Fotó: Bodnár Arthur
A tanügyi szakszervezetek elégedetlenek az új tanügyi törvény előírásaival, ezért egy napos sztrájkot tartanak csütörtökön Hargita megyében is. A tiltakozással népszavazás kiírását szeretnék elérni a jogszabállyal kapcsolatban. Ehhez országszinten több százezer aláírást kell összegyűjteniük.
2010. április 19., 12:142010. április 19., 12:14
2010. április 19., 17:042010. április 19., 17:04
Fotó: Bodnár Arthur
Négy dolog van az új tanügyi törvényben, ami nekünk nem felel meg – mondja Kocs Ilona, a Tanügyi Szabad Szakszervezetek Szövetségének területi megbízottja. A jogszabály egyik kifogásolt előírása az, mely szerint az iskolák vezetőtanácsainak tanügyi és önkormányzati alkalmazottakból, valamint a szülők képviselőiből kell összeállniuk, egyenlő arányban. A szakszervezet álláspontja szerint ez azt a veszélyt hordozza, hogy nem fog összegyűlni az ülés döntőképességéhez szükséges kvórum.
A szakszervezet a címzetes tanári állások elnyerésére vonatkozó előírással is elégedetlen, amely szerint egy tanár által megszerzett címzetes állás már csak az adott iskolára lesz érvényes. A jogszabály ugyanakkor a címzetes állás megszerzéséhez szükséges szakóraszám növelését is megköveteli, emiatt – a szakszervezeti vezető szerint – veszélybe kerülnek a vidéki iskolákban a címzetes tanári állások, mivel a román, magyar és matematika szakos tanárokat leszámítva nem gyűl össze a heti 12 szakóra.
Fotó: Bodnár Arthur
Vízbe esett ember megmentésére riasztották a tűzoltókat Marosludason. Az eset a város szélén, az egykori üveggyár közelében található tónál történt – írja közleményében a Maros megyei tűzoltóság.
Nicușor Dan kérte, hogy ne legyen áfaemelés, de az államháztartás helyzetének elemzése után a kormány döntése az volt, hogy ezt meg kell lépni – jelentette ki hétfőn este Ilie Bolojan.
Egyelőre nehéz meghatározni, mekkora veszteséget okoz a parajdi bányakatasztrófa Korondon és Szovátán: előbbi település árusai 15-20 százalékos kiesést jósolnak, az üdülővárosban inkább a vakációs jegyek értékének csökkentése miatt aggódnak.
Ilie Bolojan kijelentette, hogy a deficitcsökkentő intézkedések hatálybalépése után a végleges állású tanárok nem veszítik el a munkahelyüket, nem csökken a fizetésük, és nem szűnnek meg az ösztöndíjak sem, csupán átszervezik a
A Transzfogarason történt halálos medvetámadást követően számtalan reakció érkezett a közösségi oldalakat használók részéről.
Ilie Bolojan miniszterlenök a képviselőház és a szenátus hétfő délutáni együttes ülésén kijelentette, hogy július végéig a második deficitcsökkentő csomaggal is a parlament elé járul, és ezek az intézkedések már a méltányosságra helyezik hangsúlyt.
Vészhelyzetben hozott felelősségteljes döntésnek nevezte hétfőn délután a parlamentben Ilie Bolojan az első deficitcsökkentő csomagról szóló törvénytervezet beterjesztését.
Napról napra kevesebb marad a sepsiszentgyörgyi városközpont egyik meghatározó épületéből. A valamikori Bodok szálló bontásával járó zaj és por az épület közelében levő vendéglátóegységek számára is megnehezíti a nyári szezont.
A megszorító intézkedések ellen tiltakoztak hétfőn a parlament melletti Izvor parkban a tanügyi és az egészségügyi alkalmazottak szakszervezetei.
Egy fa dőlt ki Csíkszeredában, valamint több mint 2500 felhasználó maradt áram nélkül Csíkszéken a kedvezőtlen időjárási viszonyok miatt hétfőn délután – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.