
A helyzet nem javul, inkább romlik. Szemétlerakóként használt aluljáró
Fotó: Gecse Noémi
Nemcsak a csíkszeredai vasúti aluljárónak és az ott gyűlő szemétnek nincs gazdája, azt sem lehet pontosan tudni, hogy mely hatóság illetékes a környezetre és az egészségre veszélyes hulladék és fertőzésveszély eltüntetésére, illetve a helyzet felszámolására. Kérdéseinkkel a Szállítási Minisztériumig jutottunk, onnan később ígértek választ.
2018. április 19., 22:082018. április 19., 22:08
A csíkszeredai, a vasútvonal nyugati oldalán fekvő Fürdő utca lakói kifogásolják, hogy miért nem tesznek semmit hatóságok a vasúti gyalogos aluljáró kitakarítása és fertőtlenítése érdekében. Akár ennek lezárását is el tudnák képzelni – jelezte lapunknak egy panaszos. A létesítmény állapotáról márciusban számoltunk be,
Legutóbb a Román Vasúttársaság (CFR) Brassói Területi Igazgatóságának igazgatója azt is elmondta, hogy
Fotó: Gecse Noémi
A Hargita Megyei Egészségügyi Igazgatóságon is ismerik a vasúti aluljáró állapotát, és Tar Gyöngyi, az intézmény igazgatója megerősítette, hogy
Mint elmondta, kizárólag a Szállítási Minisztériumhoz tartozó egészségügyi igazgatóságnak van joga ott ellenőrizni, – ezt egy régebbi protokollum szabályozza. Szerinte ez nem korrekt, mert az illetékes igazgatóság Bukarestben van, és látható, hogy nem ér el ide a kezük.
Fotó: Gecse Noémi
– említette az igazgató.
– tájékoztatott megkeresésünkre Balla Izabella. A környezetőrség megyei főbiztosa azt is közölte, hogy a 2005-ből származó 195-ös sürgősségi kormányrendelet szerint a jogi és természetes személyek kötelezettsége az általuk kezelt területek tisztán tartása, különösen a közutak, hajózási- és vasútvonalak mentén. A kötelezettség elmulasztása esetén a jogi személyek 25 ezertől 50 ezer lejig terjedő pénzbírsággal sújthatók.
Fotó: Gecse Noémi
– áll a hatóság írásban elküldött válaszában.
Fotó: Gecse Noémi
A helyzet tisztázása érdekében a Szállítási Minisztériumhoz fordultunk, és írásban kérdeztük meg, hogy az alárendeltségükbe tartozó egészségügyi igazgatóságnak van-e lehetősége felszámolni a fertőzésveszélyt. Azt is szeretnénk tudni, hogy a minisztérium miképp tudná végérvényesen rendezni ezt a kellemetlen helyzetet, akár a létesítmény lezárásával is. A szaktárca sajtókapcsolatokért felelős illetékese törvényes határidőn belül választ ígért, ennek tartalmát megérkezte után ismertetjük.
Több mint háromszáz dolgozójától válik meg dési üzemében a járműipari alkatrészeket gyártó japán Fujikura – írja az MTI az Actualdecluj.ro hírportál nyomán, amely a Kolozs megyei munkaerő-elhelyező ügynökség (AJOFM) közleményét dolgozta fel.
Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök szombaton benyújtotta a parlamentnek a kormányprogramot és a miniszterjelöltek névsorát. A kijelölt kormányfőt Cătălin Drulă, Tánczos Barna és Ötvös Koppány Bulcsú miniszterjelöltek kísérték el.
Négy szabálysértő sofőrt is kiszúrtak a fogalomból pénteken a Hargita megyei rendőrök. Kettőt közülük Etéden igazoltattak.
Egy 18 és egy 20 éves fiatalember életét vesztette szombat reggel egy súlyos közúti balesetben Petrozsényben – közölte a Hunyad megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
A Maros Megyei Tanács szeptemberi ülésén az egészségügy, a szociális ellátás és a kultúra területét érintő fontos döntéseket hozott, és több megyei intézmény költségvetését is kiegészítette.
Több mint 4,2 millió lej értékben szabott ki bírságot a szeptember 21-25. közötti ellenőrzései során az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC).
Februárban szűnt meg a Csejdet és Tófalvát Marosvásárhellyel összekötő buszjárat, és bár most sokan hiányolják, korábban kevesen vették igénybe a csejdi buszjáratot. Körvonalazódik a megoldás, de a bürokrácia miatt ez jócskán elhúzódhat.
Egy 27 éves férfit 30 napra előzetes letartóztatásba helyezett pénteken a Temes megyei törvényszék gyermekpornográfia és kiskorú elleni nemi erőszak gyanúja miatt.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL), a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) is döntöttek arról, hogy kik lennének a minisztereik a Siegfried Mureșan által vezetett kormányban.
Az előválogatás során 1003 filmet nézett meg az előzsűri, amely 44 alkotást választott be az Alter-Native Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál nemzetközi versenyprogramjába.
1 hozzászólás