
Fotó: Boda L. Gergely
Előfordulhat, hogy néhány RMDSZ-es képviselő a szociáldemokraták által benyújtott bizalmatlansági indítvány mellett szavaz, mivel a helyi szervezetek – amelyeknek tagjai – nem osztják az országos vezetőség álláspontját. Kerekes Károly parlamenti képviselő nem ért egyet a nyugdíjak csökkentésével, alkotmányellenesnek tartja azt.
2010. június 12., 10:102010. június 12., 10:10
2010. június 12., 11:282010. június 12., 11:28
Fotó: Boda L. Gergely
„Többször is rámutattam arra, hogy a nyugdíj magántulajdon. A magántulajdon sérthetetlensége benne van az Alkotmányban. Egyetlen európai ország sem csökkentette a nyugdíjakat, mindössze befagyasztotta őket. Mindegyik országban tudják, hogy alkotmányellenes lenne” – magyarázta a képviselő. Hozzátette, a szövetség vezetői felkérték a parlamenti képviselőket, hogy ne szavazzák meg az indítványt. Ha az átmegy, akkor az RMDSZ már nem lesz tagja a kormánynak, de ellenkező esetben is lehet negatív következménye. „Amennyiben nem lesz eredménye a intézkedéseknek elveszítjük a szavazókat. Ebben az esetben az RMDSZ vezetősége lesz a felelős, és nem mi, a képviselők, akiktől kérték, hogy ne támogassuk az indítványt” – mondta Kerekes. A kérdésre, hogy ő hogyan fog szavazni, közölte: a voksolás titkos lesz.
Január utolsó két hetében mintegy hatezer diák vette igénybe a marosvásárhelyi iskolabuszokat, melyek célja, hogy minél több diák önállóan jusson el a tanintézetbe, és a szülők ne autóval szállítsák őket.
Szállodát, lakóépületeket, kereskedelmi egységeket, műhelyeket hoznának létre az egykori marosvásárhelyi fotópapírgyárban és annak környékén. A csaknem hatvan méter magas épület jó állapotban van, átalakítása az egész lakónegyedre hatással lenne.
Átadták csütörtökön a Maros Megyei Katasztrófavédelemnek azt a 30 000 literes ivóvíz-szállító tartálykocsit, amit Marosvásárhely városa vásárolt meg helyi költségvetésből, és a tűzoltóság rendelkezésére bocsátotta.
A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Magyar Kara február 14-én, szombaton 19 órától mutatja be a Stúdió Színházban az Aranysárkány című előadást Vidovszky György rendezésében.
Értesítés nélkül kimaradó járatok, várakozó utasok: ez a mérlege a tömegközlekedési feszültségnek Maros megyében. Míg a peremtelepülési járatok olcsóbbak, a korábbi magánszolgáltatók egy része váratlan járatritkításokkal válaszolt a kieső bevételre.
Alig másfél óra alatt 52 szabálysértési bírságot szabtak ki sofőrökre a rendőrök Marosvásárhelyen egy átfogó ellenőrzés alkalmával csütörtökön. Több jogosítványt és forgalmi engedélyt is bevontak, ugyanakkor autókat is lefoglaltak.
Az alvásra fókuszál a marosvásárhelyi Szent Balázs Alapítvány idei multidiszciplináris konferenciája, amely az alvás-ébrenlét aktualitásait mutatja be magyar nyelven, neves hazai és külföldi előadók közreműködésével február 20–22. között.
Másodpercenként két köbméternyi vizet engednek le a bözödújfalusi gyűjtőtóból, hogy elérjék azt a telítettséget, ami biztonságos.
Karbantartási munkálatok miatt áramszünet lesz Marosvásárhely több utcájában csütörtökön 8 és 16 óra között.
„Közvetíteni kívánunk a Maros megyei vállalkozók és a magyarországi cégek között, ezért is látogattam meg a megye több régióját és találkoztam az üzletemberekkel” – mondta szerdán Marosvásárhelyen Gabriel Șopandă, Románia magyarországi nagykövete.
szóljon hozzá!