Az automata másodpercek alatt kinyomtatja a számlát és banipontossággal visszaad
Fotó: Gáspár Botond
A Marosvásárhely koronkai kijáratánál található hipermarketben önfizetős pénztárakat üzemeltettek be a héten.
2017. július 09., 14:452017. július 09., 14:45
2017. július 09., 14:462017. július 09., 14:46
Mint Călin Chertes üzletigazgatótól megtudtuk, az önfizetős rendszer lényege, hogy a kasszánál a vásárló az árucikkeket felteszi a szalagra, ahol ezeket beszkennelik, és egy kódot tartalmazó papírt kap, amellyel továbblép a tizenhárom fizetőautomata egyikéhez, beszkenneli a kódot, és az általa választott módon – készpénzzel, bankkártyával, ételjeggyel – fizet.
így az igazgató szerint sokkal gyorsabb, kényelmesebb és biztonságosabb a vásárlás, mindehhez pedig egyelőre segítséget is nyújtanak a vásárlóknak.
„Több mint 210 alkalmazottunk van, az új technológiát pedig nem azért vezettük be, hogy bárkitől is megváljunk, hiszen a hagyományos kasszákat is megtartottuk. Azért mertük Marosvásárhelyen bevezetni ezt a módszert, mert idevalósiként ismertem a helyiek nyitottságát az új iránt, és úgy gondolom, a közösségnek szüksége van az impulzusokra, az ösztönzésre” – ismertette Călin Chertes.
Több száz motorkerékpáros részvételével szerveztek figyelemfelhívó motoros felvonulást péntek délután Csíkszéken. Jelen vagyunk az utakon, vigyázzunk egymásra – szólt a forgalom többi résztvevőjének az üzenet.
A Román Posta a kifizetési naptárban rögzítettnél öt nappal korábban, április 27-én megkezdte a májusi nyugdíjak kézbesítését, és becsléseik szerint a pénteki nap végére megközelítik a maximális kézbesítési arányt.
Május 1-jén rajtolt, és vasárnapig tart az első Székelyföldi Alkotók Tábora, amelyhez a csíkszentsimoni gyermekotthon biztosít helyszínt. A cél két harangláb kifaragása, az egyik az anyaországba kerül, a másik helyben marad.
Első alkalommal rendeznek hagyományos, régi időket idéző nagyvásárt a Farkaslaka községhez tartozó Kalonda-tetőn május 11–12-én. A családbarát rendezvény célja összehozni az embereket, családokat, az árusokat és a vásárlókat.
Hosszú évek után végre elkezdődhet az orvosi lakás felújítása Vargyas községben. A polgármester április utolsó napján jelentette be a jó hírt: az építési engedélyt megkapták, a következőkben kivitelezőt keresnek.
Kávézós, teraszos, zenés hangulat uralkodott Marosvásárhely központjában, ahol a résztvevők megmutatták: remekül lehet a város épületei között is majálisozni, belakva a tereket, a járdát, az utcát.
Műsorra tűzi János vitéz című előadását a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes. A Petőfi Sándor műve alapján készült táncjátékot Csíkszeredában lehet majd megtekinteni május 7-én, kedden 18 órától.
A puszpáng vagy bukszus tömör bokor, amely leginkább bőrszerű, örökzöld leveleivel díszít, és vidékünkön is közkedvelt. Néhány éve több helyen is megfigyelhető, hogy rossz állapotba kerültek a bukszus sövények és díszbokrok.
Tizenhat háromszéki oktatási intézmény nyert finanszírozást a tanügyminisztérium korai iskolaelhagyást csökkenteni hivatott programjában. A diákok számától és az iskola elhelyezkedésétől függően legfeljebb 300 ezer eurós összegre lehetett pályázni.
A Háromszéki Diáknapok 18. alkalommal megszervezett kiadása csütörtöktől szombatig zajlik Sepsiszentgyörgyön és környékén. Idén a megszokotthoz képest kettővel több, azaz 18 csapat méretkezik meg.
szóljon hozzá!