
Lassan minden a feje tetejére áll. A színházakat is elérte a megnövekedett energiaárak következménye
Fotó: Bereczky Sándor - Marosvásárhelyi Nemzeti Színház
„A megnövekedett energiaárak nem csak az egyéni háztartásokban éreztetik hatásukat, hanem a közintézmények működésére is hatással vannak, ilyen például a színház. Bár a legtöbb intézmény nem kapott még idén gázszámlát, de a szolgáltatók már előre jelezték, jóval nagyobb energiaárakra számíthatnak a székelyföldi színházak is. A kormánynak központi megoldást kell találnia a problémára, hiszen a színházakat fenntartó intézményeknek gondot jelentenek a megnövekedett energiaárak.
2022. január 12., 22:042022. január 12., 22:04
2022. január 12., 22:102022. január 12., 22:10
A Kolozsvári Állami Magyar Színháznak nyolcszor nagyobb összeget kell fizetnie a gázellátásért ezután, ami elviszi a költségekre szánt keret jelentős részét – mondta el nemrégiben Tompa Gábor színházigazgató. Mint rámutatott,
Az igazgató hozzátette, a napokban kötött új szerződést a gázszolgáltatóval, melynek értelmében a színház nyolcszor több pénzt fog fizetni a gázért, mint eddig. Így
– vázolta a sajtótájékoztatón a pesszimista forgatókönyvet Tompa Gábor. A Kolozsvári Állami Magyar Színház 2021 decemberéig 110 lejes megawattóránkénti (Mwh) áron vásárolta a gázt, amihez még hozzászámolták az általános forgalmi adót (ÁFA) és a jövedéki adót. 2022. január hónapra viszont 720 lej/MWh + ÁFA + jövedéki adó áron tudott szerződést kötni a szolgáltatóval a kulturális intézmény.
– közölte a színház sajtóközleményében.
A megnövekedett energiaárak a székelyföldi színházak működését is befolyásolják majd, bár idén még nem kaptak gázszámlát az intézmények. Veress Albert, a Csíki Játékszín igazgatója lapunk megkeresésére kifejtette:
Azt viszont előre tudja, hogy körülbelül négyszeresére nő a gázszámla az eddigiekhez képest. „Bár nem mindig egy hónapra számláznak, de tavaly a színház legnagyobb gázszámlája 15 ezer lej volt, ez most négyszeresére növekszik” – számolt be a Székelyhonnak Veress Albert színházigazgató.
A gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház vezetőjétől, Albu Istvántól megtudtuk, a színház – akárcsak a legtöbb gyergyószentmiklósi háztartás – a városi központi fűtéshálózatra van rácsatlakoztatva. „Hogy a gázárak növekedése mennyire fogja befolyásolni a színház működését, egyelőre nem tudjuk, de biztosan fogja” – fogalmazott Albu István. Hozzátette,
– tudtuk meg a gyergyószentmiklósi színházigazgatótól.
Központi megoldást kell találni a megnövekedett energiaárakkal járó következményekre, a kormánynak meg kell védenie bizonyos területeket, más megoldást Bocsárdi László, a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház igazgatója sem lát. Mint lapunknak megfogalmazta, természetesen befolyásolja a színház működését a gázszámla növekedése, hiszen nagyon megnőttek a gázárak. „Várjuk, hogy mi fog történni országos szinten, mert véleményem szerint erre megoldást kell találni, bizonyos területeket meg kell védenie a kormánynak, hogy ne legyen nagy baj.
– nyilatkozta a Székelyhonnak Bocsárdi László. A sepsiszentgyörgyi színház gazdasági igazgatójától, Kádár Orsolyától megtudtuk, még nem kapott a színház számlát ebben az évben, de a szolgáltatók annyit jeleztek eddig, hogy idén a leszámlázott hőenergia ára körülbelül duplája lesz a tavalyhoz képest.
Vásárhely a kolozsvárihoz hasonló gázszámlára számít
A Marosvásárhelyi Nemzeti Színházban nem kaptak még gázszámlát januárban, de az előre közölt adatok alapján ki tudják számítani, hogy a számla 255 ezer lej lesz. Amint a teátrum vezérigazgatója, Gáspárik Attila elmondta, ők – csakúgy, mint a kolozsvári színház – a minisztérium alárendeltségébe tartoznak, s a szaktárcától várják is a helyzet megoldását.
– nyilatkozta Gáspárik. Rámutatott, míg a vásárhelyi színház gázszámlája júniusban 2600 lej volt,
Mindezekhez jön majd egy 41 ezer lejes villanyszámla, ami decemberben még 17 ezer lej volt. „Ki fogjuk fizetni, mit csináljunk egyebet? Decemberben és most is írtunk a minisztériumnak, most elküldtük a legújabb számításainkat. Ezek alapján nekik kell megoldást találniuk” – mondta a színigazgató, aki szerint a megoldás az lenne, ha színházak esetében is befagyasztanák az árakat úgy, ahogy a kórházak esetében tették.
Ugyanakkor Gáspárik Attila elmondta, hogy nem igazán érti, hogy a kolozsváriaknál mi történik, mert ott egyrészt két épület van egy intézményben, tehát kérdés, hogy a gázszámla csak a kolozsvári színházé, vagy oszlik kétfelé az operával, másrészt
Ennek ellenére – teszi hozzá – a probléma valós, amellyel eddig nem foglalkoztak érdemben Bukarestben.
Fotó: Beliczay László
Még nem kaptak számlát januárban, de a kolozsvári adatok fényében félve várják azt – mondta a Székelyhon megkeresésére Simon Mária Tímea, a Székelyudvarhelyi Művelődési Ház igazgatója. Az udvarhelyi teátrum esete ugyanis azért érdekes, mert nem egyedül vannak az épületben,
Az épület fenntartásával járó feladatokat pedig a művelődési ház látja el.
Az épület rendelkezik saját gázkazánokkal, 2019. márciusától viszont átálltak a városi távhőszolgáltatásra, amelyet az Urbana RT. biztosít.
– mondta az igazgatónő. Hozzátette, utoljára számlát november elején kaptak, tehát az még nem novemberi volt, akkor 18 ezer lejt kellett fizetniük. „Ami a költségvetést illeti: az intézménynek az önkormányzat eddig mindig biztosította az épület fenntartásához szükséges keretösszeget, hiszen nemcsak egy, hanem három intézmény működéséhez járulnak ezzel hozzá.
– adott hangot reményeinek Simon Mária Tímea.
Sürgősségi orvosi ellátást nyújtottak egy férfinak csütörtök reggel a SMURD mentőegységei, miután a karját leszakította egy munkagép egy fafeldolgozó üzemben, a Beszterce-Naszód megyei Ilvatelek községben.
Informatikai hiba miatt jelent meg Lezsák Sándor neve a nyitottaktak.hu adatbázisában – közölte az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára (ÁBTL) csütörtökön a Facebook-oldalán.
Csütörtökön, november 5-én vetítik először A Székely Hadosztály történetei című dokumentumfilmet. Több ponton kötődik hozzánk, hiszen anyagának nagyobb része Gazda József tanár gyűjtéséből származik, de egyik rendezője is kézdivásárhelyi születésű.
Luca Niculescu kormányfő új államtitkárokat nevezett ki a szállítási, a munkaügyi, a gazdasági és az európai beruházások és projektek minisztériumba.
Az erdélyi RAAL iparvállalat kétszázötven dolgozót bocsát el, a cég az idén már harmadszor hajt végre csoportos létszámleépítést – írja az MTI a román Profit.ro gazdasági portál nyomán.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.
A Szent Miklós Napok keretében december 5-én rendezik meg Gyergyószentmiklóson a 15. Kárpát-medencei Disznótoros Fesztivált és Süteménymustrát. A szervezők már várják a baráti társaságok, közösségek jelentkezését a főzőversenyre.
Nicușor Dan államfő szerdán a Cotroceni-palotában fogadta az Egyesült Államok védelmi politikáért felelős államtitkárát, Elbridge Colbyt, akivel a fekete-tengeri térség biztonságáról is tárgyalt.
Zsófia román királyi hercegnő szerdán a marosvásárhelyi Talentum Alapítványhoz látogatott, ahol másfél órát töltött a gyerekekkel, önkéntesekkel és munkatársakkal. Elismeréssel hallgatta a 33 éve működő szervezet reményt adó munkájának bemutatását.
Románia az országos helyreállítási tervhez (PNRR) kapcsolódó ötödik és hatodik kifizetési kérelemben igényelt mintegy 6,4 milliárd euróból várhatóan csak körülbelül 3 milliárdot kap meg idén.
szóljon hozzá!