
Amikor a lakók döntenek: a részvételi költségvetés révén a város három játszóterére került egy-egy pingpong-asztal
Fotó: Kézdivásárhely önkormányzata
A 2024-es év kihagyása után a kézdivásárhelyi önkormányzat ismét meghirdeti a részvételi költségvetés programot. A lakók javaslatokat tehetnek, majd szavazhatnak arról, hogy a városfejlesztésre szánt összeg egy részét milyen projektekre fordítsák.
2025. november 30., 18:052025. november 30., 18:05
Kézdivásárhely önkormányzata, Szilveszter Szabolcs alpolgármester kezdeményezésére 2020-ban indította el a részvételi költségvetés nevet viselő pályázati programját.
Az elmúlt években így készült el a Dózsa György utcában a közösségi tér, a Csipkerózsika Óvoda udvarán a közlekedési tanpálya, valamint a nyujtódi játszótér és ifjúsági ház.
A Kovács Áron építész által tervezett, előzetesen gipszből megformázott bronzmakett egy faragottkőszikla-talapzaton kapott helyet
Fotó: Kézdivásárhely önkormányzata
Legutóbb 2023-ban lehetett pályázatokat benyújtani, amikor első helyen a Rotary Klub Tapintható város nevű projektje, a másodikon a Háromszéki Férfiak Klubjának elképzelése végzett. Az utóbbi révén
a város három játszóterén szereltek fel egy-egy pingpong-asztalt,
2024 decemberében pedig a főtéren avatták fel a központot, illetve az udvartereket kézzel kitapintható módon megörökítő, 150 x 120 cm méretű bronzmakettet.
Ezen 50 épület homlokzata, valamint 6 fontosabb épület részleteiben van kidolgozva.
Tavaly a kormány megszorító intézkedései miatt nem tudtak erre pénzt elkülöníteni, idén azonban ezek dacára is sikerült újra meghirdetni a programot – tájékoztatta lapunkat Szilveszter Szabolcs alpolgármester. Ennek elsődleges szerepe bekapcsolni a lakosságot is városfejlesztésbe:
A szabályzat szerint a helyi tanács minden évben elfogad egy keretösszeget (idén 100 ezer lejt) a beruházásoknál, amit 18. életévüket betöltött, kézdivásárhelyi lakhellyel rendelkező magánszemélyek vagy helyi bejegyzésű egyesületek pályázhatnak meg olyan elképzelések megvalósításra, amelyek egyébként nem szerepelnek az önkormányzat beruházási tervében.
Fotó: Gecse Noémi
A kezdeményező azonban nemcsak javasol, hanem költségvetéssel és látványtervvel ellátott pályázatot kell benyújtania, világossá téve, hogy
Ezután a pályázatok egy szűrésen esnek át, mely során kiderül, hogy jogilag és technikailag kivitelezhetők-e. Legvégül a zöld fényt kapó pályázatokat a lakosság rangsorolja.
Összesen hat kategóriában lehet javaslatot benyújtani:
utcai infrastruktúra: sétányok, járdák, terek és gyalogosövezetek;
közterületek, köztéri bútorzat rendezése;
zöldövezetek, játszóterek és közterületek rendezése (köztéri bútorzat, közvilágítás stb.);
mobilitás, akadálymentesítés és biztonságos közlekedés (közlekedést szolgáló utak javítása, hozzáférhetőség növelése fogyatékkal élők számára, videós megfigyelő rendszerek stb.;
oktatási és kulturális infrastruktúra;
Smart City, digitális város.
Egy kategóriában mindenki csak egy javaslatot nyújthat be a program online felületén, egy projektre legtöbb 50 ezer lej kérhető, de támogatók tehetnek még hozzá pénzt szponzoráció gyanánt.
A 2026. január 4-ig benyújtandó pályázatokat
január 5-e és 18-a között ellenőrzik,
a lakók február 4-ig szavazhatnak rájuk ugyancsak online,
február 10-től pedig kezdődhet a kivitelezés.
A pályázat benyújtásától az ötletgazda együttműködik az önkormányzat megbízott felelősével.
Nicușor Dan megtámadta az alkotmánybíróságon a parlamentben múlt héten elfogadott új feddhetetlenségi törvényt – közölte hétfőn az elnöki hivatal.
Mit tud a lakosság a Maros megyét is érintő méltányos átállási programról, a munkahelyek megszűnéséről, átalakulásáról? Hogyan látja a települése jövőjét? – ezekkel a témákkal is foglalkozik a napokban közzétett kérdőív.
Nem bizonyult tartósnak a Duna vízszintjének emelkedése Csernavodánál, fel kell készülni arra, hogy néhány napig teljesen le kell fog állni az atomerőmű – jelentette be Alexandru Bușoi energetikai államtitkár hétfőn.
Alvás közben korrigálja a látást, nappal pedig szemüveg és hagyományos kontaktlencse nélkül biztosít éles látást. Az éjszakai kontaktlencse egyben kényelmes, és a gyermekkori rövidlátás előrehaladását is lassíthatja.
Az RMDSZ első opciója egy teljes jogkörű kormány megalakítására egy „nagykoalíció” létrehozása, más országok mintájára, hogy megakadályozzák a szélsőséges erők kormányra jutását – jelentette ki hétfőn Cseke Attila ügyvivő fejlesztési miniszter.
Harminckét járvezetői engedélyt függesztettek fel a hétvégén a hatóságok Maros megyében, de olyan sofőrt is feltartóztattak, aki nem rendelkezett jogosítvánnyal – tájékoztat a Maros Megyei rendőr-főkapitányság.
Cseke Attila ügyvivő egészségügyi miniszter szerint a közösségi oldalakon terjedő félretájékoztatás „rendkívül veszélyessé” vált, ezért az államnak határozottabban kell fellépnie, szükség esetén a jogszabályok szigorításával.
A házbizottság érvényesnek minősítette azt a 140 képviselő által támogatott indítványt, amelyben a Tisza parlamenti frakciója Baka Andrást jelöli államfőnek.
Magyar és román nyelven rakták ki Csíkszereda nevét a város egyik újonnan létrehozott körforgalmában, a Hargita utcában.
Új szabályok léptek életbe a más uniós tagállamokban vásárolt jövedéki termékek Romániába történő behozatalára.
szóljon hozzá!