
A Petőfi Sándor utcai gyalogátjáró jelzőlámpával való felszerelése nem gyűjtött elég szavazatot, de nem vesztes az ügy
Fotó: Kézdivásárhely Polgármesteri Hivatala
Az „utolsó métereken” igazi versengés alakult ki Kézdivásárhelyen a részvételi költségvetés elnevezésű programban meghirdetett civil kezdeményezések között. A lakossági szavazás január 10-én este zárult, és a versenyben lévő három terv mindvégig esélyes volt a győzelemre.
2023. január 11., 20:162023. január 11., 20:16
2023. január 11., 20:182023. január 11., 20:18
A lakók öt tervvel neveztek be, ebből három kapott zöld utat a városháza részéről, ezek közül a két, legtöbb szavazatot begyűjtőt fogja kivitelezni az önkormányzat még az idén.
A verseny a szavazás lezárásáig kiélezett maradt, és míg korábban úgy tűnt, hogy a nyujtódi Ifilázban ifiházért projekt lesz az egyértelmű győztes, hiszen dupla annyi voksa volt, mint a másik két tervnek, a végén mindössze hét pont választotta el a Dózsa György utcai zöldövezet átalakítására pályázó tervtől, holott az korábban a végén kullogott.
A Petőfi Sándor utcai gyalogátjáró jelzőlámpával való felszerelése mindössze csak 153 szavazatot gyűjtött be, de nincs veszve minden, ugyanis Szilveszter Szabolcs, Kézdivásárhely alpolgármestere szerint szem előtt tartják a lakók kérését.
– mondta az elöljáró.
Biztatásként a jövőbeli pályázóknak elmondta, nem csak két terv nyerhet, hiszen az összköltségvetés 100 ezer lej, és 50 ezer lej a maximum pályázható összeg projektenként, de
„Elnézést kell kérnünk, mert voltak időszakok, amikor a honlap, amelyen szavazni lehetett, nem működött a látogatottság miatt, de ez általános jelenség, hogy a legtöbb szavazó mindig a véghajrában jelenik meg” – húzta alá Szilveszter, hozzátéve, hogy az első pályázati kiírásnál volt a legnagyobb a megmozdulás,
A részvételi költségvetést Kézdivásárhely önkormányzata először 2020 szeptemberében indította útjára, azóta hét tervet nyújtottak be, ebből négyet ültettek gyakorlatba. Tavaly a Csipkerózsika Napközi Otthon udvarán egy közlekedési tanpálya létesült az ovisoknak, illetve a 3-as számú napközi otthon környezetében parkosítottak és játszóteret alakítottak ki.
Sepsiszentgyörgyön már négy éve működik a részvételi költségvetés, a Prospero Kulturális és Ifjúsági Egyesület, a PONT Csoport mint partner és város önkormányzatának közös programjába 14–35 éves fiatalokból álló csapatok kezdeményezéseit valósítják meg.
Sokan keresték fel az adóhivatalt és a Sepsiszentgyörgyi Polgármesteri Hivatal urbanisztikai osztályát azok közül, akik az új urbanisztikai törvény megjelenése után a beépített erkélyeik törvényessége miatt kezdtek aggódni.
Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e, az Országgyűlés 193 igen szavazattal, egyhangúlag támogatta a Tisza erről szóló törvényjavaslatát kedden.
Megtámadott egy embert a medve a Bardoc melletti Erdőfülén hétfőn: a villanypásztor alatt átnyúlva harapta meg a kert végében ellenőrző tulajdonos lábát. A vadat a szomszéd és a kutyák riasztották el, a sérültet kórházba szállították és megműtötték.
Házi őrizetbe került egy 17 éves fiatal, aki jogosítvány nélkül, ittasan vezetett. Nem ő volt az egyetlen ittas sofőr, akit a Kovászna megyei rendőrök elkaptak.
Nagy volumenű beavatkozásokra készül az Acuaqov közösségi társuláson keresztül a Hydrokov Rt., amihez Kovászna megye huszonöt községében és a megyeszékhelyen is harminc évre koncesszióba kapja a területeket az önkormányzatoktól.
Háromszékre látogatott dr. Manoj Kumar Mohapatra, India rendkívüli és meghatalmazott nagykövete Romániában és a Moldovai Köztársaságban. A vendég a megyeházán találkozott helyi önkormányzati vezetőkkel.
Forgalomváltozás lesz a sepsiszentgyörgyi temetők környékén mindenszentek és halottak napja idején.
Egy 16 éves, málnásfürdői lány megtalálásához kéri a lakosság segítségét a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság.
Háromszéken idén tágabb körben kapnak lehetőséget a fiatalok közösségszervező munkára: már nemcsak Sepsiszentgyörgyön hirdették meg a Com'on Sepsi programot, hanem a Sepsi Metropoliszövezet négy községében is.
Kallós Zoltánra, Deák Gyulára és Jánosi Józsefre emlékeznek a 36. Népzene- és Néptánctalálkozón. A sepsiszentgyörgyi rendezvény fő meghívottja a Magyar Állami Népi Együttes.
szóljon hozzá!