
Fotó: KMT
Maksa és Lécfalva között épül meg Háromszék gigantikus, európai normáknak megfelelő szemétdombja. A létesítmény közel 16 hektáron fog feküdni, amin korszerű szilárd-hulladék lerakót, hulladékválogatót és komposztáló üzemet alakítanak ki.
2010. szeptember 17., 18:012010. szeptember 17., 18:01
Fotó: KMT
Kovászna megyei látogatása során Borbély László elmondta: „Fontos pillanat ez a megye életében, de fontos ez a minisztérium szempontjából is: meggyőződésem, hogy 2013-ban egy olyan integrált rendszer fog működni, amely a hulladékgazdálkodás szempontjából is felemeli Kovászna megyét az európai standardok szintjére.” A miniszter kifejtette: reméli, hogy Kovászna megyében a közbeszerzés lezárása nem fog 300-400 napot tartani, mint ahogy más megyékben történik, ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, hogy szigorításokat vezettek be a fellebbezések esetében is. Az eddigi gyakorlattól eltérően ugyanis a megalapozatlanul fellebbező kártérítést kell majd fizessen. Az Integrált Hulladékgazdálkodási Rendszert Kovászna megyében a Környezetvédelmi Ágazati Operatív Program kertén belül indították el. A pályázat összértéke közel 30,5 millió euró. Klárik László megyemenedzser elmondta: következő lépésként a szolgáltatásokat érintő közbeszerzéseket írják ki, majd ez év novemberében meghirdetik a hulladékfeldolgozó kivitelezéséről szóló tendert is. A környezetvédelmi és erdőgazdálkodási miniszter elmondta, Kovászna megyében október folyamán további pályázat aláírása várható, a vízhálózat fejlesztésére előkészített projekt értéke meghaladja a 86 millió eurót. Ugyanakkor Borbély László hangsúlyozta: sürgeti az árvízmegelőzést célzó munkálatokat, hiszen Kovászna megyében is súlyos károkat okoztak az áradások. A miniszter kifejtette Kovászna megyébe több részletben is érkeztek célirányos támogatások, többek közt Bölönbe, ahol a polgármester jelezte, hogy az első sürgősségi támogatásból kapott összeg nem elegendő a munkálatok befejezéséhez. A megyének árvízkárok helyreállítására összesen 13,7 millió lejes támogatást utaltak. Tamás Sándor Kovászna Megye Tanácsának elnöke felszólalásában emlékeztetett a Borbély László által vezetett szaktárca minden eddigi ígéretét teljesítette – több alkalommal nyújtott segítséget és támogatást a megyének. A finanszírozási szerződés aláírása előtt Tamás Sándor köszönetet mondott az önkormányzat szakembereinek, akik még a csökkentett fizetések ellenére is komoly munkát fektettek ebbe a projektbe.
Fotó: KMT
Az integrált hulladékgazdálkodási rendszer kiépítését követően Kovászna megyében egyetlen hulladéktároló szolgálja majd ki a lakosokat, a korszerű létesítmény Lécfalva és Maksa között épül meg. A 15,71 hektáros területen korszerű szilárd-hulladék lerakót, hulladékválogatót és komposztáló üzemet alakítanak ki. Kézdivásárhelyen átrakóállomást építenek, és szerepel a pályázatban a hozzátartozó konténerek és szállítójármű beszerzése is. A pályázatban Barót kivételével minden háromszéki település részt vesz. Borbély László miniszter a szerződés aláírását követően megtekintette a Debren-patak medertakarítási munkálatait, amelyet a kormány sürgősségi alapjából finanszíroznak.
Folytatódik az Öt Nyáresti Koncert hatodik évada a Sepsiszentgyörgyi Református Vártemplom udvarán. Vasárnap este Pethő Csaba gitárművész fellépésére várják a közönséget.
Letért az útról kisteherautójával és egy ház kerítésének hajtott egy 43 éves férfi Uzon községben. Az ittasan vezető, korábban közlekedési bűncselekmény miatt már elítélt sofőrt őrizetbe vették, majd 30 napos házi őrizetbe helyezték.
Jogosítvány nélkül vezette gépjárművét az a férfi, akit a háromszéki rendőrök Torján állítottak meg ellenőrzésre. Kiderült, a férfi jogosítványát már korábban, közlekedési bűncselekmények miatt bevonták, ráadásul erősen ittas állapotban ült volán mögé.
Mintegy két hektáron égett a száraz növényzet Dobollón, majd néhány órával később Kézdiszentlélek térségében, Perkőn kigyulladt az aljnövényzet csütörtökön.
Elfogadta a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület az új parkolási szabályzatot, amely egységes rendszerbe foglalja a lakónegyedi és a városközponti fizetéses parkolást. Drágul a parkolás, bővülnek a fizetős övezetek, és indul a Sepsi Parking App.
Őrizetbe vették azt a Kovászna megyei sofőrt, aki szerdán ittasan és gépjárművezetői engedély nélkül vezetett Felsőcsernátonban. Mint kiderült, nem első alkalommal cselekedett így.
Zsarolás, fenyegetés, zaklatás és a magánszféra megsértése miatt vettek őrizetbe egy torjai férfit a Kovászna megyei rendőrség bűnügyi nyomozói.
Már több mint 138 ezer alkalommal béreltek kerékpárt a sepsiszentgyörgyi Sepsi Bike rendszerben. A kezdeti technikai nehézségek után a szolgáltatásnak mára több mint 7 ezer regisztrált és több mint 4300 aktív felhasználója van.
A romániai oktatási rendszer súlyos szerkezeti gondja évek óta változatlan: miközben az elméleti líceumok elszippantják a legjobb képességű diákokat, a szaklíceumok minden nyáron megküzdenek a beiskolázási terv teljesítéséért.
Több mint három hete nem működik az Országos Kataszteri és Ingatlan-nyilvántartási Ügynökség (ANCPI) honlapja, ami sokaknak bosszúságot okozott, de sok plusz kiadást is eredményezett. Ügyvédet kérdeztünk a kialakult helyzetről.