
Az érettségi eredmények alapján Hargita megyében öt iskolában nulla százalékos az átmenési arány - a valóság azonban ennél jóval árnyaltabb
Fotó: Tuchiluș Alex
Országszerte ötven középiskolában nulla százalékos az átmenési arány az érettségin. Hargita megyében idén öt, Maros megyében egy iskola van hasonló helyzetben. A valóságban azonban nem minden fekete-fehér: a lista alján szereplő szakközépiskolák egy részének például idén nem is volt végzős líceumi osztálya, mégis ott szerepel a nevük. Kérdés, hogy mennyire sportszerű egyazon listán megjeleníteni szakközépiskolákat és elméleti líceumokat.
2024. július 10., 21:352024. július 10., 21:35
A tanügyi törvény értelmében nem marad következmények nélkül az, ha senkinek sem sikerül az érettségije egy tanintézetben, ugyanis a következő tanévtől nem indíthatnak gimnáziumi osztályt azok az intézmények, amelyekben nulla százalékos az átmenési arány a pótvizsga után is. Ezért is fontos az átmenési arány egy intézmény számára. Nem mindegy azonban, hogy elméleti vagy szakközépiskolai oktatásról beszélünk, hiszen míg az előbbit a sikeres érettségiért és az egyetemi továbbtanulás érdekében választják a diákok, az utóbbi mellett általában egy szakma kitanulásáért döntenek.
Az elmúlt 15 év legjobb országos érettségi eredményei születtek idén, de ötven olyan iskola is van, amelyben senkinek sem sikerült átmenni a vizsgán – legalábbis a számok ezt mutatják. Tavaly 53 olyan középiskola volt az országban, ahol nulla volt az átmenési arány.
Tavaly az iskolának 9 végzőse volt és 11 százalékos volt az átmenési arány.
Az átmenési arány alapján összeállított listán szerepel még a gyergyóditrói Puskás Tivadar Szakközépiskola, a szentegyházi Gábor Áron Szakközépiskola, a csíkdánfalvi Petőfi Sándor Szakközépiskola és a székelykeresztúri Zeyk Domokos Szakközépiskola is, ezekben is nulla százalékos az átmenési arány.
A marosvásárhelyi Aurel Persu Szakközépiskolában sem volt sikeresen érettségiző diák – itt három végzős volt, és 3,91 az iskola érettségi átlaga.
Tizenkilenc középiskolában csak egy végzős volt, három középiskolában pedig a végzősök nem is vettek részt az érettségi vizsgán – derül ki az Edupedu.ro oktatási szakportál összefoglalójából.
Az idén nem is volt végzős líceumi osztálya a szentegyházi Gábor Áron Szakközépiskolának, mégis ott szerepel a lista alján. A tanulók,
akik visszairatkoztak az érettségire, hogy megpróbálják letenni azt – tudtuk meg az iskola igazgatójától, Tankó Csillától, aki nem is érti, miért kell a szentegyházi intézményt ebbe a listába rangsorolni.
Négy éve nem indíthattunk osztályt, mert akkor még úgy volt a törvény, hogy az a líceum nem indíthatott osztályt a következő tanévtől, amelynek a nyárelejei szesszióban nem volt sikeres érettségizője, és nekünk akkor csak az augusztusi szesszióban volt öt sikeres érettségizőnk, ezért nem indíthattunk elméleti osztályt” – közölte az iskolaigazgató. Hozzátette,
Egyébként akkor is kevesen mennek érettségizni, amikor van elméleti végzős osztályuk.
A legtöbben azok közül, akik egyetemre akarnak menni, elméleti osztályt választanak. Tavaly például több mint húsz végzős volt Szentegyházán, de csak öten iratkoztak be az érettségire, a többi elment dolgozni.
Nem kellene egyazon listán emlegetni a szakközépiskolákat az elméleti líceumokkal
Fotó: Tuchiluș Alex
„Nem értem a rendszer fonákságát, nem igazságos a szaklíceumokat egyazon listán rangsorolni az elméleti líceumokkal, ezzel csak a diákok kedvét veszik el attól, hogy szakközépiskolát válasszanak. Ezzel diszkriminálják a szakoktatásban lévő iskolákat és tanulóikat egyaránt.
Ha szaklíceum a nevünk, akkor a szakoktatás a profilunk, és mindenki leteszi a szakvizsgát. Ezek alapján kellene rangsorolni a szakközépiskolákat, ha már rangsorolják az intézményeket” – fejtette ki Tankó Csilla a Székelyhon megkeresésére.
A 2026-os költségvetést el fogja fogadni a parlament, és a kormánykoalíció Ilie Bolojan miniszterelnök vezetésével folytatja a munkát a 2027-re tervezett kormányfőcseréig – jelentette ki szerdán Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
Tizenhárom középület tetejére szerelnek fel napelemeket Farkaslaka községben egy pályázat részeként, ami jelentős spórlást jelent majd a villanyszámlákon. A hosszú távú cél az, hogy teljes egészében megtermeljék az elfogyasztott áramot.
Százharminckét millió eurós beruházás zajlik a marosvásárhelyi orvosi egyetemen, ahol több mint tízezer diák tanul – derült ki Leonard Azamfirei rektor beszámolójából, aki a Marosvásárhelyen megvásárolt épületek sorsáról is beszélt.
Az Eurostat szerdán közzétett adatai szerint februárban 2,1 százalékra nőtt az éves infláció az Európai Unióban az előző havi 2 százalékról. A tagállamok közül továbbra is Romániában volt a legmagasabb az infláció, 8,3 százalék.
A jövő héten esedékes próbaérettségi bojkottálására biztatják a tanárokat az oktatási szakszervezetek.
Elfogadta szerdán a szenátus első házként azt a törvénytervezetet, amely szerint 2026-ban országos szinten 859 barnamedve megelőző célú kilövését engedélyezik a populáció szabályozása érdekében.
Ittas sofőr okozott anyagi kárral járó balesetet Csíkszeredában kedden, de Gyergyószentmiklóson és Székelyudvarhelyen is alkoholos befolyásoltság alatt vezető sofőröket szűrtek ki a rendőrök – adja hírül a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.
Többször látták Székelyszenterzsébeten a kifejlett medvét, amely kedden egy szürkemarhát is megölt, jelentős kárt okozva a gazdának. Később ismét visszatért a helyszínre a nagyvad, így kénytelenek voltak kilőni azt.
Több okból is takarékosságra kényszerülnek a Szent György Napok szervezői, de a vízzel félig telt pohár tele felét nézik: az erdélyi és helyi fellépőkkel az egymásra figyelés, a találkozások öröme jobban megélhető.
Lezárták a csíksomlyói borvízforrás környékét egy szalaggal miután a laborvizsgálatok Coliform baktériumok jelenlétét mutatták ki vízben. Feltehetően a forrás magától kitisztul és napokon belül újra iható lesz a vize.
2 hozzászólás