A/H1N1: kénytelenek beoltatni magukat az egészségügyben dolgozók

Kedden minisztériumi utasításra országszerte megkezdődött az A/H1N1 elleni oltáskampány ellenőrzése a családorvosi rendelőkben és a kórházakban. Az intézkedést azzal indokolja az egészségügyi szaktárca, hogy gyakori volt azoknak a panaszoknak a száma, melyek szerint a családorvosok nem igényeltek oltóanyagot pácienseik számára, vagy megtagadták tőlük a védőoltás beadását.

Széchely István

2010. január 13., 11:272010. január 13., 11:27

Az ellenőrzés arra is kiterjed, hogy megvizsgálják, az egészségügyi személyzet beoltatta-e magát az új vírus ellen, ez ugyanis most már majdhogynem kötelező számukra. Az oltást ugyan visszautasíthatják – szigorúan írásos nyilatkozatban –, ebben az esetben azonban még a betegek közelébe sem mehetnek a továbbiakban, mivel így veszélyeztetnék pácienseik egészségét – tudtuk meg dr. Bokor Mártontól, a Hargita Megyei Közegészségügyi Igazgatóság medikális igazgatójától, aki azt is elmondta, ezt az intézkedést néhány napja hozta meg az egészségügyi minisztérium. Az orvosigazgató úgy véli, helyes és logikus döntés volt ez, hiszen például egy kórház sebészeti osztályán olyan betegek fekszenek, akikre a fertőzés fokozott veszélyt jelent, és ezekre az osztályokra akár a személyzet is behurcolhatja az újinfluenza vírust. A megyei közegészségügy egyébként a kórházak ellenőrzésére is nagy hangsúlyt fektet, az egészségügyi intézményekben a maszkok használatát is vizsgálják. Az ellenőrzés  szúrópróbaszerűen zajlik, hiszen a megyei közegészségügy ellenőrző osztálya a jelenlegi személyzettel képtelen volna mind a 154 háziorvosi rendelőt és a kórházakat ellenőrizni – közölte dr. Bokor Márton.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. december 06., szombat

Romániától kért áramot Moldova az ukrajnai orosz támadások miatt

A Moldovai Köztársaság „megelőző jellegű, néhány órás” energetikai segítséget kért Romániától, miután péntek este és szombat reggel Oroszország támadást indított Ukrajna energetikai rendszere ellen.

Romániától kért áramot Moldova az ukrajnai orosz támadások miatt
Hirdetés
2025. december 06., szombat

Több mint háromszáz állást hirdetnek meg az újonnan épített bölcsődéknél

Legutóbbi ülésén a kormány jóváhagyta 303 állás meghirdetését az uniós helyreállítási forrásokból épített bölcsődéknél – tájékoztatott szombaton az oktatási minisztérium.

Több mint háromszáz állást hirdetnek meg az újonnan épített bölcsődéknél
2025. december 06., szombat

Fél év alatt több mint harmincan vesztették életüket munkabalesetben Romániában

Az idei első félévben 2472 személy szenvedett munkabalesetet Romániában, 17 százalékkal kevesebb, mint 2024 azonos időszakában; az áldozatok közül 32-en vesztették életüket, 59 százalékkal kevesebben, mint az előző év első hat hónapjában.

Fél év alatt több mint harmincan vesztették életüket munkabalesetben Romániában
2025. december 06., szombat

„Nekihajtok az első szembejövő autónak” – külföldön fogták el a szándékosan balesetet okozó román férfit

Szándékosan nekihajtott egy másik autónak, ezáltal egy 21 éves fiatalember, valamint annak egyéves és négyhónapos lánya életét oltotta ki az a 38 éves Ialomița megyei férfi, akit Nagy-Britanniában azonosítottak és vettek őrizetbe a hatóságok.

„Nekihajtok az első szembejövő autónak” – külföldön fogták el a szándékosan balesetet okozó román férfit
Hirdetés
2025. december 06., szombat

Lejárt termékek, elhasználódott eszközök, hiányos tájékoztatás: több mint négymillió lejre bírságoltak a fogyasztóvédők

A december első hetében végzett ellenőrzéseik során összesen 4,3 millió lejre bírságoltak és 13 gazdasági szereplő tevékenységét függesztették fel az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC) felügyelői.

Lejárt termékek, elhasználódott eszközök, hiányos tájékoztatás: több mint négymillió lejre bírságoltak a fogyasztóvédők
2025. december 06., szombat

Földrengéssel indult a szombat reggel

A Richter-skála szerint 3,5-ös erősségű földrengés történt szombaton 9 óra 25 perckor Vrancea megyében – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).

Földrengéssel indult a szombat reggel
Földrengéssel indult a szombat reggel
2025. december 06., szombat

Földrengéssel indult a szombat reggel

2025. december 06., szombat

Prima Primissima díjat kapott Visky András író

Idén is tíz kategóriában vehették át a Prima és Prima Primissima Díjakat a magyar szellemi élet, a művészet, a tudomány és a sport jeles képviselői a Müpában megtartott pénteki gálaesten. A díjazottak között találjuk Visky András írót, drámaírót is.

Prima Primissima díjat kapott Visky András író
Hirdetés
2025. december 05., péntek

Módosító rendelet: nem szabad túlterhelni a diákokat a házi feladatokkal

Daniel David oktatási miniszter pénteken aláírta az iskolai házi feladatok szabályozását módosító rendeletet.

Módosító rendelet: nem szabad túlterhelni a diákokat a házi feladatokkal
2025. december 05., péntek

Ismét puskaropogásra lehet számítani Sepsiszentgyörgyön

Ismét hadgyakorlatok zajlanak a sepsiszentgyörgyi Păiș David lőtéren december 8-12 között.

Ismét puskaropogásra lehet számítani Sepsiszentgyörgyön
2025. december 05., péntek

Doctor Honoris Causa címet adományozott a Sapientia EMTE Borhy László régészprofesszornak

A Sapientia EMTE Doctor Honoris Causa címet adományozott pénteken Sapientia Kolozsvári Karának főtéri épületében Borhy László régészprofesszornak, az MTA rendes tagjának.

Doctor Honoris Causa címet adományozott a Sapientia EMTE Borhy László régészprofesszornak
Hirdetés