Székelyudvarhely polgármesteri hivatala a karácsonyi ünnepek környékén 1500 csomagot igyekszik kiosztani a település azon nyugdíjasainak, akiknek jövedelme nem haladja meg az 500 lejt.
2009. december 21., 18:382009. december 21., 18:38
2009. december 21., 19:182009. december 21., 19:18
Az ajándékcsomagok egyenkénti értéke 32,5 lej, és alapélelmiszereket, tisztítószereket, valamint édességet tartalmaznak. A Székelyhon.ro korábban már beszámolt arról, hogy Bunta Levente polgármester egy mintavásárlást ejtett meg, melyet követően különböző cégektől árajánlatot kértek, hamarosan pedig kezdődik az ily módon összeállított ajándékcsomagok kiosztása.
Ezt az akciót a hivatal a történelmi egyházak képviselőivel közösen képzelte el, hétfőn (december 21-én) derült ki, hogy a polgármesteri hivatal kért egy listát a megyei munkaügytől, közben a lelkészek is készítettek egyet maguknak, a kettő pedig nem talált, így utóbbiak többsége úgy döntött, visszalép az akcióból. Mindez tanulság volt a polgármesteri hivatal számára is, hiszen egyértelművé vált, különböző megyei intézmények adataiban nem feltétlenül lehet megbízni, hiszen azokat nem aktualizálják kellő rendszerességgel.
Végül az a döntés született, hogy a csomagokat a polgármesteri hivatal alkalmazottai és a még akcióban maradt egyházi képviselők önkéntesei osztják ki, úgy, hogy az ajándékozott aláírással nyilatkozza, hogy 500 lejnél nem nagyobb a nyugdíja.
Fehérbe borult a Madarasi Hargita csütörtök délutánra, miután a lehűlés és a csapadék havazást eredményezett.
Tizenharmadik alkalommal szervez adománygyűjtést a székelyudvarhelyi Rotary Club és a Vöröskereszt az élelmezés és a kenyér világnapja alkalmából. A kezdeményezéshez a város több pontján is csatlakozhatnak a segíteni szándékozók.
Alsó végtagjain sérült meg az a juhász, akire kedd délután támadt rá egy medve a Felsőboldogfalva községhez tartozó Telekfalva határában. A férfit a székelyudvarhelyi kórházba szállították a történteket követően.
Ünnepi megemlékezéssel, diákfellépésekkel, zenével és történelmi kvízműsorral idézik fel az 1848-as agyagfalvi székely nemzetgyűlés örökségét az Agyagfalvi Emlékházban, október 16-án, pénteken.
Elektronikai hulladékgyűjtés lesz szombaton Székelyudvarhelyen, a gyűjtés végén ez alkalommal is lesz tombolasorsolás, melyen értékes nyeremények várják a résztvevőket.
Felhívást intézett a kápolnásfalusi gazdákhoz Szentegyháza polgármesteri hivatala, miután az utóbbi időben több bejelentés is érkezett a község közigazgatási területén kóborló, kápolnásfalusi gazdák állatai miatt.
Javítási munkálatok miatt szünetel az áramszolgáltatás kedden, október 13-án 8 és 12 óra között Székelyudvarhely több utcájában.
Néhány jéghideg forrás, egy rövid hegyi patak és egy fekete sziklafal: ebből született meg a Csorgókő, Székelyvarság fenyő- és lombhullató erdőkkel szabdalt, szétszórt tanyavilágában megbújó természeti látványossága.
Kilőttek egy medvét szerdán este Székelyszentléleken, miután az állat ismét lakott területen bukkant fel és agresszíven viselkedett. A nagyvad már hosszabb ideje félelemben tartotta a környékbelieket, akik gyermekeiket is féltették tőle.
Két személyautó ütközött össze szerdán délelőtt a 24-es községi úton, a Farkaslaka községhez tartozó Székelyszentléleken.