
Fotó: Boda L. Gergely
Tizenhárom követelést tartalmazó listát osztogatnak a marosvásárhelyi kormányellenes megmozdulásokon. Ezek többsége az aktuális hatalom embereit „veszi célba”. Egy héttel ezelőtt még a SMURD mellett tüntettek a marosvásárhelyiek, azóta minden este már a kormány távozását követelik.
2012. január 18., 14:592012. január 18., 14:59
2012. január 18., 16:402012. január 18., 16:40
A tiltakozók a dokumentum értelmében az államelnök lemondását kérik, amiért az többször megsértette az alkotmányt és elárulta a nemzeti érdekeket – ez ügyben bűnügyi kivizsgálás indítását is javasolják. Az ország problémáira a legjobb megoldás szerintük egy nemzeti egységkormány lenne, amelynek fő feladatai közé tartozna az előrehozott választások megszervezése, illetve a jelenlegi kormánytagok elleni bűnügyi eljárások kezdeményezése. Kérik a privatizálási iratcsomók titkosításának feloldását és a bűnösök felelősségre vonását, valamint azt is, hogy tiltsák ki a parlamentből azokat a képviselőket és szenátorokat, akik elárulták választókörzetüket azzal, hogy átálltak a hatalom táborába.
Magyarázatot várnak, hogy hová tűnt az ország kereskedelmi flottája és követelik a nyugdíjak befagyasztásáról rendelkező törvény visszavonását, illetve azt is, hogy bocsássák közvitára azokat a jogszabályokat, amelyeket a jelenlegi kormány felelősségvállalással fogadott el. Kérik, hogy korlátozzák a kormány hatáskörét, vagyis ne adhasson ki olyan rendeleteket, amelyek nem kapcsolódnak egy már létező törvényhez. Követelik, állítsák le Románia természeti kincseinek külföldi befektetők általi kiaknázását, addig, amíg egy széles körű támogatottságot élvező kormány felül nem vizsgálja a szerződéseket, vagy népszavazást nem írnak ki a témában.
Szeretnék, ha az állami vállalatok élére nem ismeretség alapján neveznék ki a vezetőket, hanem versenyvizsgán dőlne el, ki a legrátermettebb a feladatra, valamint azt is, ha leállítanák a Romgaz, az Electrica és a CFR részvényeinek eladását. Kérik továbbá, hogy a büntetőtörvénykönyvből töröljék a nemzetgazdaság aláásásának dekriminalizációjára vonatkozó passzust, és az összes politikai alapon kinevezett alkotmánybíró lemondását.
A tiltakozó megmozdulásokon rendszeresen jelen vannak a forradalmárok képviselői, szakszervezeti vezetők, a Szociáldemokrata Párt marosvásárhelyi szervezetének vezetője, Dragoş Popa, valamint a Szociálliberális Unió marosvásárhelyi polgármesterjelöltje, Cornel Brişcaru.
Földrengéshez hasonló zajt és mozgást eredményezett pénteken reggel a hó súlya alatt összeomlott röpde a marosvásárhelyi állatkertben. A Zöld házat és környékét is lezárták.
Két autó ütközött össze Désfalva és Harangláb között pénteken reggel, többen is megsérültek.
Noha a konkrét határozattervezet még nincs meg, de Marosvásárhelyen úgy néz ki, legtöbb ezer lej értékben fogják visszatéríteni a fogyatékkal élők által befizetett adót, jövedelem függvényében.
Folytatni fogják a beruházásokat és a megkezdett munkálatokat Marosvásárhelyen – számolt be csütörtöki sajtótájékoztatóján Soós Zoltán polgármester. Ottjártunkkor láttuk, hogy a városháza közelében épülő mélygarázsnál gőzerővel dolgoznak.
Erősen ittas állapotban ült a kormányhoz egy nő Maros megyében szerdán este, baleset lett a vége.
Két autó ütközött össze Maroskeresztúron, három ember megsérült. A helyszínen félsávon, rendőri irányítással halad a forgalom.
Csütörtöktől kezdődően egyhetes programsorozattal ünnepli a román és a magyar kultúrát a Studium–Prospero Alapítvány Marosvásárhelyen.
Marosvásárhelyen zajlik az új, RFID-chippel ellátott vegyes- és biokukák kiosztása. A cél az igazságosabb díjszabás és a mérhető hulladéktermelés, de amíg az új kukák kompatibilisek lesznek az új járművekkel, még a régieket kell használni.
A vegyipari kombinát közleménye, amelyben a késleltetett eladási folyamatra is hivatkozva jelenti be, hogy kényszerszabadságra küldi alkalmazottait, nem hatja meg a Romgazt – írja utóbbi válaszként. Maros megye prefektusa is megszólalt az ügyben.
szóljon hozzá!