
A marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Stúdiótermében vetítették le Dóka Béla és Marossy Géza A kommunizmus szigete – Havannai mesék 50 év után című 42 perces dokumentumfilmjét a kubai rendszerről, amit beszélgetés követett. Az üzenet egyértelmű: a kubaiaknak tudniuk kell, nincsenek magukrahagyatva.
2010. március 30., 16:252010. március 30., 16:25
2010. április 08., 18:392010. április 08., 18:39
A mozgókép rávilágított, a Romániában már elmúlt rezsimként emlegetett szocializmus jegyei felismerhetőek a szigetországban is, ahol a Batista rendszerét 1959. január 1-jén megdöntő Fidel Castro-féle kommunizmus elején még élt és hajtotta az embereket a romantikus álca, később azonban ráébredtek: gyakorlatilag cseberből vederbe estek, jogaik alig vannak, szabadságuk nincs, a technika nagymértékű és széleskörű használata tilos, a szegénység ordít. A rum, a szivar és a salsa díszletei mögött a túlélés parancsa érvényesül az álmok romjain.
Lakóház kapott lángra vasárnap este a Mezőzáh községhez tartozó Botadűlőn – közölte a Maros megyei katasztrófavédelem.
Többen megsérültek a járműben, amely vasárnap délután lesodródott a 15-ös országútról, majd felborult Csobotány közelében – közli a Maros megyei tűzoltóság.
A Maros megyei gyermekvédelmi igazgatóság új módszerekkel is próbálja elérni azokat, akik hivatásként vállalnák a nevelő szülői felelősséget: állásbörzén voltak, ahol sikerült is új kollégát találniuk, de még többre van szükség.
Két ember sérült meg szombaton este a Nyárádtő Ákosfalva felőli kijáratánál történt balesetben – közölte a Maros megyei katasztrófavédelem.
Ezernyolcszáz szovátai gyermek tanulhat úszni a szombaton átadott tanuszodában, amely nemcsak nagyobb, mint az eddigi hasonló létesítmények, hanem olcsóbb is lesz fenntartani.
Negyven férőhelyes új bölcsődét avattak fel szombaton Gyulakután. A már jól ismert zsiráffej kandikált ki itt is az épületből, amelynek falára a 46. szám került fel, ugyanis országszerte ez a negyvenhatodik felavatott bölcsőde.
Egy közösségi oldalon tette közzé hozzászólásait a szászrégeni férfi, aki egy horogkeresztet ábrázoló fotót, valamint erőszakos jellegű üzenetet is csatolt. A rendőrség hivatalból indított eljárást ellene.
Utaskísérőket alkalmaznak a marosvásárhelyi reptérre, közzétették az időpontot és a nem mindennapi követelményeket.
Újra megcsodálhatók a Milvus Csoport idei fotópályázatára beérkezett legszebb alkotások a Marosvásárhelyi Állatkertben.
Két közúti baleset is történt Maros megyében az éjszaka folyamán. Fehéregyházán egy személyautó és egy teherautó ütközött össze, míg Nyárádmagyaróson árokba borult egy gépjármű.
szóljon hozzá!