
A Tusnádfürdőt keleti oldalról megkerülő terelőút kivitelezése lenne a legmegfelelőbb a fürdőváros számára – állítja Albert Tibor polgármester. Így könnyebb lenne eljutni a Szent Anna-tóhoz, de más turisztikai objektumok is könnyebben elérhetőek lennének.
2010. november 17., 13:412010. november 17., 13:41
2010. november 17., 17:112010. november 17., 17:11
A tusnádfürdői terelőút nyomvonala kapcsán korábban két elképzelés is felmerült. Az egyik a vasútvonaltól nyugatra egy út építése, a másik pedig a várostól keletre, ahol a sípálya, az Apor-bástya és a Szent Anna-tó is található. A megyeházán tartott legutóbbi megbeszélésen is ez utóbbi, rövidebb változat mellett szóltak a szakemberek érvei. Tusnádfürdő esetében a tervező már be is nyújtotta a kérést a településrendezési bizonylat kiváltására. Borboly Csaba, a megyei tanács elnöke egyúttal Tusnád község megkerülését javasolta, így kiiktatódna az európai út településen belüli, közlekedésbiztonsági szempontból veszélyes szakasza (a borvízforrás előtti szakasz és az azt követő nehezen belátható kanyar), másrészt a terelőút Nagytusnád és Lázárfalva között haladhatna, ami Lázárfalvának is gazdasági előnyt jelentene.
Albert Tibor, Tusnádfürdő polgármestere szerint több szempontból is előnyös a városnak a keleti oldalon elképzelt terelőút. „Azzal együtt, hogy kivezeti a nehéz gépjármű-forgalmat a városból, turisztikailag is fontos. Fentről biztosítana rálátást a településre, ugyanakkor innen letérve könnyebben megközelíthetővé válna a Szent Anna-tó. A Vártetőn van egy régi várunk is, amelyet szintén be lehetne vonni a turisztikai körforgásba, ugyanakkor a sípálya fölött haladna az út, így ezt is meg lehetne hosszabbítani odáig” – magyarázta kérdésünkre az elképzeléseket Albert.
A felső légúti megbetegedések számának csökkenését követően, csütörtöktől ismét lehet látogatni a pácienseket a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház legtöbb osztályán.
Újraindul az Ezüst Akadémia Csíkszeredában, amely a hatvan év feletti korosztály számára kínál értékes, érdekes és közérthető előadásokat. Az első prezentációt március 31-én, kedden tartják.
A Csíki Játékszín először tűzi műsorára Reginald Rose 12 dühös ember című drámáját, Vladimir Anton rendezésében. A produkció olyan témákat állít középpontba, amelyek napjaink társadalmi megosztottságában különösen aktuálisak.
Sokoldalú rendeltetést képzeltek el a Csíkszereda központjában lévő Művészetek Házának, azaz a Szakszervezetek Művelődési Házának, ezért nemzetközi ötletpályázatot kezdeményeznének a Romániai Építészek Rendje és a Magyar Építészkamara iránymutatásával.
Egy Csíkszentsimon községben, a 123A jelzésű megyei úton felborult jármű miatt értesítették a rendőrséget vasárnap; mindkét férfi részeg volt, akiket az autó mellett találtak – közölte a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.
Huszárokkal, zászlókkal és kokárdákkal, tánccal és énekkel, időnként pedig elcsendesedve ünnepelték március 15-ét Csíkszeredában, Gyergyószentmiklóson, Kézdivásárhelyen, Marosvásárhelyen, a Nyergestetőn, Sepsiszentgyörgyön és Székelyudvarhelyen.
A csíkszeredai Vár téren gyűlt össze az ünneplő közösség, hogy méltóképpen megemlékezzen az 1848–49-es magyar forradalomra és szabadságharcra. Az ünnepségen beszédet mondott Nacsa Lőrinc nemzetpolitikáért felelős államtitkár is.
Nemzetmegtartó szolgálatukért tüntettek ki több erdélyi személyiséget. A Sulyok Tamás köztársasági elnök által adományozott magyar állami kitüntetések ünnepélyes átadását Csíkszeredában tartották vasárnap.
Az 1848–49-es szabadságharc székely honvéd tábornokának, Gál Sándornak, valamint Kossuth Lajosnak, a magyar szabadságharc szellemi vezérének az emléke előtt tisztelegtek a csíkszeredaiak a szombati koszorúzási ünnepségen.
Mínusz 9 Celsius-fok alatt indult a szombati nap Csíkszeredában, délután pedig már plusz 14 fokra melegedett fel az idő.
szóljon hozzá!