
Formát ölt a délutáni foglalkoztató. A helyi napközihez hasonló lesz az új létesítmény
Fotó: Gecse Noémi
A kivitelezés határideje előtt készülhet el a madéfalvi délutáni foglalkoztató épülete, de nem a tervezett 2018-2019-es tanév kezdetére, hanem a félévközi vakációra – így a második félévtől tanulhatnának abban a helyi kisiskolások.
2018. június 07., 11:102018. június 07., 11:10
A megfelelő ütemben halad a munka a tavaly június végén elkezdett madéfalvi délutáni foglalkoztató építésénél, a tél folyamán is csak pár hétig állt le a munka az időjárás miatt – tájékoztatott érdeklődésünkre Csibi József. A madéfalvi polgármester arra is kitért, hogy
Ugyanakkor azt is kiemelte a községvezető, hogy a beruházás kivitelezésének határideje jövő év ősze, tehát így is jóval korábban elkészülnek azzal.
Mint minap megbizonyosodhattunk róla, valóban látványos előrelépések történtek a délutáni foglalkoztató helyszínén: az épület falait már felépítették. A polgármester szerint a tetőzet kialakításához a napokban hozzá is fognak, így már csak hetek kérdése és pirosban elkészül az épület, azt követően pedig a belső munkálatok következnek. Az új iskolaépület a napközi otthonos óvoda mellett kapott helyet, és hasonló felépítésű, formájú lesz, mint a korábban épült napközi.
Ahogy arról már beszámoltunk, a madéfalvi kisiskolások Csíkszeredában való taníttatásának elkerülését és a zsúfolt tantermek felszámolását tűzte ki célul a helyi önkormányzat azzal az Országos Vidékfejlesztési Program (PNDR) 7.2-es intézkedésére 2015 novemberében leadott pályázatával, amelyet 2016 nyarán nyilvánítottak nyertessé, kivitelezéséhez pedig tavaly nyáron fogtak hozzá.
Új óvoda is épülhet
Arról is írtunk már az év elején, hogy a magyar kormány Kárpát-medencei Óvodafejlesztési Programja révén építhetnek új óvodát Madéfalván 142,5 millió forintból, azaz 2,14 millió lejből – ebben az esetben a katolikus egyház a beruházó. Mivel szeretnék egy helyre összpontosítani az oktatási intézményeket, ezért a jelenlegi napközi épülete közelében szeretnék kialakítani az új óvodát. Ezáltal könnyebben fenntartható és egymáshoz közel lenne elérhető a kisgyermekeket kiszolgáló helyi oktatási infrastruktúra – az óvoda, a napközi és a délutáni foglalkoztató – vázolta az elképzelésüket Csibi József. Hozzátette, jelenleg a lehetőségek felmérése zajlik, vagyis az útkeresés arra vonatkozóan, hogy hogyan épülhet meg az új létesítmény, melynek beruházója az egyház, területének tulajdonosa pedig Madéfalva önkormányzata. Egyébként a finanszírozási szerződés értelmében a nyert összegből 2018 végéig kell megvalósítani az építkezést.
Tűz ütött ki vasárnapra virradóan a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) Hașdeu diáknegyedbeli 17-es számú bentlakásának egyik ötödik emeleti szobájában. A hallgatókat kimenekítették az épületből, senki nem szorult kórházi ellátásra.
Egy zártkörű rendezvény résztvevőinél jelentkeztek szombat este az ételmérgezésre utaló tünetek Szeben megyében, a feleki Brukenthal-kastély rendezvénytermében – értesült az Agerpres hírügynökség.
A települések sorában csak Csíkszeredában esett fagypont alá a hőmérséklet vasárnapra virradóan.
Aktiválták a vörös beavatkozási tervet a Szeben megyei hatóságok, miután egy feleki rendezvényteremben tizenegy ember ételmérgezésre utaló tüneteket tapasztalt.
Stabil kormányra van szüksége Romániának a következő két évben – jelentette ki a mezőgazdasági miniszteri tisztségre jelölt Tánczos Barna szombaton.
A Maros megyei Mezőrücsön vasárnap ki lehet próbálni a kerékpárként hajtott vasúti járművet, a sínbiciklit.
Több mint háromszáz dolgozójától válik meg dési üzemében a járműipari alkatrészeket gyártó japán Fujikura – írja az MTI az Actualdecluj.ro hírportál nyomán, amely a Kolozs megyei munkaerő-elhelyező ügynökség (AJOFM) közleményét dolgozta fel.
Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök szombaton benyújtotta a parlamentnek a kormányprogramot és a miniszterjelöltek névsorát. A kijelölt kormányfőt Cătălin Drulă, Tánczos Barna és Ötvös Koppány Bulcsú miniszterjelöltek kísérték el.
Négy szabálysértő sofőrt is kiszúrtak a fogalomból pénteken a Hargita megyei rendőrök. Kettőt közülük Etéden igazoltattak.
Egy 18 és egy 20 éves fiatalember életét vesztette szombat reggel egy súlyos közúti balesetben Petrozsényben – közölte a Hunyad megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
szóljon hozzá!