Pénteki ülésén a kormány memorandumot fogadott el 34 új bölcsőde működtetéséhez szükséges 768 állás meghirdetéséről.

Több mint hétszáz bölcsődei állást hirdetnek meg
2026. augusztus 14., péntek

Nem mindennapi helyszínen mutatják be a környezettudatos divatot Marosvásárhelyen

A Marosvásárhelyi Állatkert oroszlánkifutója idén is otthont ad egy rendhagyó divatbemutatónak augusztus végén: Hajnal Zsuzsa, marosvásárhelyi divattervező itt mutatja be a fenntartható divat jegyében alkotott új ruhakollekcióját.

Nem mindennapi helyszínen mutatják be a környezettudatos divatot Marosvásárhelyen
2026. augusztus 14., péntek

Újabb helyreállítási pénzeket hívna le Románia

Románia pénteken benyújtja az országos helyreállítási tervhez (PNRR) kapcsolódó ötödik kifizetési kérelmét – jelentette be Dragoș Pîslaru európai alapokért felelős miniszter a kormányülés utáni sajtótájékoztatón.

Újabb helyreállítási pénzeket hívna le Románia
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Elszakadt a film, kórházban ébredt a Brassóban két turistát halálra gázoló sofőr

Nem érdemelte meg a kórházi ellátást, ezért nem volt hajlandó bent maradni törött bordákkal a két ember életét követelő brassói gázolás elkövetője, aki elmondása szerint elvesztette az eszméletét a balesetet megelőzően.

Elszakadt a film, kórházban ébredt a Brassóban két turistát halálra gázoló sofőr
2026. augusztus 14., péntek

Elmondta az ügyvivő miniszterelnök, hogy miből pótolnák az atomreaktor leállítása miatt kieső energiát

Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök pénteken több évre szóló politikai paktumot javasolt a pártoknak az energiaügyi intézkedések következetes végrehajtására.

Elmondta az ügyvivő miniszterelnök, hogy miből pótolnák az atomreaktor leállítása miatt kieső energiát
2026. augusztus 14., péntek

Nem volt alapja a szóbeszédeknek, megnyugodtak az orotvaiak, hogy lezárult a gyilkosság ügye

Megnyugvással fogadják az orotvaiak, hogy jogerős ítélet született a 2025. februárjában történt emberölés ügyében. A helyiek körében az okozott szóbeszédeket, hogy több mint egy évig várni kellett konkrét fejleményekre.

Nem volt alapja a szóbeszédeknek, megnyugodtak az orotvaiak, hogy lezárult a gyilkosság ügye
Hirdetés