
Azt várják a bíróságtól, hogy kimondja, Úzvölgye Hargita megyéhez, és Csíkszentmártonhoz tartozik. Archív
Fotó: Pinti Attila
Több mint másfél éve várják azt a kataszteri dokumentációt, amelynek elkészítésével a bíróság bízott meg egy szakértőt, hogy segítsen megállapítani Hargita és Bákó megye pontos határát Úzvölgye környékén. A Csíkszentmárton által négy éve indított határper emiatt jó ideje nem halad, és amíg a szakértői jelentés el nem készül, nem is fog.
2024. szeptember 26., 21:042024. szeptember 26., 21:04
Még 2020 februárjában iktatták a Hargita Megyei Törvényszéken azt a keresetet, amelyet Csíkszentmárton részéről nyújtottak be, és amelynek célja egyértelműen kijelölni Hargita és Bákó megye, egyúttal a csíki község és a moldvai Dormánfalva (Dărmănești) közigazgatási határát.
A község ugyanakkor az 1906-ban készült, az „Úz egész patakától a tábláig”, illetve „Úz vize a IV. határ között” területek telekkönyveivel is igazolni tudja ezek hovatartozását.
Ezután viszont a több csíki közbirtokossági területet önhatalmúlag saját nevére telekkönyveztető Dormánfalva, illetve a Bákó Megyei Tanács azt kérték a Hargita Megyei Törvényszéktől, hogy állapítsa meg, területileg nem illetékes az ügy tárgyalására.
Miután kérésüket elfogadták, és az ügycsomót átküldték a Bákó Megyei Törvényszékre, a szentmártoniak azt kérték, hogy a Legfelsőbb Ítélő- és Semmítőszék jelölje ki a per tárgyalásának helyszínét.
Az első tárgyalást így 2021 szeptemberében tartották Csíkszeredában, és több hónap után készített el egy, a határ megállapításáról szóló jelentést a bíróság által kijelölt Hargita megyei kataszteri szakértő a korabeli telekkönyvek és térképek alapján.
A Bákó megyei felek viszont nemcsak a dokumentáció érvénytelenítését, hanem a szakértő megbízásának visszavonását is kérték, Hargita megyeiként elfogultsággal vádolva. Mint Schulleri Kinga, a Csíkszentmártont képviselő ügyvéd kérdésünkre elmondta, ezt követően, 2023 januárjában egy Maros megyei szakértőt bízott meg a bíróság a dokumentáció elkészítésével, aki tavaly ősszel ezt 2024 első félévére ígérte. Ez azonban nem történt meg, annak ellenére sem, hogy
Az ügy tárgyalása így nem halad mindaddig, amíg a kért dokumentáció el nem készül. Az ügyvéd szerint lehetne egy másik szakértőt választani, de akkor ismét elölről kezdődhetne a várakozás.

A bíróságtól kéri Csíkszentmárton a község és Dormánfalva közötti, ezzel együtt Hargita és Bákó megye határának megállapítását. Az 1968-tól bevezetett, az ország közigazgatási felosztásáról rendelkező törvény szerint Úzvölgye Csíkszentmárton része.
A Fidesz szombati tisztújító kongresszusán Orbán Viktor elismerte, hogy a választási vereségért őt terheli a felelősség, ugyanakkor bírálta az új kormány politikáját, és arról beszélt, hogy az ország politikai és gazdasági káosz felé tart.
A bányászjárás áldozatai előtt tisztelgett szombaton Nicușor Dan államfő Bukarestben. Az elnök szerint az 1990-es események a román demokrácia egyik legsötétebb fejezetét jelentik.
Június 13-tól életbe léptek a közösségi együttélési normák megsértéséről szóló törvény módosításai, amelyek szigorúbb fellépést tesznek lehetővé a szomszédokat zavaró magatartásokkal szemben.
Negyvenhárom személyt evakuált a katasztrófavédelem szombat reggel egy temesvári négyemeletes tömbházból, miután az egyik földszinti lakásban robbanás történt, amelyet tűz követett.
Életének 86-ik évében elhunyt Nagy Antal csíkszeredai pedagógus, a csíkszeredai Márton Áron Főgimnázium egykori matematika- és fizikatanára.
Benyújtották az Országgyűlésnek a közmédia átalakítására vonatkozó törvényjavaslatot pénteken, a javaslat teljesen átszervezné a közmédia intézményrendszerét.
Ismét 9 lej alá csökkent a standard benzin literenkénti ára a romániai töltőállomásokon, miután az elmúlt napokban mindegyik kúthálózat jelentősen mérsékelte árait. Gázolajat továbbra is 9 lej fölötti áron tankolhatunk.
Négy férfinél tartottak házkutatást a Kovászna megyei rendőrök Maros és Beszterce-Naszód megyében: az illetőket azzal gyanúsítják, hogy ellopták egy 84 éves sepsiszentgyörgyi nő 14 ezer eurós megtakarítását.
A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) nem szavaz bizalmat a parlamentben Eugen Tomac kijelölt miniszterelnök kormányának – közölte Dominic Fritz pártelnök az alakulat Politikai Bizottságának pénteki ülése után.
Kétszer is behatolt egy buşteni-i házba egy anyamedve bocsaival pénteken, míg végül kilőtték a délután folyamán. A három bocs közül az egyik halálosan megsérült, a másik kettő pedig az erdőbe menekült.
2 hozzászólás