
Erre buzdítják a Hargita Megyei Vöröskereszt ifjúsági csoportjának önkéntesei az érdeklődőket, különleges programmal készülve a Vöröskereszt szombati világnapjára.
2010. május 07., 10:122010. május 07., 10:12
Fotó: Kristó Róbert
Mint Zsigmond Éva, a Hargita Megyei Vöröskereszt Szervezet igazgatója tájékoztatott, szombaton 10–15 óra között bárki kipróbálhatja, milyen vöröskeresztes önkéntesnek lenni, aktívan részt vállalva a szervezet szociális, elsősegélynyújtó, katasztrófaelhárító, valamint egészségvédő alapprogramjaiban.
Az úgymond „veterán” önkéntesek (Silló T. Levente, Kelemen László, Csiszér Csaba, valamint Antalka Attila) irányításával zajló program során a „vendégönkéntesek” környezettanulmányokat készíthetnek, segélycsomagot oszthatnak, elsősegélynyújtó és katasztrófaelhárító csapatok gyakorlatainak aktív résztvevői lehetnek, vérnyomást mérhetnek a piaci Merkúr üzletnél, egészséges életmóddal kapcsolatos szórólapok, valamint tombolajegyek szétosztásában segédkezhetnek.
A nap végén rövid összegzésre és kiértékelésre kerül sor, majd a Generációk Klubjában a vöröskeresztesek megvendégelik „segítségeiket”. Az érdeklődőket szombaton reggel 10 órára várják a Vöröskereszt Petőfi utca 3. szám alatti székházában. További információk a 0266–316589-es, valamint a 0745–369116-os telefonszámokon igényelhetők.
A medvék által oly gyakran látogatott Tusnádfürdőn állították fel a turistalátványosságnak szánt, négy méter magas medveszobrot. Az impozáns fémalkotást szerdán avatták fel.
Jelenleg nem lehet módosítani az adók mértékén – tudomásul vette a csíkszeredai képviselő-testület keddi azonnali ülésén a pénzügyminisztérium hivatalos levelét.
Baleset történt Szentegyháza és Csíkszereda között kedden délelőtt, egy ember megsérült.
A Bolojan-kormányhoz fordul petícióban a csíkszeredai városvezetés, hogy még az országos költségvetés elfogadása előtt hozzon jogszabályt az adócsökkentésre. Az ügyben elindították az aláírásgyűjtést.
Begyűjtötték a lakossági észrevételeket, fel is dolgozták annak érdekében, hogy a csíkszeredai városi tömegközlekedés járműveinek végleges menetrendjét kialakítsák. Ezt várhatóan március elején vezetik be.
Noha tavaly decemberben elkészült Csíkszeredában az Erőss Zsolt Aréna melletti parkoló újabb kijárata a Decemberi forradalom utca felé, azóta is zárva van. Megnyitásával elkerülhető lesz a Stadion utcában keletkező torlódás.
Míg Csíkszereda polgármestere szerint a szombati megmozdulást az AUR párt használta ki feszültségkeltésre, a tüntetés szervezője állítja: civilként, pártpolitikai érdekektől függetlenül hívta utcára az embereket, és akár perre is kész az igazáért.
A gyimesközéploki Majláth Gusztáv Károly Általános Iskola mellé egy új iskolaépületet építenek európai uniós támogatással. A tanintézet bővítése feloldja a zsúfoltságot, és lehetővé teszi, hogy a távolabb fekvő iskolák diákjai is ott tanuljanak.
Elfogadhatatlan, hogy Csíkszeredában egy szélsőséges párt szervezzen tüntetést, embereket mozgatva, feszültséget szítva – jelezte rövid bejegyzésében Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere, az AUR pártra utalva.
A csíksomlyói skanzen-park létrehozásához szükségessé vált egy újabb övezeti rendezési terv (PUZ) elkészítése. A dokumentációt januári ülésén pénteken hagyta jóvá a csíkszeredai önkormányzati képviselő testület.