
Fotó: Kristo Robert
Csíkszeredában jövő hétfőtől megkezdődik az általános tavaszi nagytakarítás, a polgármesteri hivatal szervezésében. Az akció során forgalomkorlátozásokra, időszakos parkolási tilalomra lehet számítani.
2010. március 22., 16:082010. március 22., 16:08
2010. március 22., 18:592010. március 22., 18:59
Fotó: Kristo Robert
Az általános tavaszi nagytakarítás március 29. és április 19. között zajlik a városban. Mint Szőke Domokos alpolgármester elmondta, korábban szerették volna kezdeni, de az időjárási viszonyok nem voltak megfelelőek. A polgármesteri hivatal felkéri a lakosságot, hogy a nagytakarítással egyidőben tömbházaik, lakóházaik, cégszékhelyeik körül végezzék el a lomtalanítást, és szervezzék meg a takarítást a zöldövezeteken, valamint az épületek bejárata körül. Az innen származó hulladékot helyezzék a szeméttárolók mellé, ahonnan a polgármesteri hivatal elszállíttatja.
A takarítás során portalanítják a város utcáit, járdáit, ennek érdekében forgalomkorlátozás és időszakos parkolási tilalom lesz a város néhány utcájában. Az első héten a következő az ütemterv: március 29-én, hétfőn 14–20 óra között a Kalász negyedben és a Tető utcában zajlik a takarítás, március 30-án, kedden 14–20 óra között a Müller László utca és Gyermek sétány következik, március 31-én, szerdán 14 és 20 óra között a Pacsirta sétány, április 1-jén, csütörtökön 14 és 20 óra között a Nárcisz sétány tisztul meg. A nagytakarítás Húsvét után folytatódik. Az alpolgármester kiemelte, tavaszi nagytakarításra Csíkszereda minden utcájában sor kerül, azokban az utcákban is, ahol nem lesz forgalomkorlátozás vagy útlezárás.
A polgármesteri hivatal kéri a lakosságot, hogy az ütemezés szerinti időszakban járműveikkel ne parkoljanak a jelzett közterületeken, hagyják szabadon a takarításra váró út-, parkoló- és járdaszakaszt. Az otthagyott és a munkálatokat akadályozó járműveket a City Parking Kft. elszállítja, ezek visszaszolgáltatásáért önkormányzati határozat értelmében autónként 150 lej elszállítási díjat, valamint autónként napi 50 lej tárolási és felülvigyázati díjat kell fizetni.
A medvék által oly gyakran látogatott Tusnádfürdőn állították fel a turistalátványosságnak szánt, négy méter magas medveszobrot. Az impozáns fémalkotást szerdán avatták fel.
Jelenleg nem lehet módosítani az adók mértékén – tudomásul vette a csíkszeredai képviselő-testület keddi azonnali ülésén a pénzügyminisztérium hivatalos levelét.
Baleset történt Szentegyháza és Csíkszereda között kedden délelőtt, egy ember megsérült.
A Bolojan-kormányhoz fordul petícióban a csíkszeredai városvezetés, hogy még az országos költségvetés elfogadása előtt hozzon jogszabályt az adócsökkentésre. Az ügyben elindították az aláírásgyűjtést.
Begyűjtötték a lakossági észrevételeket, fel is dolgozták annak érdekében, hogy a csíkszeredai városi tömegközlekedés járműveinek végleges menetrendjét kialakítsák. Ezt várhatóan március elején vezetik be.
Noha tavaly decemberben elkészült Csíkszeredában az Erőss Zsolt Aréna melletti parkoló újabb kijárata a Decemberi forradalom utca felé, azóta is zárva van. Megnyitásával elkerülhető lesz a Stadion utcában keletkező torlódás.
Míg Csíkszereda polgármestere szerint a szombati megmozdulást az AUR párt használta ki feszültségkeltésre, a tüntetés szervezője állítja: civilként, pártpolitikai érdekektől függetlenül hívta utcára az embereket, és akár perre is kész az igazáért.
A gyimesközéploki Majláth Gusztáv Károly Általános Iskola mellé egy új iskolaépületet építenek európai uniós támogatással. A tanintézet bővítése feloldja a zsúfoltságot, és lehetővé teszi, hogy a távolabb fekvő iskolák diákjai is ott tanuljanak.
Elfogadhatatlan, hogy Csíkszeredában egy szélsőséges párt szervezzen tüntetést, embereket mozgatva, feszültséget szítva – jelezte rövid bejegyzésében Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere, az AUR pártra utalva.
A csíksomlyói skanzen-park létrehozásához szükségessé vált egy újabb övezeti rendezési terv (PUZ) elkészítése. A dokumentációt januári ülésén pénteken hagyta jóvá a csíkszeredai önkormányzati képviselő testület.
szóljon hozzá!