
Fotó: Pinti Attila
Aggasztóan alakulnak a járványügyi adatok Kovászna megyében – hívta fel a figyelmet keddi sajtótájékoztatóján Ráduly István prefektus.
2021. szeptember 28., 18:032021. szeptember 28., 18:03
A kormánybiztos rámutatott, augusztus 31-én még 15 aktív eset volt Kovászna megyében, szeptember 27-én, hétfőn már 255, vagyis kevesebb mint egy hónap alatt tizenhétszeresére növekedett a fertőzöttek száma. Hetente megkétszereződik a szám, ebben az ütemben egy hónap múlva már több mint 4000 eset lehet, ami „elviselhetetlen nyomást helyezne az egészségügyi rendszerre”.
– hangsúlyozta a prefektus. Hozzátette, az egészségügyi igazgatóság által a hét elején számba vett 229 aktív eset közül csak 58 személy kapta meg az oltást, ez 25,32 százalékot jelent, azaz négy fertőzöttből csak egy van beoltva, és a beoltottaknál a betegség enyhe formája alakul ki. A járvány kitörése óta Háromszéken 349 koronavírus-fertőzéshez köthető elhalálozás történt, az elhunytak közül senki nem volt beoltva.
Ráduly István arra is kitért, hogy „hiába siránkozunk” azon, hogy Norvégiában minden korlátozást feloldottak, mert ott a lakosság 67 százaléka szerezte meg oltás révén a védettséget, 76 százaléka pedig legalább az egyik oltást megkapta. Ha hozzáadjuk azokat, akik átestek a betegségen, gyakorlatilag kialakult a nyájimmunitás. Sokan Nagy-Britannia példájára hivatkoznak, ahol 90 százalék fölött van az átoltottság, és mégis magas a fertőzésszám. Csakhogy Nagy-Britanniában vasárnap 32 500 eset volt, de csak 58 halott, azaz 559 új fertőzöttre jut egy haláleset. Közben Romániában 7116 eset volt és 145 halott, azaz 49 fertőzöttre jut egy halott, ez több mint 11-szer magasabb arány, mint a briteknél – érvelt a prefektus.
Rámutatott: az Országos Közegészségügyi Intézet (INSP) múlt heti adatai szerint a halottak 95,2 százaléka beoltatlan, és további 3 százalék a kétdózisú oltásnak csak az első adagját kapta meg, azaz száz halálesetből kevesebb mint kettő jut beoltott személyre. A prefektus szerint fontos lenne, hogy nyitva maradjanak az iskolák, de ehhez az is szükséges, hogy a fiatalok is megkapnák az oltást. Az egészségügyi igazgatóság kérésre mobil egységet állít fel a tanintézetekben, ám ezt eddig csak a Mihai Viteazul Főgimnázium kérte.
Mezőgazdasági területre zuhant drónroncsokat fedeztek fel kedden Romániában, a moldovai határtól 23 kilométerre lévő, Vaslui megyei Viisoara térségében. A roncsokat tűzszerészek a helyszínen felrobbantották.
Petíciót adtak le a kányádi gazdák a helyi önkormányzatnál, mivel nem szeretnék, ha a Harvíz Rt. biztosítaná az ivóvíz-szolgáltatást. Egyebek mellett ugyanis a drágulástól tartanak. A polgármester részletezte, hogy erre miért nincs más lehetőség.
Miután három párt is miniszterelnök-jelöltként támogatta, Siegfried Mureșan teljesen eltűnt a nyilvánosságból, ahelyett, hogy parlamenti többséget próbált volna kialakítani – jelentette ki Csoma Botond, az RMDSZ szóvivője.
Marosvásárhely csatlakozott a szecessziós örökséget népszerűsítő európai hálózatokhoz, hogy népszerűsíteni tudja a város épített örökségét.
Angela Merkel volt német kancellárt fogadta kedden a Cotroceni-palotában Nicușor Dan államfő. A volt német kancellár könyvbemutatóra érkezett Romániába.
Az RMDSZ parlamenti frakciói keddi együttes ülésükön nem foglaltak állást egy jövőbeli kormány támogatásáról, mivel az államfő még nem nevesített miniszterelnök-jelöltet – közölte Csoma Botond, a szövetség képviselőházi frakcióvezetője.
A jövő évi érettségi kompetenciavizsgáit április 12-23. között tartják – jelentette be kedden az oktatási minisztérium. A közlemény szerint a nyári érettségi írásbeli vizsgáit június 14-18. között szervezik meg.
Négy támogatási program indul közel 180 millió eurós keretösszeggel: a sertés- és szarvasmarhatartók már igényelhetik a támogatást, a kisgazdaságok, a virág- és gyógynövénytermesztők számára is pályázati lehetőség nyílik.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) álláspontja nem változott: nem támogat olyan kormányt, amelynek a Szociáldemokrata Párt (PSD) is tagja, függetlenül attól, hogy a miniszterelnök független vagy valamelyik párt jelöltje.