
Fotó: Facebook/Román Alkotmánybíróság
Az alkotmánybíróság elutasította szerdán a legfelsőbb bíróság beadványát, és alkotmányosnak ítélte a bírák és ügyészek nyugdíjazását szabályozó törvénytervezetet – nyilatkozták az Agerpres hírügynökségnek alkotmánybírósági források.
2026. február 18., 12:502026. február 18., 12:50
Az alkotmánybírák korábban öt alkalommal is elhalasztották a döntést a bírák és ügyészek nyugdíjazásának ügyében, legutóbb egy héttel ezelőtt.
Azt megelőzően, január 16-án arra hivatkozva napolták el a döntéshozatalt, hogy
– ismerteti az Agerpres.
Két alkalommal határozatképtelenség miatt halasztottak, mivel a Szociáldemokrata Párt (PSD) által delegált Cristian Deliorga, Gheorghe Stan, Bogdan Licu és Mihai Busuioc alkotmánybírók nem jelentek meg az üléseken.
A Bolojan-kormány december elején vállalt felelősséget a parlamentben a bírák és ügyészek nyugdíjazását szabályozó új törvénytervezetért. Eszerint
A jogszabályjavaslat azt is előírja, hogy a bírák és ügyészek nyugdíja nem haladhatja meg az utolsó nettó fizetésük 70 százalékát.
A Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) negatívan véleményezte a tervezetet. Az igazságszolgáltatási rendszer képviselői azt kérték, hogy
A bírák és ügyészek nyugdíjazási feltételeit szabályozó törvénytervezet előző változatát október 20-án arra hivatkozva utasította el az alkotmánybíróság, hogy a kormány a CSM – amúgy konzultatív jellegű – véleményezése nélkül terjesztette be a jogszabályjavaslatot a parlamentbe.
A legfelsőbb bíróság szóvivője, Victor Alistar akkor közölte, hogy a jogszabályjavaslat formai és tartalmi szempontból is alkotmányellenes. Formai szempontból azért, mert a kormány megalapozatlanul sürgette az országos helyreállítási terv (PNRR) 215-os mérföldkövére hivatkozva a tervezet elfogadását. A mérföldkő teljesítéséhez ugyanis
– magyarázta Alistar. Emellett a bíróság szerint a törvény homályos, nem létező vagy meghatározatlan jogi fogalmakat használ, ami sérti a jogbiztonságot – tette hozzá.
A szóvivő szerint a tervezet tartalmi szempontból azért alkotmányellenes, mert
Emellett a jogszabályjavaslat diszkriminatív, mert a bírákat és ügyészeket hátrányosabban kezeli, mint más különnyugdíjas kategóriákat, akiknek a nyugdíja meghaladja a legutolsó nettó fizetésük 80 százalékát – részletezte Alistar.
Utóbb a legfelsőbb bíróság egy közleményt is kiadott, amely szerint a kormány tervezete gyakorlatilag megszünteti a bírák és ügyészek különnyugdíját, sérti az igazságszolgáltatás függetlenségét, és ellentétes az alkotmánybíróság, az Európai Unió Bírósága és az Emberi Jogok Európai Bírósága korábbi döntéseivel.
A legfelsőbb bíróság azt is kifogásolja, hogy a tervezethez nem készült hatástanulmány, indoklása nem valós gazdasági adatokon alapul, és az állam évente sokkal többet költ más különnyugdíjas kategóriákra, mint a bírák és ügyészek nyugdíjára.
Két nő is kórházba került Jászvásáron, miután háztartási balesetet szenvedtek a húsvéti asztal előkészítése közben. Egyikük sürgősségi beavatkozásra szorult, miután az ujja beleszorult egy turmixgépbe.
Maros, Hargita és Kovászna megye több települése, természeti kincse is felkerült Az év úti célja vetélkedő döntősei közé. Szavazatunkkal támogathatjuk.
Mindössze néhány óra leforgása alatt a Hargita megyei rendőrök három ittas sofőrt is elkaptak pénteken este.
Tudják, mi a közös Kásás Tamásban, Nagy Feróban vagy éppen Fábry Sándorban? Hogy mindnyájan székelyföldi kötődéssel bírnak – és még sok hozzájuk hasonló közismert ikon igazolja a régi tézist, miszerint a nemzet egy és szétválaszthatatlan.
Vörös beavatkozási tervet aktiváltak Szeben megyében, miután egy három járművet és hét embert érintő balesethez riasztották a mentőegységeket. Egy mentőhelikoptert is a helyszínre vezényeltek Marosvásárhelyről.
Katonai tiszteletadással temették el pénteken a bukaresti Bellu temetőben Mircea Lucescu egykori labdarúgót és legendás edzőt.
Csökkentek az üzemanyagárak Romániában, a változás pedig Székelyföldön is érzékelhető: az adatok szerint több Hargita megyei töltőállomáson is 9 lej alatt tankolható a benzin, miután rövid idő alatt több lépcsőben is mérsékelték az árakat a kutak.
Akik még nem adták le levélszavazatukat, már nem lehetnek biztosak, hogy a postai úton feladott boríték időben megérkezik. Ezért fontos, hogy azokat az RMDSZ vagy az Eurotrans Alapítvány irodáin keresztül juttassák el, vagy a konzulátuson adják le.
Magyarországnak most összefogásra, egységre és biztonságra van szüksége - jelentette ki a miniszterelnök péntek reggel a Facebook-oldalán közzétett videóban.
A magyarországi lakcímmel nem rendelkező csaknem 497 ezer választópolgár közül 231 ezren már leadtak levélszavazatot a Nemzeti Választási Iroda (NVI) péntek reggeli adatai szerint.
1 hozzászólás