Hirdetés
Hirdetés

A Z generáció nem igazán köszön, nem olvas, nem túlórázik, hamar lelép

Guld Ádám fő kutatási területe a kortárs médiakultúra vizsgálata, ezen belül elsősorban a generációs médiahasználat és kommunikáció •  Fotó: Bodor Tünde

Guld Ádám fő kutatási területe a kortárs médiakultúra vizsgálata, ezen belül elsősorban a generációs médiahasználat és kommunikáció

Fotó: Bodor Tünde

Minden demográfiai csoportra kiterjedő előadást tartott Sepsiszentgyörgyön a Mathias Corvinus Collegium szervezésében Guld Ádám médiakutató a minap. Az egyetemi oktató bepillantást engedett a generációelméletbe, és a mai fiatalok magatartásának és a digitalizációnak az összefüggéseire is ráirányította a figyelmet.

Bodor Tünde

2024. május 26., 15:292024. május 26., 15:29

A Pécsi Tudományegyetem oktatója Négy generáció, egy munkahely. Tanuljunk meg hatékonyan együttműködni címmel tartotta meg előadását, melyet a generációelméletre alapozott. Eszerint

  • a mai 79 év fölöttiek az „építők” generációjához tartoznak, mert a világháború után nekik rengeteget kellett dolgozniuk az újjáépítésen;
  • az 59-78 év közöttiek a boomerek, mert ők már a gazdasági fellendülés és javuló egészségügyi ellátás korába érkeztek, igen szép számban;
  • a mai középkorúak jórészt az X generációt alkotják, és ha szüleik még csak rádiót hallgathattak, nekik már a tévé tárt széles kaput a világra. Ennek és a média további formáinak nagy jelentősége van a generációk életében, mert meghatározók a jellemformáló erővel bíró első 12 évben.
  • az Y generációt alkotó 29–43 évesek még az offline világban nőttek fel, de már könnyedén kezelik a számítógépet, internetet, a közösségi oldalakat;
  • az előadás leginkább a Z generációra fókuszált, ugyanis ők markánsan különböznek felmenőiktől, mert ők digitális bennszülöttek, belenőttek a digitális világba;
  • végül a 0-13 évesek az alfa generáció, mely már az érintőképernyők korában nőtt fel, és igen korai kortól médiafogyasztó (akár 8-9 hónapos koruktól digitális „bébiszitterek” szórakoztatják őket), sőt médiafüggők (már 3-4 éves korban). És már alakul az AI (mesterséges intelligencia) generációja is.

Ez a modell nyilván általánosító érvényű, egyszerűsítő makro-elmélet, nagy sokaságot tekintve releváns – hívta fel a figyelmet az előadó.

Fontos megemlíteni a Z (és a hasonló alfa) generáció jellemzőit és azok eredetét, mert számos megértési nehézséget és konfliktust okozhatnak a munkahelyeken, ahol a munkaadók jórészt a boomerek vagy az Y-generáció tagjai. De mindenre van magyarázat.

Hirdetés

A ma 14–28 éves fiatalok képernyők előtt nőttek fel, hétvégén akár 8–10 órát is, ezért screenagereknek is hívjuk őket. A sok digitális tartalomfogyasztásnak az a hátulütője – véli a szakember –, hogy kiszorít szinte minden más szabadidős elfoglaltságot a fiatalok életéből. Ugyanakkor

számukra elmosódik a határ a fizikai és digitális világ között, sok „barátjuk”, de akár szerelmük is van a virtuális térben.

A vizuális kultúra nagy hangsúlyt nyer életükben, „ez az első generáció, amelyik nem ír és nem olvas”, azaz nem úgy, mint elődeik. Töredezett szövegeket olvasnak az üzenetküldő alkalmazásokban, sok közlést kiváltanak a képek, strukturálatlan a mondat, sokszor nincs eleje, vége.

A tizen-, huszonévesek sok mindent csinálnak egyszerre (zenét hallgatnak, csetelnek, stb.), a figyelemmegosztás azonban Guld Ádám szerint önbecsapás, ugyanis sok hibát eredményez. Éppen ezért a multitasking konfliktusforrás lehet a munkahelyen. Azonban kényelmetlenséget okoz a fordított szocializáció jelensége is, vagyis az a tény, hogy

a tudásátadás iránya megfordul, és olykor a hierarchikus rendszer is megbillen amiatt, mert a fiatal oktatja az idősebbet a médiahasználatra (akár az iskolában is).

A digitális világban a Z generációnak a horizontális (egyenrangú) kommunikáció az elfogadott, ez már elvárás is részükről, ezért a munkaadók, főnökök tekintélyelvű vezetése nem működik – a fiatalok egyszerűen hátat fordítanak a munkahelynek. S ha ez nem volna elég, folyamatosan motiválni kell őket, mert a közösségi oldalakon az azonnali kielégüléshez szoktak. Ha társaságra, szórakozásra vágynak, egy kattintással megszerzik maguknak, ezt a megélést pedig a munka mezejére is átviszik.

Mindent azonnal szeretnének: vezetői állásokat, nagy fizetést, amit az ugyanezért akár évtizedeket dolgozó X és Y generáció nem vesz jó néven. De ha ezt nem kapja meg a Z generációs, akkor könnyen továbblép.

Ugyanilyen problémás a Z generáció előtti nemzedéknek, hogy

Idézet
a fiatalokat folyamatosan motiválni, dicsérgetni kell, meg kell őket erősíteni abban, hogy milyen fantasztikus amit ők csinálnak – panaszkodtak a cégvezetők az előadónak –, még akkor is, ha ez csak a kötelességük, nem egy rendkívüli teljesítmény. Lehet, hogy csak beértek 8-ra a munkahelyre.

Ők ugyanis ahhoz szoktak, hogy a közösségi oldalakon bármilyen jelentéktelen, kis erőfeszítéssel posztolt képre, pár szóra azonnal érkeznek a megerősítő lájkok. Ha munkahelyükön nem kapják meg az elismerést azonnal, frusztrálódnak és lépnek. Amúgy is nagy a változatosságra való igényük. Ez pedig a jelen pillanatig könnyen kielégíthető (volt), mert a Z generáció tagjai kevesen vannak, nagy (volt) a verseny értük. Guld Ádám szerint gazdasági válság körvonalazódik, fordul a kocka nekik is.

Gyorsan, hatékonyan, otthonról!

További olyan igényei is vannak a Z generációs munkavállalóknak, ami bár frusztrálja a náluk idősebbeket a munkahelyeken, olykor mégis az egész rendszert jótékonyan változtatja meg.

A huszonévesek ugyanis „gyorsan, hatékonyan, otthonról” akarnak dolgozni, szerintük legtöbbször fölösleges nyolc órát eltölteni a munkahelyen. Ennek az a magyarázata, hogy

amikor ők a munka mezejére léptek, akkor tört ki a koronavírus-világjárvány, aminek következtében megszokták az otthonról való bedolgozást, értékelvén ennek sok előnyét is (például idő- és költségmegtakarítás).

Feszültséget okozhat a generációk között az is, hogy a fiatalok okostelefonon, online intéznek mindent, a kommunikációt is így bonyolítják: telefonon nem szeretnek beszélni, hosszú e-maileket nem olvasnak el (egyéb szövegeket sem), a képes kommunikációt kedvelik és azonnali reakciót akarnak az ő közléseikre. Ráadásul tegezik a főnököt, és nem fontos nekik a köszönés, mert az internetes csevegésben ennek nincs jelentősége, így szokták meg. Ez a „tiszteletlenség” az éppen ellentétesen szocializált X generációnak, boomereknek felháborító.

Mit lehet tanulni a tizen- és huszonéves Z generációtól?

A Z-k szerint sok munkahely túl van bonyolítva, ők leegyszerűsítenék a folyamatokat, és bár az idősebbek ettől legtöbbször idegenkednek, sokszor előfordul, hogy belátják, valóban lehet a nekik is kényelmetlen struktúrákon változtatni. Mint már szó esett róla,

a digitális média használatát érdemes a Z generációsoktól megtanulni, de a gyors döntési képességet, a változásra való fogékonyságot és az őszinteséget is lehet értékelni bennük, akár átvenni tőlük.

Azonban a Z-k is tanulhatnak az idősebbektől: csak nyerni valójuk lehet, ha a valós időben zajló kommunikációt, a társas kapcsolatok fenntartását ellesik, tette hozzá Guld Ádám.

Az előadást követően Veres-Nagy Timea csalogatott ki kérdéseivel további érdekes-értékes információkat az előadótól •  Fotó: Bodor Tünde Galéria

Az előadást követően Veres-Nagy Timea csalogatott ki kérdéseivel további érdekes-értékes információkat az előadótól

Fotó: Bodor Tünde

Az előadást követően Veres-Nagy Timea projektmenedzser reflektált az elhangzottakra, beszélgetett az előadóval, ennek következtében pedig még számos további szempontból is rátekinthettek a Z generációra.

Hirdetés
2 hozzászólás Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 15., szombat

Új hadihajók és látványos haditengerészeti gyakorlat Konstancán

A román haditengerészet aktív és hiteles partner, amely biztonságot és stabilitást nyújt a NATO dél-keleti szárnyán – hangsúlyozta Mihai Panait altengernagy, a román haditengerészet vezérkari főnöke szombaton Konstancán, a román haditengerészet napján.

Új hadihajók és látványos haditengerészeti gyakorlat Konstancán
Hirdetés
2026. augusztus 15., szombat

Levizelte a kórházat belülről, majd rátámadt egy dolgozóra

Huszonnégy órára őrizetbe vettek egy 46 éves férfit, aki a gyanú szerint levizelte egy brassói kórház belső falát, majd bántalmazta az egészségügyi személyzet egyik tagját – közölte a Brassó megyei rendőrség.

Levizelte a kórházat belülről, majd rátámadt egy dolgozóra
2026. augusztus 15., szombat

Ittasan és jogosítvány nélkül vezetett

Ittas vezetésen ért a rendőrség egy 53 éves, korondi férfit augusztus 15-én éjjel Gyergyószentmiklóson.

Ittasan és jogosítvány nélkül vezetett
Ittasan és jogosítvány nélkül vezetett
2026. augusztus 15., szombat

Ittasan és jogosítvány nélkül vezetett

2026. augusztus 15., szombat

24 ezer lejnyi bírságot szabtak ki a gazdasági ellenőrzések során Hargita megyében

Tíz vállalkozást ellenőriztek Hargita megyében a rendőrök és a környezetvédelmi ellenőrök pénteken. Az akció során elsősorban üzletek, autóbontók és autójavító műhelyek működését vizsgálták.

24 ezer lejnyi bírságot szabtak ki a gazdasági ellenőrzések során Hargita megyében
Hirdetés
2026. augusztus 15., szombat

Egyes helyeken csupán néhány száz méterre zajlanak a harcok a román határtól

Az elmúlt 96 órában a védelmi minisztérium radarjai több mint száz drónt észleltek a román légtér közelében – közölte péntek este Radu Miruță védelmi miniszter.

Egyes helyeken csupán néhány száz méterre zajlanak a harcok a román határtól
2026. augusztus 15., szombat

Közel volt a nyári fagyhoz Csíkszereda szombatra virradóan

Jócskán visszaesett a hőmérséklet Csíkszeredában szombatra virradóan, mindössze 3 Celsius-fokot mértek a hivatalos mérőállomáson.

Közel volt a nyári fagyhoz Csíkszereda szombatra virradóan
2026. augusztus 14., péntek

Év végére üzembe állhat a ritka gyulakutai beruházás

Akkumulátoros energiatároló park épül Gyulakután az Electrica Bukarest 16,5 millió eurós beruházásában, amelyet az év végéig üzembe helyeznének. Emellett egy kisebb, önkormányzati akkumulátorpark is készül, amely középületek áramellátását szolgálja majd.

Év végére üzembe állhat a ritka gyulakutai beruházás
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Kilenc hónappal eltűnése után megtalálhatták a brit turista holttestét a Bucsecsben

Egy oszlásnak indult holttestet találtak pénteken a Bucsecs-hegységben, ruházatából a tavaly novemberben eltűnt 18 éves brit turista iratai kerültek elő – közölte az Agerpres hírügynökség nyomán az MTI.

Kilenc hónappal eltűnése után megtalálhatták a brit turista holttestét a Bucsecsben
2026. augusztus 14., péntek

Történelmi mélypont közelében a Duna vízhozama, tovább apad a folyó

A Duna vízhozama a romániai belépési pontnál, Báziásnál pénteken és szombaton várhatóan másodpercenként 1400 köbméter körül stagnál, majd enyhén csökken, és augusztus 21-re másodpercenként 1300 köbméterre apad.

Történelmi mélypont közelében a Duna vízhozama, tovább apad a folyó
2026. augusztus 14., péntek

Elhunyt Geréd Vilmos nyugalmazott kántor-karnagy

Életének 77. évében, augusztus 13-án, elhunyt Geréd Vilmos nyugalmazott kántor-karnagy, az erdélyi egyházzenei élet meghatározó személyisége – adta hírül a romkat.ro hírportál.

Elhunyt Geréd Vilmos nyugalmazott kántor-karnagy
Hirdetés