
Fotó: Kocsis B. János
Tíz év alatt elérnék az évi egymillió turistaszámot Kovászna megyében. „Nem lehetetlen, de kemény munka elérni. Minőségi robbanásra van szükség a szolgáltatások terén” – véli a szakember, aki szerint ha elérnék az évi 43 százalékos lefedettséget, már egymillió turistát látnának vendégül.
2020. március 02., 14:422020. március 02., 14:42
Második alkalommal díjazzák Háromszéken a turizmust meghatározó szereplőket. A gálát beharangozó hétfői sajtótájékoztatón Grüman Róbert, Kovászna Megye Tanácsának alelnöke rámutatott, 24 kategóriában adnak át díjakat.
Grüman Róbert
Fotó: Kocsis B. János
A szervezők – a Kovászna Megye Turizmusáért Egyesület, a megyei önkormányzat és a Kovászna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara – célja, hogy reflektorfénybe kerüljenek mindazok, akik azon munkálkodnak, hogy a turisták jól érezzék magukat Háromszéken, és visszatérjenek a térségbe. Arra is törekednek, hogy az ágazatban dolgozókat, vállalkozókat közösséggé formálják, jól működő emberi és üzleti kapcsolatok legyenek közöttük.
A 2018-as mérlegek alapján a háromszéki turisztikai vállalkozások forgalma 30 százalékkal nőtt, és ebben nem szerepelnek az engedélyezett természetes személyek (pfa) – mondta Édler András, a kereskedelmi és iparkamara elnöke. Hozzátette, jövőben a Brassó-Vidombák Nemzetközi Repülőtéren leszállnak az első gépek, ami a háromszéki turizmusban is sokat jelent majd: egyhetes programot még nem tudnak helyben biztosítani, de a szolgáltatók a két-háromnapos kirándulásokra jól fel vannak készülve.
Édler András
Fotó: Kocsis B. János
Az elmúlt évben a háromszéki turizmus a vártnál jobban teljesített, az Országos Statisztikai Hivatal előzetes jelentése szerint 15 százalékos növekedést produkált – tájékoztatott László Endre, a Székelyföldi Turisztikai Klaszter elnöke. Rámutatott, a Turisztikai Világszervezet 2019-re 8–10 százalékos növekedést prognosztizált, ezt sikerült túlszárnyalni Kovászna megyében. Az előzetes adatok szerint
Mindez olyan körülmények között, hogy az öt szobánál kisebb szállásadóknak nincs jelentési kötelezettségük, és bár Kovászna megyében jobb a helyzet, mint az országban, itt is vannak feketén működő egységek.
László Endre
Fotó: Kocsis B. János
A turisták számát tekintve székelyföldi viszonylatban Kovászna megyében a legalacsonyabb a szám, hiszen az elszállásolási kapacitás is egyharmada a Hargita és Maros megyeinek,
Azonban a vendégéjszakák számában Kovászna megye áll az élen, a közel ötéjszakás átlagtartózkodási idővel. László Endre rámutatott, ennek hátterében a Kovászna városi gyógykezelési turizmus áll, hiszen a gyógykezelés általában két hét, de gyakori a tizennyolc napos is.
Tavaly 603 465 vendégéjszakát töltöttek a turisták Háromszéken, ez egy év alatt 11,1 százalékos növekedést jelent. A turisztikai szakértő szerint
Emlékeztetett, hogy 1989 előtt a legnagyobb németországi szakszervezet bérelt járatokkal hozta a tagjait Kovásznára, de Izraelből is sokan érkeztek gyógykezelésre.
László Endre szerint nem lehetetlen az a célkitűzés, hogy tíz év alatt elérjék az évi egymillió turistaszámot, hiszen már a jelenlegi 188 szálláshelyen is 2853 szoba és 6359 ágy van, ami egész évben telt házzal 2,3 millió vendéget jelent, tehát
„Nem lehetetlen, de kemény munka elérni. Minőségi robbanásra van szükség a szolgáltatások terén” – szögezte le a szakember. A szakmai konferenciával egybekötött gálát március 26-án tartják, és 24 kategóriában díjazzák a vállalkozásokat, illetve az ágazatban tevékenykedő szakembereket. Nevezni március 10-ig lehet a visitcovasna.com oldalon, ezt követően közönségszavazás és zsűri dönt a díjazottakról.
Az Apple TV-nél készült el, és futott be év végére 2025 egyik legjobb sorozata, a Pluribus. Vince Gilligan új folytatásos története egy meglehetősen egyedi apokalipszist tár a szemünk elé. Kritika.
Harmincnapos előzetes letartóztatásba helyezték szombaton a câmpinai Vasile Lascăr Rendőrképző Iskola egyik alkalmazottját, akit egy diák ellen elkövetett nemi erőszak kísérletével gyanúsítanak.
A szél élénkülésére figyelmeztető előrejelzést bocsátott ki szombaton az Országos Meteorológiai Szolgálat az ország nagyrészére, köztük a székelyföldi megyékre is.
Ugyan korlátozottak a lehetőségek azok számára, akik hétvégén már szeretnének sízni Székelyföldön, de érdemes figyelni a sípályák honlapjait, mert az éjszakák egyre hidegebbek és a hóágyúk éjjel-nappal dolgoznak.
Tizenegy autó ütközött össze péntek délután a Craiovát Pitești-tel összekötő, 12-es gyorsforgalmi úton, Olt megyében. A járművekben több mint harminc ember utazott, a hatóságok aktiválták a vörös beavatkozási tervet.
Oroszország a csütörtökről péntekre virradó éjszaka újabb dróntámadásokat intézett a román határ közelében lévő ukrán kikötői infrastruktúra ellen; a hatóságok RO-Alert üzenetben figyelmeztették az ukrán határral szomszédos Tulcea megye lakosságát.
Szinte az egész országban téliesre fordul az időjárás a hétvégén: erős szél, havazás, ónos eső, a hegyekben hófúvás várható a meteorológusok szerint. Székelyföld legnagyobb részén sárga jelzésű riasztás lesz érvényben a kedvezőtlen idő miatt.
December 31-ig hosszabbították meg a jelentkezési határidőt a Mathias Corvinus Collegium (MCC) – Erdély középiskolás programjába.
Az idei tél eddigi legfagyosabb reggelére ébredtünk karácsony másodnapján, a hőmérséklet Székelyföld-szerte megközelítette, helyenként meg is haladta a mínusz 10 fokot. A leghidegebb ezúttal is Csíkszeredában volt.
Mit nézzünk idén karácsonykor, ha nem a tévécsatornák műsorai közül válogatnánk? A rövid válasz: a Stranger Things ötödik évadának új epizódjait. A hosszú pedig az alábbi film- és sorozatajánlónk.
szóljon hozzá!