Hirdetés
Hirdetés

Adomány innen, segítség onnan: jövőre befejezhetik az Összefogás Házának építését

•  Fotó: Gábos Albin

Fotó: Gábos Albin

„Körbekoldultuk már a fél világot” – fogalmazott a Hargita Megyei Mozgássérültek Szervezete új központjának építése kapcsán Fikó Csaba tiszteletbeli elnök. A csíkszeredai Összefogás Házának felépítéséhez két éve láttak hozzá, javarészt adományokból. Jelenleg a belső munkálatokhoz készítik elő a terepet, hogy télen is folytathassák a kivitelezést.

Barabás Hajnal

2019. augusztus 30., 10:002019. augusztus 30., 10:00

Nagyot álmodott a közel 30 éves múlttal rendelkező Hargita Megyei Mozgássérültek Szervezete, és

2017 tavaszán hozzáfogott egy 1700 négyzetméteres központ felépítéséhez a csíkszeredai Hunyadi János utcában.

•  Fotó: Gábos Albin Galéria

Fotó: Gábos Albin

A kivitelezés nagy része adományok, támogatások és önkéntesek munkája révén valósult meg, és mára eljutottak odáig, hogy befödték az épületet, valamint beszerelték az ablakokat. Fikó Csabától, a Hargita Megyei Mozgássérültek Egyesületének tiszteletbeli elnökétől megtudtuk, hogy ezidáig

250 ezer euróba került az építkezés, a nyílászárókat pedig további 35 ezer euróból szerelték be.

•  Fotó: Gábos Albin Galéria

Fotó: Gábos Albin

Hozzátette, a teljes befejezéshez további jelentős összegre lesz szükségük, de bíznak benne, hogy annak előteremtéséhez is sikerül támogatókat szerezniük.

Jelenleg a víz-, a villany- és a fűtésrendszer kiépítésén dolgoznak, hogy a tél beálltával a belső munkálatokat tudják majd folytatni.

Mint mondta, helyi vállalkozók is önkéntesen elvállaltak egy-egy munkafázist, például a néhány illemhelyiség kialakítását, vagy éppen külső tereprendezést.

•  Fotó: Gábos Albin Galéria

Fotó: Gábos Albin

Idézet
Jó tudni, hogy nem vagyunk egyedül, a helyi önkormányzatok is támogatnak bennünket, ahogy a törvény módot ad rá

– fogalmazott. Abban bíznak, hogy jövőre sikerül befejezniük az építkezést, a tereprendezéssel együtt.

•  Fotó: Gábos Albin Galéria

Fotó: Gábos Albin

A központ fenntartása

Józsa Csaba, a Hargita Megyei Mozgássérültek Szervezetének elnöke az Összefogás Házának jövőbeni működése kapcsán elmondta, a csíkszeredai önkormányzat állandó támogatásával szeretnék fenntartani a központot, ugyanakkor külső támogatókat is keresnek.

Idézet
Saját tevékenységünkből is lesz majd bevételünk, a varroda és a gyertyaöntő műhely tevékenységéből, továbbá uniós pályázati lehetőségekkel is szeretnénk élni

– sorolta az egyesület elnöke. A központban működnének az említett műhelyek, ugyancsak

helyet kapna ott egyebek közt egy bemutatóüzlet, irodák, továbbá kialakítanának benne egy foglalkoztatótermet, kilenc akadálymentesített lakást, valamint egy nagy közösségi termet is.

•  Fotó: Gábos Albin Galéria

Fotó: Gábos Albin

Az egyesület Hargita megyében közel kétezer tagot számlál, elsősorban az ő igényeiket, szükségleteiket elégítené ki a központ, a közösségi teremben szerveznék meg rendezvényeiket. Ugyanakkor a termet más civil szervezeteknek is rendelkezésükre bocsátanák, az érte fizetett bért pedig szintén a működésre tudnák fordítani. Az egyesület tervei között szerepel még, hogy az épület melletti raktárakat is megvásárolják, amelyeket például egy irattár számára alkalmas felületté alakítanák.

A megyei tanács is segít
A Hargita megyei önkormányzat közel 190 ezer lejt utalt a Hargita Megyei Mozgássérültek Szervezetének az Összefogás Háza akadálymentesítésére, lift és védőkorlát kialakítására. A támogatást Borboly Csaba megyei tanácselnök adta át csütörtökön. Mint mondta, Hargita Megye Tanácsa a továbbiakban még egy ugyanekkora összeggel szándékozik támogatni a beruházást.

Hirdetés

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 11., kedd

Pokolian drága triciklik, amiket használni kellene

Visszavette a sepsiszentgyörgyi önkormányzat a Sepsi Bike rendszerrel együtt beszerzett 12 triciklit az üzemeltetőtől, hogy azok végre az idősek és mozgáskorlátozottak mobilitását szolgálják. A járművek használatának módjáról még egyeztetnek.

Pokolian drága triciklik, amiket használni kellene
Hirdetés
2026. augusztus 11., kedd

Baka András: az elmúlt évek legsúlyosabb következménye a magyar társadalom mély megosztottsága

A magyar társadalom mély megosztottságát nevezte az elmúlt évek legsúlyosabb következményének Baka András köztársasági elnökké választása után tartott beszédében kedden a Parlamentben.

Baka András: az elmúlt évek legsúlyosabb következménye a magyar társadalom mély megosztottsága
2026. augusztus 11., kedd

90 „fekete mentős” videót távolíttatna el a TikTokról a CNA

Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.

90 „fekete mentős” videót távolíttatna el a TikTokról a CNA
2026. augusztus 11., kedd

Volt munkaügyi miniszter: nem lehet megszavazni egy olyan bértörvényt, amellyel elégedetlenek a közalkalmazottak

Nem lehet és nem is szabad megszavazni egy olyan bértörvényt, amellyel elégedetlenek a közalkalmazottak – jelentette ki kedden Florin Manole.

Volt munkaügyi miniszter: nem lehet megszavazni egy olyan bértörvényt, amellyel elégedetlenek a közalkalmazottak
Hirdetés
2026. augusztus 11., kedd

Köztársasági elnökké választották Baka Andrást

Megválasztotta Baka Andrást köztársasági elnöknek az Országgyűlés kedden.

Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
2026. augusztus 11., kedd

Lányokat futtatott két férfi Sepsiszentgyörgyön, egyikük előzetesbe került

Két férfi ellen indított büntetőeljárást a sepsiszentgyörgyi ügyészség kerítés gyanújával. Egyikük állítólag egy nő prostitúciós tevékenységét irányította, a másik pedig több nőnek biztosított lakást, tudva, mire használják.

Lányokat futtatott két férfi Sepsiszentgyörgyön, egyikük előzetesbe került
2026. augusztus 11., kedd

Kelemen Hunort arról kérdezték, honnan lesz pénz a béremelésekre

A közalkalmazotti bértörvény tervezetét előzetes politikai megállapodás alapján kellene megvitatni és megszavazni a parlamentben – jelentette ki kedden az RMDSZ elnöke, Kelemen Hunor.

Kelemen Hunort arról kérdezték, honnan lesz pénz a béremelésekre
Hirdetés
2026. augusztus 11., kedd

Százhuszonötmillió lejre emelték a hitel összegét a tanácsosok

A város által igényelt 88 millió lejes kölcsönt 125 millió lejre emelték a marosvásárhelyi tanácsosok keddi rendkívüli ülésükön, amikor arról is döntöttek, hogy mire szánják a plusz összegeket.

Százhuszonötmillió lejre emelték a hitel összegét a tanácsosok
2026. augusztus 11., kedd

Szakértő: a lakossági fogyasztókat nem kellene érintenie a csernavodai atomerőmű 2-es reaktorának esetleges leállítása

A lakossági fogyasztókat nem kellene érintenie a csernavodai atomerőmű 2-es reaktorának esetleges leállítása – nyilatkozta kedden az Agerpresnek Dumitru Chisăliță, az Intelligens Energia Egyesület elnöke.

Szakértő: a lakossági fogyasztókat nem kellene érintenie a csernavodai atomerőmű 2-es reaktorának esetleges leállítása
2026. augusztus 11., kedd

Sokkoló jelenet az országúton: kiesik egy gyermek egy autóból, és az érkező kamion felé indul

Egy gyermek esett ki egy országúton közlekedő járműből Tulcea megyében, a jelenetet pedig a mögötte haladó autó fedélzeti kamerája rögzítette. A rendőrség vizsgálatot indított az ügyben.

Sokkoló jelenet az országúton: kiesik egy gyermek egy autóból, és az érkező kamion felé indul
Hirdetés