A székelyek segítenek!

Hétfőn Szikszón adta át Böjte Csaba ferences szerzetes azt a pénzadományt, mely a magyarországi árvízkárosultak megsegítésére gyűlt a Dévai Szent Ferenc Alapítvány számláján. Az erdélyi segítségből ezúttal száz árvízsújtott és szociálisan rászoruló család részesült.

Pethő Melánia

2010. szeptember 28., 17:042010. szeptember 28., 17:04

2010. október 04., 14:392010. október 04., 14:39

•  Fotó: Pethő Melánia Galéria

Fotó: Pethő Melánia

A Székelyhon.ro, az Udvarhelyi Híradó, a Csíki Hírlap, a Vásárhelyi Hírlap és a Gyergyói Hírlap, valamint a Merkúr és a Szuper üzletláncok kezdeményezésére erdélyi összefogássá kiterjedt, a magyarországi árvízkárosultak megsegítésére irányuló karitatív megmozdulás eredményeképpen egymillió forint gyűlt a Dévai Szent Ferenc Alapítvány számlájára.

Az összeget Szikszó város és Borsod-Abaúj-Zemplén megye vezetősége közbenjárásával négy település árvízsújtotta és szociálisan rászoruló családja kapta, összesen száz gyermek számára biztosítva egyenként tízezer forint értékű tanszervásárlási utalványt.

Az adományokat hétfőn este Böjte Csaba ferences szerzetes által celebrált szentmise keretében adták át a szikszói római katolikus templomban.

•  Fotó: Pethő Melánia Galéria

Fotó: Pethő Melánia

„Mi, erdélyi magyarok úgy éreztük, hogy olyan sokszor kapunk segítséget az anyaországi testvéreinktől, hogy ezt viszonoznunk kellene” – mondta el Csaba testvér a szikszói katolikus templomban összegyűlt híveknek. Hozzátette, a Magyarországot sújtó árvizek idején sok segíteni vágyó ember kereste meg őt és kezdeményezte az összefogást.

A székelyek segítenek! összefogás talán sikeresebb is lehetett volna, de közben Erdély-szerte is hatalmas árvizek pusztítottak, az állapotok helyreállítása ott is anyagi áldozatokat követelt. „A bajért nem kellett a szomszédba menni” – fogalmazott Böjte atya.

•  Fotó: Pethő Melánia Galéria

Fotó: Pethő Melánia

Az atya prédikációjában a feladatok vállalását emelte ki, rávilágítva arra, hogy a természeti csapások helyreállítása is egy feladat. „A feladatokat meg kell oldani, hisz ezek által nő fel az ember, lesz több, gazdagabb. Isten a ránk szabott feladatokkal nem összetörni akar, hanem szeretne többé, gazdagabbá tenni, azt szeretné, hogy összefogjunk a nehézségben, egymásban testvéreket lássunk, merjük megfogni egymás kezét. Erről kellene szóljon az életünk. Az árvízkárok helyreállítása nehéz feladat, de nem a kétségbeesés a megoldás, hanem az összefogás” – fogalmazott az atya, Isten segítségét kérve abban is, hogy a különféle régiókban élő kárpát-medencei magyarok szíve egymás felé tudjon fordulni, és a magyarság minden helyzetben legyen képes az összefogásra, a feladatok megoldására.

•  Fotó: Pethő Melánia Galéria

Fotó: Pethő Melánia

A szentmisét követően Szikszó város és Borsod-Abaúj-Zemplén megye elöljárói osztották szét az adományokat – a tízezer forint értékű tanszervásárlási utalványt aszalói, kiskinizsi, felső-dobszai és szikszói gyerekek vehették át.

„Nagyon sok helyről kaptunk segítséget, dologi adománytól kezdve pénzadományig, de amikor megtudtuk, hogy Csaba testvér felajánlást tett adománygyűjtésre, az mindenkit szíven ütött, hisz eddig a magyarországiak segítettek... De ez, hogy egy ilyen viszontsegítséget kapunk, az csodálatos dolog” – fejezte ki háláját dr. Boholy György, Szikszó város alpolgármestere.

A bajba jutottak hálásan fogadták az adományt, az erdélyi segítségnyújtás sokak számára egy olyan dolgot jelent, amiben talán reménykedni sem mertek.

A rovat további cikkei

2026. szeptember 05., szombat

600 euró egy kollokviumért, 2500 egy vizsgáért – korrupciós botrány robbant ki a konstancai orvosi karon

Két tanársegédet és két hallgatót vettek őrizetbe a konstancai Ovidius Egyetemen, miután a DNA szerint pénzért cserébe intézték el hallgatók sikeres vizsgáit. A gyanú szerint legalább 15-ön fizettek, az összegyűjtött pénz meghaladja a 37 ezer eurót.

600 euró egy kollokviumért, 2500 egy vizsgáért – korrupciós botrány robbant ki a konstancai orvosi karon
Hirdetés
2026. szeptember 05., szombat

Jogosítvány nélkül száguldottak a halálba: két 16 éves fiú égett bent az autóban

Bennégett egy hídfőnek csapódott autóban két 16 éves fiú szombat reggel a Suceava megyei Fântâna Mare településen.

Jogosítvány nélkül száguldottak a halálba: két 16 éves fiú égett bent az autóban
2026. szeptember 05., szombat

Halászok, hajósok és illegális tevékenységek kerültek célkeresztbe a Dunán

Huszonhat bűncselekményt tártak fel a román rendőrség Clean Waters 2026 elnevezésű akciójában, amelynek nyomán 22 személy ellen indult vizsgálat.

Halászok, hajósok és illegális tevékenységek kerültek célkeresztbe a Dunán
2026. szeptember 05., szombat

Újabb benzinárrekord: már a 9,80 lejt közelíti a literenkénti ár

Újabb történelmi csúcsra emelkedett szombat reggel a benzin ára Romániában: egyes töltőállomásokon már 9,78 lejbe kerül egy liter standard benzin. A gázolaj ára eközben valamennyi nagyobb hálózatnál átlépte a 10 lejes literenkénti szintet.

Újabb benzinárrekord: már a 9,80 lejt közelíti a literenkénti ár
Hirdetés
2026. szeptember 05., szombat

Hőség az ország egyik oldalán, viharok a másikon

Sárga jelzésű hőségriasztást adott ki szombatra az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Románia nagy részére. Miközben több térségben 36 Celsius-fokig emelkedik a hőmérséklet, az ország nyugati és északi részén viharos időjárás is várható.

Hőség az ország egyik oldalán, viharok a másikon
2026. szeptember 05., szombat

Veszélyes roncsok a hajózási útvonalon: újabb robbanótöltetes drónt találtak Sulinánál

Robbanóanyagot tartalmazó dróndarabot ártalmatlanítottak pénteken a haditengerészet tűzszerészei a Sulina-ág bejáratától mintegy öt tengeri mérföldre keletre.

Veszélyes roncsok a hajózási útvonalon: újabb robbanótöltetes drónt találtak Sulinánál
2026. szeptember 04., péntek

Balszerencse és egy különös mulasztás a három halálos áldozatot követelő pénteki baleset hátterében

Három ember meghalt, kettő pedig megsérült pénteken egy közlekedési balesetben az Olt megyei Priseaca település közelében – közölte a román rendőrség közlekedési tájékoztató központja.

Balszerencse és egy különös mulasztás a három halálos áldozatot követelő pénteki baleset hátterében
Hirdetés
2026. szeptember 04., péntek

Borboly Csaba védőügyvédje avatott be a tizennégy éves büntetőügy részleteibe

SRI-lehallgatások, visszavont vesztegetési feljelentés, két hiányzó irat, vitatott útépítési kifizetések és több mint egy évtizedes bírósági huzavona áll Borboly büntetőügyének hátterében. A védőügyvéd Kolozsváron mutatta be az elmúlt tizennégy évet.

Borboly Csaba védőügyvédje avatott be a tizennégy éves büntetőügy részleteibe
2026. szeptember 04., péntek

Jól megjárták az egyik Hargita megyei kórháznál, hogy hittek a fertőtlenítőszereket kísérő hivatalos iratoknak

Lejárt szavatosságú fertőtlenítőszereket találtak a Hargita megyei egészségügyi igazgatóság (DSP) ellenőrei a maroshévízi városi kórházban. Az intézményt megbírságolták, a termékek használatát megtiltották – közölte a DSP vezetője, Tar Gyöngyi.

Jól megjárták az egyik Hargita megyei kórháznál, hogy hittek a fertőtlenítőszereket kísérő hivatalos iratoknak
2026. szeptember 04., péntek

Százak kísérték utolsó útjára Daniel Ernő plébánost

Közel száz paptestvére, népviseletbe öltözött malomfalvi hívei és több száz helyi és távolról érkező gyászoló kísérte utolsó útjára pénteken a szerdán elhunyt Daniel Ernő plébánost.

Százak kísérték utolsó útjára Daniel Ernő plébánost
Hirdetés