Újabb öt Maros megyei személyről bebizonyosodott, hogy megfertőződtek az A/H1N1-es vírussal.
2009. november 26., 17:492009. november 26., 17:49
Négy megyeszékhelyi és egy segesvári személy esetében igazolta vissza a bukaresti Cantacuzino Intézet, hogy elkapták az újinfluenzát – tudtuk meg a Maros Megyei Egészségügyi Igazgatóság illetékesétől, Ovidiu Fărcaştól. Közölte, hogy szakembereik általános fertőtlenítést végeznek azokban a helyiségekben, amelyekben a fertőzöttek tartózkodtak, és megfigyelés alatt tartják azokat a személyeket is, akik valamilyen kapcsolatba kerültek az újinfluenzás betegekkel.
Tegnap négy gyerek megbetegedését jelentették a megyei hatóságok, a maival összesen kilenc beteg van Maros megyében.
A rendőrség március óta még mindig csak vizsgálódik annak a tulajdonosi társulási adminisztrátornak az ügyében, akit milliós sikkasztással vádolnak. A vízszolgáltató, amelynek a legtöbbel tartoztak a lakótársulások, részben megkapta pénzét.
December 5-én ünnepi programokkal, kóruskoncerttel és látványos fényben úszó megnyitóval veszi kezdetét a marosvásárhelyi karácsonyi vásár, amely több mint egy hónapon át várja a látogatókat.
A marosvásárhelyi önkormányzat 42 millió lejt csoportosított át a korábbi évek többletéből, hogy stabilizálja a város költségvetését és biztosítsa a működési kiadások, valamint a folyamatban lévő fejlesztések finanszírozását.
A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház csütörtökön különleges kiállításnak adott otthont: a megye rezidenciális központjaiban lakó, fogyatékkal élő alkotóinak művei kerültek a közönség elé. Országos szinten Maros megyében van a legtöbb hely számukra.
Egy autó felborult, a benne rekedt női sofőrt a tűzoltók szabadították ki csütörtök délelőtt a Maros megyei Körtvélyfája és Oláhpéterlaka között.
Megoldást keres a marosvásárhelyi önkormányzat a víkendtelepi vendéglők és nyaralóházak bérleti szerződésének lejártára. Hosszú távú bérleti konstrukciót ajánlanak a bérlőknek, továbbá egy fedett szálláshelyet és lakókocsik fogadására alkalmas kempinget.
Tűz ütött ki egy lakóházban Marosvásárhelyen, a Honvéd utcában szerdán este, a tűzesetben egy idős férfi életét vesztette.
Marosvásárhely új testvérvárosi kapcsolat kiépítésébe kezdett Debrecennel. Már zajlanak a tárgyalások, amelyek gazdasági, kulturális és oktatási lehetőségeket nyithatnak, miközben a „kihűlt” testvérvárosi kapcsolatokat is felélesztik.
Megnyitják a karácsonyi vásárt Marosvásárhelyen december 5-én, ezért az ünnepi hétvégék alatt több belvárosi útszakaszt lezárnak, a buszjáratok pedig terelőúton közlekednek majd a kijelölt időpontokban.
Folytatódik a Tudásszomjoltó, második állomásához érkezett az EMKE Maros megyei szervezetének kötetlen tudományos sorozata csütörtökön, amelynek helyszíne a G Café lesz. Ezúttal a téma: Pálinkázz okosan!