
Fotó: Kristó Róbert
Korábban írtunk egy csíkmindszenti vállalkozó panaszáról, aki kifogásolta, hogy a helyi rendőrök házkutatást tartottak nála és törvénytelenségekkel vádolták. A történet folytatódik, a vállalkozó egyik szomszédja szerint, miután ő sorozatos csendzavarásért tett feljelentést ellene, B. Ioan megfenyegette, sőt, házának ablakait is betörte. A vállalkozó szerint ebből semmi sem igaz, lejárató kampány folyik ellene.
2010. szeptember 16., 17:112010. szeptember 16., 17:11
2010. szeptember 16., 17:292010. szeptember 16., 17:29
Fotó: Kristó Róbert
Az előzményekről beszámoltunk, a Mindszenten vegyesboltot működtető B. Ioan az ügyészségen nyújtott be feljelentést a rendőrök ellen, és azt állította, a konkurencia miatt történt minden – egy másik üzletet az egyik rendőr felesége működtet. A férfi névtelen telefonhívásokról beszélt, majd azt is elmondta, bezárja az üzletet, mert fenyegetve érzi magát. B. Ioan egyik szomszédja, N. János Vilmos viszont felháborodva keresett meg írásunk nyomán, elmesélve, hogy neki a vállalkozóval támadt konfliktusa.
\"Több alkalommal is nyáron, miután megnyílt az üzlet, késő estig, éjszakába nyúlóan szólt a hangos zene az udvaron, az üzlet inkább kocsmaként működött, mert az udvaron italoztak. Hangoskodtak, énekeltek, ezért a rendőrségen tettem feljelentést csendzavarás miatt, illetve a fogyasztóvédelemnél is panaszt nyújtottam be. Augusztus 17-én, miután a rendőrök az üzletben jártak, B. Ioan hangos szavakkal támadt rám, szidalmazott nyomdafestéket nem tűrő szavakkal, és fenyegetőzött, hogy ő majd elintéz. Aztán át akart ugrani a kerítésen egy kapával, és végül a házamat kezdte dobálni kővel és földdel, úgy, hogy több ablak betörött. Azzal fenyegetőzött, hogy az ukrán maffiával intéz el\" – mesélte a férfi, aki az esetről állítása szerint a megyei rendőrparancsnoknál történt kihallgatáson is beszámolt.
A vállalkozó szerint lejáratásról van szó
B. Ioan értetlenül áll a vádak előtt. \"Mindezekből semmi sem igaz, ilyen események nem történtek, amiről a szomszéd beszélt. Én minden szomszéddal jó viszonyt tartottam fenn, a nevezett személlyel nem is beszéltem, mert köszönni sem köszönt. Nem volt példa ilyen csendzavarásra sem, amit említ\" – állítja a vállalkozó. Szerinte igen furcsa, hogy az első írás megjelenése után jelentkezett a szomszédja, holott augusztus 17-e után, ha mindez megtörténik, lett volna ideje ezt nyilvánosságra hozni. B. Ioan úgy véli, a történet folytatása az ő lejáratását célozza, így akarják hiteltelenné tenni.
Próbáltunk a többi szomszédnál is érdeklődni a történtekről, B. Ioan másik tőszomszédja azt mondta, ő nem hallott egyszer sem éjszakába nyúló hangoskodást, csak néha a rádió szólt, amely nem volt túl hangos. Egy másik szomszéd, aki csak időnként jár ki a házhoz, arra emlékszik, hogy behívták, nézze meg, hogy az ablaküvegek be vannak törve a másik szomszédnál, N. János Vilmosnál.
A Csíki Játékszín először tűzi műsorára Reginald Rose 12 dühös ember című drámáját, Vladimir Anton rendezésében. A produkció olyan témákat állít középpontba, amelyek napjaink társadalmi megosztottságában különösen aktuálisak.
Sokoldalú rendeltetést képzeltek el a Csíkszereda központjában lévő Művészetek Házának, azaz a Szakszervezetek Művelődési Házának, ezért nemzetközi ötletterv-versenyt kezdeményeznének a Romániai Építészek Rendje és a Magyar Építészkamara iránymutatásával.
Egy Csíkszentsimon községben, a 123A jelzésű megyei úton felborult jármű miatt értesítették a rendőrséget vasárnap; mindkét férfi részeg volt, akiket az autó mellett találtak – közölte a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.
Huszárokkal, zászlókkal és kokárdákkal, tánccal és énekkel, időnként pedig elcsendesedve ünnepelték március 15-ét Csíkszeredában, Gyergyószentmiklóson, Kézdivásárhelyen, Marosvásárhelyen, a Nyergestetőn, Sepsiszentgyörgyön és Székelyudvarhelyen.
A csíkszeredai Vár téren gyűlt össze az ünneplő közösség, hogy méltóképpen megemlékezzen az 1848–49-es magyar forradalomra és szabadságharcra. Az ünnepségen beszédet mondott Nacsa Lőrinc nemzetpolitikáért felelős államtitkár is.
Nemzetmegtartó szolgálatukért tüntettek ki több erdélyi személyiséget. A Sulyok Tamás köztársasági elnök által adományozott magyar állami kitüntetések ünnepélyes átadását Csíkszeredában tartották vasárnap.
Az 1848–49-es szabadságharc székely honvéd tábornokának, Gál Sándornak, valamint Kossuth Lajosnak, a magyar szabadságharc szellemi vezérének az emléke előtt tisztelegtek a csíkszeredaiak a szombati koszorúzási ünnepségen.
Mínusz 9 Celsius-fok alatt indult a szombati nap Csíkszeredában, délután pedig már plusz 14 fokra melegedett fel az idő.
Hernádról egy kilencfős társaság érkezett szombaton Hargitafürdőre, hogy a helyi és környékbeli csapatokkal együtt megkergüljenek Székelyföld legvidámabb, téli szezont záró eseményén. Az idei Kerge Olimpiára hat „járművet” neveztek.
Az Osztrák–Magyar Monarchia idejében használatos fegyver került elő egy lakóház udvarán Lóvész településen. A Hargita megyei tűzoltóság szakemberei biztonságba helyezték a kézigránátot.