Örülnek az ajándéknak Tölgyesen, hiszen szükség volt egy ilyen járműre
Fotó: Benő Éva
Kisbuszt ajándékozott a magyarországi Tolna megyei Keszőhidegkút Gyergyótölgyes önkormányzatának, azzal a céllal, hogy a helyi magyar közösség életét tegye könnyebbé. A helyiek még nem döntötték el, hogy miként fogják hasznosítani, de mindenképpen örülnek, szükség volt egy ilyen járműre.
2022. február 09., 17:082022. február 09., 17:08
A gyergyótölgyesi magyarság a román többségű község kevesebb mint egyharmadát teszi ki, számukra minden felajánlás jól jön, ami a közösség életét segíti. A kisbuszt egy magyarországi kisközség, a kevesebb mint kétszáz lakosú Keszőhidegkút adományozta a tölgyesieknek. Amint a Tolna megyei település polgármestere, Nagy Aranka elmondta, ők
Tölgyesre pedig azért esett a választás, mert a polgármestert családi gyökerei ide kötik, így szívügye volt ez számára. Az autót a hétvégén hozták el az adományozók, találkoztak az itteni községvezetéssel, és a beszélgetés során a most indult kapcsolat folytatásáról is szó esett, várhatóan idén nyáron újra eljönnek a keszőhidegkútiak.
„Úgy érezzük, hogy nagyon jó helyre került a kisbusz, bízom benne, hogy sokáig tudják majd hasznát venni” – fogalmazott Nagy Aranka polgármester.
Arról még nem határoztak, hogy pontosan mire is fogják használni – mondta el lapunknak Benő Éva, a tölgyesi magyar közösségi élet egyik meghatározó szereplője, – de mindenképpen szükség volt egy ilyen járműre, hiszen hosszan terül el a település, húsz kilométerre van az egyik vége a másiktól.
Nyelvünkben, zenénkben, szívünkben összetartozunk mottóval szervezték meg a Felső-Maros menti települések fesztiválját, amely a Sodrásban nevet viseli. A hivatalos megnyitó pénteken volt, a szórakoztató programok szombaton és vasárnap zajlanak.
A tyúkokat pusztította a medve hajnalban az egyik koronkai udvarban, és amikor a házból zajt hallott bocsaival odébbállt. A szomszédos településeken is gyakran feltűnnek a nagyvadak, gyermekeiket féltik a lakók.
Terrorizmus gyanújával helyeztek előzetes letartóztatásba egy 33 éves férfit Beszterce-Naszód megyéből, miután több kisméretű robbanószerkezetet készített és tesztelt otthonában, valamint annak környékén.
Kató Béla erdélyi nyugalmazott református püspök, a Sapientia Alapítvány elnöke vehette át a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) Bocskai-díját pénteken Kolozsváron az egyetem napja alkalmából.
Két nagy múltú háromszéki könnyűipari vállalat, az Olt textilgyár és a Secuiana Rt. összesen 146 alkalmazottól válik meg a következő hetekben. A helyzetről Kelemen Tibor, a Kovászna Megyei Munkaerő-elhelyezési Ügynökség vezetője beszélt a Székelyhonnak.
Ilie Bolojan kormányfő pénteken a helyi és központi közigazgatás reformjának fontosságát hangsúlyozta, megjegyezve, hogy hamarosan meghatározzák azt az alkotmányos módot, amellyel meg lehet tiltani az állami fizetés és a nyugdíj halmozását.
Kihirdette pénteken Nicușor Dan államfő az autonóm szabályozó hatóságok működésének hatékonyabbá tételét célzó törvényt.
A hivatalba lépése óta eltelt 100 napban a kormány meghozta a Románia pénzügyi hitelességének visszaszerzéséhez szükséges intézkedéseket – jelentette ki pénteken Ilie Bolojan miniszterelnök.
A miniszterelnöki kancellária 17 Dacia Duster haszonjárműre kötött tartós bérleti szerződést, amellyel a júniusi kiadások tizedére faragták az autóbérlés költségeit – közölte Mihai Jurca, a miniszterelnöki kancellária vezetője.
Elítélték a tanügyi szakszervezetek a kormány döntését, amellyel 2026-ra halasztotta a pedagógusoknak bírósági határozattal megítélt bérkülönbözetek kifizetését.
szóljon hozzá!