
Fotó: Bartos Lóránt
Katasztrofális a helyzet a katrosai legelőkön: a máskor egy keskeny mederben folydogáló Kászon pataka most többszáz méteresre duzzadt, uralja a hegyek és dombok között levő völgyet, gyakorlatilag teljesen elöntve a legelőket és kaszálókat. Vasárnap délben a Feketeügy is tetőzött. Kézdiszentléleken és Oroszfaluban vészhelyzet van és a szörcseiek sem aludtak az éjjel.
2010. június 27., 17:522010. június 27., 17:52
2010. június 27., 19:462010. június 27., 19:46
Fotó: Bartos Lóránt
Vasárnap reggel lezárták a Kézdivásárhelyt Csíkszeredával összekötő, Nyerges-tető irányába vezető útszakaszt. A műútat ugyanis több szakaszon birtokába vette a hatalmasra megduzzadt Kászon vize, ami elöntötte az egész völgyet. Néhány sofőr kockáztatott, s áthajtott az aszfaltot beborító zavaros vizen, jóllehet nem tudni, hogy az ár nem-e mosta el az út alapját.
Kézdiszentléleken a romatelepet is elöntötte az ár: vízben állnak a latrinák, s néhány házat is birtokába vett a víz. A falu központjában, a Porond nevü falurészen már homokzsákokkal védekeznek, a víz a közelben levő gyaloghidat teljesen elöntötte, így azt még gumicsizmát viselve sem lehet megközelíteni. A helybéliek szerint 1975 óta nem volt ekkora a Kászon vize.
Fotó: Bartos Lóránt
Katasztrofális a helyzet a Kézdivásárhelyhez tartozó Oroszfaluban, ahol szintén a Kászon pataka az úr: a falu nyolcvan százaléka van víz alatt, a pincék megteltek, s bár homokzsákokkal is védekeznek, a legtöbb udvarban, s néhány házban is tetemes kárt okozott az áradat. A helybeliek a városvezetést szidalmazták, mivel évek óta semmit sem tesznek az árvízvédelem érdekében. A Kászon pataka az oroszaflvi hídnál vasárnap 4,1 méteres volt, gyakorlatilag a híd tartóelemei alatt néhány centiméterre hömpölygött.
A Szentkatolna végében folyó Feketeügy is félelmetes látványt nyújt: több tízméteres a szélessége, mélységét pedig megbecsülni sem lehet.
Fotó: Bartos Lóránt
A Szentkatolnát védő árvízvédelmi gátból jelenleg egy méter látszik, utána már a folyó az úr. A hídnál a vízállást szemlélő Ádám Attila Péter zabolai polgármester elmondta: a községhez tartozó Szörcsén komoly gondjaik voltak, az éjjel hat ponton kellett a lakosoknak állniuk a sarat, mivel a Feketeügy az egész települést veszélyeztette. A Kászon patakának katrosai vízállását elnézve biztosan állítható, hogy a neheze még ezután következik, mivel a hatalmas víztömeg még nem folyt le a települések között.
Akkumulátoros energiatároló park épül Gyulakután az Electrica Bukarest 16,5 millió eurós beruházásában, amelyet az év végéig üzembe helyeznének. Emellett egy kisebb, önkormányzati akkumulátorpark is készül, amely középületek áramellátását szolgálja majd.
Egy oszlásnak indult holttestet találtak pénteken a Bucsecs-hegységben, ruházatából a tavaly novemberben eltűnt 18 éves brit turista iratai kerültek elő – közölte az Agerpres hírügynökség nyomán az MTI.
A Duna vízhozama a romániai belépési pontnál, Báziásnál pénteken és szombaton várhatóan másodpercenként 1400 köbméter körül stagnál, majd enyhén csökken, és augusztus 21-re másodpercenként 1300 köbméterre apad.
Életének 77. évében, augusztus 13-án, elhunyt Geréd Vilmos nyugalmazott kántor-karnagy, az erdélyi egyházzenei élet meghatározó személyisége – adta hírül a romkat.ro hírportál.
Pénteki ülésén a kormány memorandumot fogadott el 34 új bölcsőde működtetéséhez szükséges 768 állás meghirdetéséről.
A Marosvásárhelyi Állatkert oroszlánkifutója idén is otthont ad egy rendhagyó divatbemutatónak augusztus végén: Hajnal Zsuzsa, marosvásárhelyi divattervező itt mutatja be a fenntartható divat jegyében alkotott új ruhakollekcióját.
Románia pénteken benyújtja az országos helyreállítási tervhez (PNRR) kapcsolódó ötödik kifizetési kérelmét – jelentette be Dragoș Pîslaru európai alapokért felelős miniszter a kormányülés utáni sajtótájékoztatón.
Nem érdemelte meg a kórházi ellátást, ezért nem volt hajlandó bent maradni törött bordákkal a két ember életét követelő brassói gázolás elkövetője, aki elmondása szerint elvesztette az eszméletét a balesetet megelőzően.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök pénteken több évre szóló politikai paktumot javasolt a pártoknak az energiaügyi intézkedések következetes végrehajtására.
Megnyugvással fogadják az orotvaiak, hogy jogerős ítélet született a 2025. februárjában történt emberölés ügyében. A helyiek körében az okozott szóbeszédeket, hogy több mint egy évig várni kellett konkrét fejleményekre.
szóljon hozzá!