Ahol még él a Securitate

A marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Stúdiótermében vetítették le Dóka Béla és Marossy Géza A kommunizmus szigete – Havannai mesék 50 év után című 42 perces dokumentumfilmjét a kubai rendszerről, amit beszélgetés követett. Az üzenet egyértelmű: a kubaiaknak tudniuk kell, nincsenek magukrahagyatva.

Gáspár Botond

2010. március 30., 16:252010. március 30., 16:25

2010. április 08., 18:392010. április 08., 18:39

Galéria

A mozgókép rávilágított, a Romániában már elmúlt rezsimként emlegetett szocializmus jegyei felismerhetőek a szigetországban is, ahol a Batista rendszerét 1959. január 1-jén megdöntő Fidel Castro-féle kommunizmus elején még élt és hajtotta az embereket a romantikus álca, később azonban ráébredtek: gyakorlatilag cseberből vederbe estek, jogaik alig vannak, szabadságuk nincs, a technika nagymértékű és széleskörű használata tilos, a szegénység ordít. A rum, a szivar és a salsa díszletei mögött a túlélés parancsa érvényesül az álmok romjain.

Galéria
Boldog boldogtalanság

Vannak azonban különbségek Kuba és Románia között: az egyik az, hogy Miami csupán 80 kilométerre fekszik, igaz, roppant kockázatos és életveszélyes útrakelni a vízen. A másik pedig az emberek mentalitása: a filmben megszólaló rapper-lányok, a kakasviadal-szervező vagy a konditerem üzemeltetői egyaránt optimisták, szomorúságukba valami megmagyarázhatatlan szenvedély vegyül, nehéz sorsuk ellenére nem tűnnek annyira levertnek, mint Románia lakossága. A Porno Para Ricardo (fotó lent) együttes menőnek számítana, zenéjük azonban tilos – játszani és hallgatni egyaránt. Igaz, a rapper-lányok azóta Európában, Olaszországban és Spanyolországban élnek – tudtuk meg Marossy Gézától (fotó), aki érdekes részleteket mesélt arról, hogyan is készült a film.

Galéria


Háttér-élmények

„Turistaként utaztam el. Dóka Béla fotós korábban 4 évet töltött Kubában, így voltak ismerősei. Az ő segítségükkel jutottunk el azokhoz az emberekhez, akik megszólalnak a filmen. Soha nem volt a kamerában az az anyag, amit éppen felvettem, hanem magamra ragasztottam a szalagot, a felvevőben pedig összevisszaságokat tartalmazó kazettát tettem. Kimentem a tengerpartra és addig füleltem, amíg magyar hangot hallottam gazdag turistáktól, s megkértem őket, juttassák el Budapestre a kazettákat, kollegám pedig a Ferihegyen várta az anyagot. Majdnem folyton követett a titkosszolgálat, nagyon ravasznak kellett lenni. Például nem szabad kubainak külföldiekkel egy társaságban lennie, ezért egyszer meg is állították az autómat. Továbbá tudni kell, hogy két pénzük van: a konvertibilis a turisták számára, a másik a lakosság számára, az eltérés pedig óriási. Internet csak kijelölt kávézókban van, 15 percért pedig 8 eurót fizettem, ami nekik egy havi keresetük. Tömegközlekedés nincs, viszont van hivatásos stoppoló, aki leállítja az autókat fizetség fejében. Az autóbérlés is nagyon drága, alkudozással sikerült elérnem, hogy napi 60 euróért szereztem kocsit. A konditerem is tiltott, éppúgy, mint a turistáknak szánt övezet látogatása. Kuba partjainál található a világ egyik legnagyobb lazacpopulációja, nekik viszont tilos fogyasztaniuk, jellegzetes illata miatt megérzik, ha valaki lazacot süt és feljelentik egymást” – és még sok érdekességet mesélt tapasztalatairól a kalandvágyó operatőr-rendező.

Galéria


A világ legolvasottabb bloggere

Megtudtuk, Iránba készül következő filmje elkészítésére, a pénz azonban nehezen gyűl össze, mert az effajta külföldi érdekességekre nem lehet pályázni a magyar vagy a román államnál (Marossy Géza Székelyudvarhelyen született). A Pro Európa Liga vezetőivel, Smaranda Enachéval és Szokoly Elekkel folytatott beszélgetés során kiderült, a filmben is megszólaló Yoani Sancez (fotó fent) úgy vált a világ legolvasottabb bloggerévé, hogy otthon nincs is internet kapcsolata, blogjára válaszolt Barack Obama amerikai elnök is és a februárban férjével együtt brutálisan bántalmazott 33 éves nőt a Times magazin a világ 100 legbefolyásosabb embere közé választotta.

Galéria
szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2025. december 21., vasárnap

Lakóház gyulladt ki Botadűlőn

Lakóház kapott lángra vasárnap este a Mezőzáh községhez tartozó Botadűlőn – közölte a Maros megyei katasztrófavédelem.

Lakóház gyulladt ki Botadűlőn
Lakóház gyulladt ki Botadűlőn
2025. december 21., vasárnap

Lakóház gyulladt ki Botadűlőn

Hirdetés
2025. december 21., vasárnap

Autó sodródott le az útról Csobotánynál

Többen megsérültek a járműben, amely vasárnap délután lesodródott a 15-ös országútról, majd felborult Csobotány közelében – közli a Maros megyei tűzoltóság.

Autó sodródott le az útról Csobotánynál
Autó sodródott le az útról Csobotánynál
2025. december 21., vasárnap

Autó sodródott le az útról Csobotánynál

2025. december 21., vasárnap

Amiből soha nem elég: továbbra is nevelőszülőket keres a gyermekvédelem

A Maros megyei gyermekvédelmi igazgatóság új módszerekkel is próbálja elérni azokat, akik hivatásként vállalnák a nevelő szülői felelősséget: állásbörzén voltak, ahol sikerült is új kollégát találniuk, de még többre van szükség.

Amiből soha nem elég: továbbra is nevelőszülőket keres a gyermekvédelem
2025. december 20., szombat

Baleset Nyárádtőnél: mindkét sávon lezárták az utat

Két ember sérült meg szombaton este a Nyárádtő Ákosfalva felőli kijáratánál történt balesetben – közölte a Maros megyei katasztrófavédelem.

Baleset Nyárádtőnél: mindkét sávon lezárták az utat
Hirdetés
2025. december 20., szombat

Új tanuszoda Szovátán – fotók

Ezernyolcszáz szovátai gyermek tanulhat úszni a szombaton átadott tanuszodában, amely nemcsak nagyobb, mint az eddigi hasonló létesítmények, hanem olcsóbb is lesz fenntartani.

Új tanuszoda Szovátán – fotók
Új tanuszoda Szovátán – fotók
2025. december 20., szombat

Új tanuszoda Szovátán – fotók

2025. december 20., szombat

Bölcsődét avattak Gyulakután

Negyven férőhelyes új bölcsődét avattak fel szombaton Gyulakután. A már jól ismert zsiráffej kandikált ki itt is az épületből, amelynek falára a 46. szám került fel, ugyanis országszerte ez a negyvenhatodik felavatott bölcsőde.

Bölcsődét avattak Gyulakután
Bölcsődét avattak Gyulakután
2025. december 20., szombat

Bölcsődét avattak Gyulakután

2025. december 19., péntek

Őrizetbe vettek egy szászrégeni férfit antiszemita üzenetek közzététele miatt

Egy közösségi oldalon tette közzé hozzászólásait a szászrégeni férfi, aki egy horogkeresztet ábrázoló fotót, valamint erőszakos jellegű üzenetet is csatolt. A rendőrség hivatalból indított eljárást ellene.

Őrizetbe vettek egy szászrégeni férfit antiszemita üzenetek közzététele miatt
Hirdetés
2025. december 19., péntek

A lábujjhegytől a szemüvegig: nyolc nem mindennapi követelmény a marosvásárhelyi utaskísérők alkalmazásakor

Utaskísérőket alkalmaznak a marosvásárhelyi reptérre, közzétették az időpontot és a nem mindennapi követelményeket.

A lábujjhegytől a szemüvegig: nyolc nem mindennapi követelmény a marosvásárhelyi utaskísérők alkalmazásakor
2025. december 18., csütörtök

A legszebb fotók visszatértek az állatkertbe

Újra megcsodálhatók a Milvus Csoport idei fotópályázatára beérkezett legszebb alkotások a Marosvásárhelyi Állatkertben.

A legszebb fotók visszatértek az állatkertbe
A legszebb fotók visszatértek az állatkertbe
2025. december 18., csütörtök

A legszebb fotók visszatértek az állatkertbe

2025. december 18., csütörtök

Két baleset is történt Maros megyében az éjszaka – többen megsérültek

Két közúti baleset is történt Maros megyében az éjszaka folyamán. Fehéregyházán egy személyautó és egy teherautó ütközött össze, míg Nyárádmagyaróson árokba borult egy gépjármű.

Két baleset is történt Maros megyében az éjszaka – többen megsérültek
Hirdetés