Hirdetés
Hirdetés

A szászrégeni Titán együttes nyerte A Dal 2023-at

•  Fotó: Máthé Zoltán/MTI

Fotó: Máthé Zoltán/MTI

A 2023-as év legjobb magyar dala lett a szászrégeni Titán zenekar Éjféli járat című szerzeménye a Duna Televízió dalválasztó műsorában. A Dal zsűrije a szombat esti élő műsorban beválasztotta a legjobb négy dal közé, a közönség pedig a végső sorrendről szavazással döntött, amely szerint az erdélyi zenekar „vitte a pálmát”, és az ezzel járó 10 millió forintos fődíjat.

Székelyhon

2023. április 30., 09:022023. április 30., 09:02

2023. április 30., 09:402023. április 30., 09:40

Közönségkedvenc lett a szászrégeni Titán együttes Éjféli járat című dala, amellyel megnyerték a Duna Televízió idei dalválasztó műsorát.

A Dal című műsorba kezdetben beválasztották a szerzeményt a legjobb negyven alkotás közé.

Videó: A dal

A több fordulós megpróbáltatás után döntőbe jutott a zenekar hét másik produkció mellett. A szombati élő műsorban a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara kíséretében szólaltak meg alkotásaik.

•  Fotó: Máthé Zoltán/MTI Galéria

Fotó: Máthé Zoltán/MTI

A produkciókat négytagú zsűri bírálta el: Mező Misi, a Magna Cum Laude frontembere, Wolf Kati énekes, Ferenczi György szájharmonikavirtuóz, valamint Egri Péter, a rockabilly zene magyar nagykövete. A zsűri pontozással a nyolc produkcióból kiválasztott négyet:

Panka és Kristóf Nincsen semmi boldogságom, Szekeres András Az ősz, Szebényi Dániel Vigasztaló, valamint a Titán zenekar Éjféli járat című dalát. Ezután szavazással a közönség választotta ki a legkiválóbbat.

A Dal 2023-as mezőnyét a nézők választása alapján a szászrégeni Titán zenekar nyerte.

•  Fotó: Máthé Zoltán/MTI Galéria

Fotó: Máthé Zoltán/MTI

A Titán megnyerte „Az Év Dala 2023”, valamint a Petőfi Zenei Díj „Év dala 2023” elismerést, emellett – a hazai piacon egyedülálló módon – a zenei produkciója fejlesztésére fordítható tízmillió forintos pénzjutalmat is kap.

A döntőbe jutott másik hét versenyző is pénznyereményben részesül. A legjobb négy között végzett másik három produkció előadója öt-öt millió forinttal, a további négy finalista – a mezőny metál képviselője, az EVERFLASH az ukulelés Mocskonyi Dörgő, az egyből magával ragadó QUACK, és a fesztiválhangulatú Roy Galeri – egy-egy millió forinttal építheti tovább zenei karrierjét – tájékoztat az MTI.

•  Fotó: Máthé Zoltán/MTI Galéria

Fotó: Máthé Zoltán/MTI

A magyar könnyűzene ünnepére, A Dal 2023 fináléjába extra produkcióval tért vissza Oláh Ibolya. A rövidesen megjelenő nyereménylemezének egyik új dala, az Ami a szívemen, az a számon televíziós premierként debütált a Dunán. Az énekes a „Nem adom el” című dallal nyerte meg tavaly a dalválasztót, és ezzel az „Az Év Dala 2022” címet.

Magyarország egyik legnagyobb televíziós zenei eseményén a legújabb magyar dalok mérettettek meg a heteken át tartó élő show-ban. Mintegy félezer pályaműből negyven dal kapott páratlan lehetőséget a főműsoridős bemutatkozásra.

•  Fotó: Máthé Zoltán/MTI Galéria

Fotó: Máthé Zoltán/MTI

A Dal 2023 kiválasztottjaira izgalmas kihívás várt, a produkcióknak fordulónként meg kellett újulniuk, míg az elődöntőben akusztikus hangszerelésben, a döntőben szimfonikus feldolgozásban hangoztak el a dalok.

A műfaji sokszínűséget támogató rangos zenei verseny fellépői idén is megemlékeztek hazánk nagyjairól, és egy új dal született Petőfi Sándor, Madách Imre és a Himnusz bicentenárium tiszteletére Kétszáz év címmel.

•  Fotó: Máthé Zoltán/MTI Galéria

Fotó: Máthé Zoltán/MTI

A közmédia feladata és küldetése, hogy a Duna showműsora az új magyar dalok megszületését ösztönözve a hazai könnyűzene katalizátora legyen, továbbörökítse a gazdag hazai zenekultúrát, és őrizze a magyar nyelv értékeit olvasható az MTVA Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap közleményében.

korábban írtuk

Tíz versenydallal veszi kezdetét A Dal 2023, a győztesről idén is a közönség dönt
Tíz versenydallal veszi kezdetét A Dal 2023, a győztesről idén is a közönség dönt

Tíz versenydallal veszi kezdetét szombaton, március 11-én este A Dal 2023, a nézők romániai idő szerint 20 óra 35 perctől láthatják az első válogatót a Dunán – közölte az MTVA Sajtó és Marketing Irodája.

Hirdetés

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 10., hétfő

Megtámadta az alkotmánybíróságon az államfő az új feddhetetlenségi törvényt

Nicușor Dan megtámadta az alkotmánybíróságon a parlamentben múlt héten elfogadott új feddhetetlenségi törvényt – közölte hétfőn az elnöki hivatal.

Megtámadta az alkotmánybíróságon az államfő az új feddhetetlenségi törvényt
Hirdetés
2026. augusztus 10., hétfő

Most ön is elmondhatja, hogyan látja Maros megye jövőjét

Mit tud a lakosság a Maros megyét is érintő méltányos átállási programról, a munkahelyek megszűnéséről, átalakulásáról? Hogyan látja a települése jövőjét? – ezekkel a témákkal is foglalkozik a napokban közzétett kérdőív.

Most ön is elmondhatja, hogyan látja Maros megye jövőjét
2026. augusztus 10., hétfő

Ismét apad a Duna Csernavodánál, napokon belül teljesen leállhat az atomerőmű

Nem bizonyult tartósnak a Duna vízszintjének emelkedése Csernavodánál, fel kell készülni arra, hogy néhány napig teljesen le kell fog állni az atomerőmű – jelentette be Alexandru Bușoi energetikai államtitkár hétfőn.

Ismét apad a Duna Csernavodánál, napokon belül teljesen leállhat az atomerőmű
2026. augusztus 10., hétfő

Látásjavítás alvás közben: az éjszakai kontaktlencséről

Alvás közben korrigálja a látást, nappal pedig szemüveg és hagyományos kontaktlencse nélkül biztosít éles látást. Az éjszakai kontaktlencse egyben kényelmes, és a gyermekkori rövidlátás előrehaladását is lassíthatja.

Látásjavítás alvás közben: az éjszakai kontaktlencséről
Hirdetés
2026. augusztus 10., hétfő

Cseke: az RMDSZ első opciója egy nagykoalíció létrehozása az új kormány érdekében

Az RMDSZ első opciója egy teljes jogkörű kormány megalakítására egy „nagykoalíció” létrehozása, más országok mintájára, hogy megakadályozzák a szélsőséges erők kormányra jutását – jelentette ki hétfőn Cseke Attila ügyvivő fejlesztési miniszter.

Cseke: az RMDSZ első opciója egy nagykoalíció létrehozása az új kormány érdekében
2026. augusztus 10., hétfő

Akiknek a jogosítványa bánta a gyorshajtást

Harminckét járvezetői engedélyt függesztettek fel a hétvégén a hatóságok Maros megyében, de olyan sofőrt is feltartóztattak, aki nem rendelkezett jogosítvánnyal – tájékoztat a Maros Megyei rendőr-főkapitányság.

Akiknek a jogosítványa bánta a gyorshajtást
2026. augusztus 10., hétfő

Cseke Attila: a közösségi oldalakon terjedő félretájékoztatás rendkívül veszélyessé vált

Cseke Attila ügyvivő egészségügyi miniszter szerint a közösségi oldalakon terjedő félretájékoztatás „rendkívül veszélyessé” vált, ezért az államnak határozottabban kell fellépnie, szükség esetén a jogszabályok szigorításával.

Cseke Attila: a közösségi oldalakon terjedő félretájékoztatás rendkívül veszélyessé vált
Hirdetés
2026. augusztus 10., hétfő

Érvényes Baka András jelölése, kedden délután választják meg az új államfőt

A házbizottság érvényesnek minősítette azt a 140 képviselő által támogatott indítványt, amelyben a Tisza parlamenti frakciója Baka Andrást jelöli államfőnek.

Érvényes Baka András jelölése, kedden délután választják meg az új államfőt
2026. augusztus 10., hétfő

Csíkszereda felirat fogadja a Székelyudvarhely irányából a megyeszékhelyre érkezőket

Magyar és román nyelven rakták ki Csíkszereda nevét a város egyik újonnan létrehozott körforgalmában, a Hargita utcában.

Csíkszereda felirat fogadja a Székelyudvarhely irányából a megyeszékhelyre érkezőket
2026. augusztus 10., hétfő

Szigorítás: saját fogyasztásra szánt alkoholos ital évente egyszer hozható be adómentesen Romániába

Új szabályok léptek életbe a más uniós tagállamokban vásárolt jövedéki termékek Romániába történő behozatalára.

Szigorítás: saját fogyasztásra szánt alkoholos ital évente egyszer hozható be adómentesen Romániába
Hirdetés