A városi helyek többsége betelt

•  Fotó: Kristó Róbert

Fotó: Kristó Róbert

Lezárult az óvodákba és napközikbe, valamint az általános iskolák első és ötödik osztályaiba való beiratkozás első szakasza, melynek keretében a körzetekből, illetve a településekről írathatták be a szülők a gyerekeket. E szakasz során a városi tanintézmények helyeinek nagy része betelt.

R. Kiss Edit

2011. március 17., 17:022011. március 17., 17:02

2011. március 17., 18:292011. március 17., 18:29

Csütörtökön ért véget a beiratkozás első szakasza a következő tanévre az óvodák és napközik kezdő csoportjaiba, valamint az általános iskolák első és ötödik osztályaiba. Eddig azok a gyerekek iratkozhattak be, akik azon településen élnek, ahol a tanintézmény van, illetve a megállapított körzetekben élők, ez utóbbiak pedig elsőbbséget élveztek az iratkozás során. Körzetkötelezettségük Hargita megyében a városi tanintézményeknek van.

Ferencz S. Alpár Hargita megyei főtanfelügyelő úgy értékelte, hogy a beiratkozás rendben zajlott, jól működött az iratkozásokat nyilvántartó megyei on-line rendszer is. Panasz sem volt sok, mindössze néhány esetben fordult elő, hogy tanintézmények indokolatlanul utasítottak el gyerekeket – ismertette. A megyében összesen tervezett több mint 20 000 helyből 7967-et foglaltak el gyerekek. Elmondta, vidéken sosem szoktak teljesen betelni a tervezett helyek, városon pedig többnyire igen. Ezt mutatják az első beiratkozási szakasz eredményei is, főként a városi tanintézményekben teltek be nagy arányban a helyek. Maradt viszont üres hely városon is a második szakaszra, amikor a településen kívülről is iratkozhatnak gyerekek.

Ferencz S. Alpár ismertette, Csíkszeredában a tanfelügyelőség on-line adatbázisa szerint a Petőfi Sándor Általános Iskolában a 156 elsős és ötödikes helyből 137 telt be, a Nagy Imre Általános Iskolában a 236 helyből 207, a József Attila Általános Iskolában a 180-ból 149, a Xantus János Általános Iskolában pedig a helyek fele. A Segítő Mária Gimnáziumban induló ötödik osztályban még öt hely van, a Nagy István Művészeti Iskolában pedig a 104 ötödikes és elsős helyből 93 telt be. A napközikben is van hely, a főtanfelügyelő tájékoztatása szerint a Kis Herceg napköziben a 24-ből 21 hely telt be, a Micimackó napköziben 45-ből 37, a Napraforgóban 16-ból 13, a Napsugárban 37-ből 25, a Csipikében 42-ből 23, az Aranyalma napköziben 70-ből 36, a Cimborában 50-ből 22, a Tulipánban pedig 29-ből 7.

A főtanfelügyelő ugyanakkor elmondta, a napokban összesítik az adatokat, és minden tanintézmény esetében véglegesítik a ténylegesen betöltetlenül maradt helyek számát. Vannak tanintézmények, ahol bár számszerűleg maradtak még helyek, az iskola tantermei például olyanok, hogy csak 20–22 létszámú osztályokat lehet indítani, ezért kell minden óvoda, iskola esetében konkretizálni a beiskolázási helyzetet. Az elemzés után az adatokat közzéteszik, hogy a szülők is értesülhessenek az üresen maradt helyekről. A második beiratkozási szakasz március 21-én kezdődik, a más településekről érkező gyerekek mellett ekkor iratkozhatnak be azok is, akik valamilyen ok miatt lemaradtak az első szakaszról.

szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. március 20., péntek

Több mint száz cölöpre építették a csíkszeredai Angyalkert napközit

Három éve nyílt meg Csíkszeredában az Angyalkert napközi, amely a magyar kormány támogatásával épült meg. A létesítménybe járó 170 gyermek számára nemcsak korszerű környezetet, hanem a keresztény értékek mentén történő nevelést is biztosítanak.

Több mint száz cölöpre építették a csíkszeredai Angyalkert napközit
Hirdetés
2026. március 20., péntek

Márciusra tolódott az adófizetési roham Csíkszeredában

A januári bizonytalanság és tiltakozások után március közepére tetőzött az adófizetési kedv a hargitai megyeszékhelyen. A lakók március 31-ig élhetnek a 10 százalékos kedvezménnyel, ami a jelentős adóemelések mellett némi megtakarítást jelenthet.

Márciusra tolódott az adófizetési roham Csíkszeredában
2026. március 19., csütörtök

Folytatódik a Tusnádfürdőt ellátó vízvezeték építése

A tavaly decemberi leállás után folytatja a kivitelező a Tusnádfürdőt ellátó új vízvezeték építését. Idén nemcsak a hálózatot, hanem a vízszolgáltatáshoz szükséges létesítményeket is szeretnék elkészíteni, hogy tudják beüzemelni az új rendszert.

Folytatódik a Tusnádfürdőt ellátó vízvezeték építése
2026. március 19., csütörtök

Nemzetközi szimpóziumot szerveznek pedagógusoknak Csíkszeredában

Nemzetközi szimpóziumra várják a pedagógusokat március 21-én, szombaton Csíkszeredában, ahol a gyermekek jóllétéhez kapcsolódó innovatív oktatási megoldások kerülnek fókuszba.

Nemzetközi szimpóziumot szerveznek pedagógusoknak Csíkszeredában
Hirdetés
2026. március 19., csütörtök

Intervenciós kardiológia Csíkszeredában – életmentés helyben

A szívinfarktusos betegek ellátása mellett lehetőség van szívritmusszabályzó eszközök beültetésére, illetve cerebrovaszkuláris beavatkozásokra is Csíkszeredában, a magyar kormány támogatásával létrehozott intervenciós kardiológiai központban.

Intervenciós kardiológia Csíkszeredában – életmentés helyben
2026. március 18., szerda

Feloldják a látogatási tilalmat a csíkszeredai kórházban

A felső légúti megbetegedések számának csökkenését követően, csütörtöktől ismét lehet látogatni a pácienseket a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház legtöbb osztályán.

Feloldják a látogatási tilalmat a csíkszeredai kórházban
2026. március 18., szerda

Újraindul az Ezüst Akadémia Csíkszeredában

Újraindul az Ezüst Akadémia Csíkszeredában, amely a hatvan év feletti korosztály számára kínál értékes, érdekes és közérthető előadásokat. Az első prezentációt március 31-én, kedden tartják.

Újraindul az Ezüst Akadémia Csíkszeredában
Hirdetés
2026. március 18., szerda

A 12 dühös ember című drámát mutatja be a Csíki Játékszín

A Csíki Játékszín először tűzi műsorára Reginald Rose 12 dühös ember című drámáját, Vladimir Anton rendezésében. A produkció olyan témákat állít középpontba, amelyek napjaink társadalmi megosztottságában különösen aktuálisak.

A 12 dühös ember című drámát mutatja be a Csíki Játékszín
2026. március 16., hétfő

Részegen borultak fel az autóval, eleinte az sem volt világos, hogy ki vezetett

Egy Csíkszentsimon községben, a 123A jelzésű megyei úton felborult jármű miatt értesítették a rendőrséget vasárnap; mindkét férfi részeg volt, akiket az autó mellett találtak – közölte a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.

Részegen borultak fel az autóval, eleinte az sem volt világos, hogy ki vezetett
2026. március 15., vasárnap

Székelyföldön hangot adtak egységnek, tiszteletnek, múltnak és jövőnek – videó

Huszárokkal, zászlókkal és kokárdákkal, tánccal és énekkel, időnként pedig elcsendesedve ünnepelték március 15-ét Csíkszeredában, Gyergyószentmiklóson, Kézdivásárhelyen, Marosvásárhelyen, a Nyergestetőn, Sepsiszentgyörgyön és Székelyudvarhelyen.

Székelyföldön hangot adtak egységnek, tiszteletnek, múltnak és jövőnek – videó
Hirdetés