A Szabadság krónikája címmel sikeres történelmi vetélkedőnek adott otthont péntek délután a csíkszeredai Segítő Mária Katolikus Gimnázium díszterme. Az 1848-as forradalom emlékére szervezett vetélkedő számára a termet Tamás Levente iskolaigazgató jóvoltából kapta meg az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) csíkszéki szervezete, amely kezdeményezője és lebonyolítója volt a históriai megmérettetésnek, ahol Csíkszereda több iskolájának diákjaiból verbuválódott csapat vett részt.
2010. március 14., 19:502010. március 14., 19:50
2010. április 08., 20:412010. április 08., 20:41
A történelmi vetélkedőn a Márton Áron Gimnázium, a Kájoni János szakközépiskola, a Nagy Imre Általános Iskola és a Segítő Mária Katolikus Gimnázium összesen hét, háromtagú diákcsapata mérte össze tudását az 1848-as magyar forradalomról. A vetélkedőn a korszak ismeretéből kellett jeleskedjenek kérdésekre válaszolva, ugyanakkor az akkori híres személyiségeket is fel kellett ismerniük korabeli ábrázolásokról, és költészetből is példát adhattak: forradalmi poémákat írva. A vetélkedőt Sorbán Örs Attila EMI-elnök moderálta. A zsűri az ifjúsági szervezet három tagjából állt össze, akik osztályozták és értékelték az iskolások csoportjainak tudását.
A képzeletbeli dobogó legfelső fokára a Segítő Mária Gimnázium Szabadhonvédek nevű csapatának három diákja: Erdély István, Szőcs Ferenc és Kovács Szabolcs állhatott, akik az augusztus 11. és 16. között zajló gyergyói EMI-táborba nyertek belépőt. A második helyen a Márton Áron Gimnázium Turulvér nevű csapata végzett, melynek tagjai: André Ferenc, Gál Attila és László Attila. Ők Wass Albert-kötetet nyertek. A harmadik helyezést úgyszintén a Márton Áron Gimnázium csapata – Haba Henrik, Petres András és Mihók Bogdán Barnabás – érdemelte ki, ők Orbán Balázs A székelyek származásáról és intézményeiről című könyvét vihették haza.
A medvék által oly gyakran látogatott Tusnádfürdőn állították fel a turistalátványosságnak szánt, négy méter magas medveszobrot. Az impozáns fémalkotást szerdán avatták fel.
Jelenleg nem lehet módosítani az adók mértékén – tudomásul vette a csíkszeredai képviselő-testület keddi azonnali ülésén a pénzügyminisztérium hivatalos levelét.
Baleset történt Szentegyháza és Csíkszereda között kedden délelőtt, egy ember megsérült.
A Bolojan-kormányhoz fordul petícióban a csíkszeredai városvezetés, hogy még az országos költségvetés elfogadása előtt hozzon jogszabályt az adócsökkentésre. Az ügyben elindították az aláírásgyűjtést.
Begyűjtötték a lakossági észrevételeket, fel is dolgozták annak érdekében, hogy a csíkszeredai városi tömegközlekedés járműveinek végleges menetrendjét kialakítsák. Ezt várhatóan március elején vezetik be.
Noha tavaly decemberben elkészült Csíkszeredában az Erőss Zsolt Aréna melletti parkoló újabb kijárata a Decemberi forradalom utca felé, azóta is zárva van. Megnyitásával elkerülhető lesz a Stadion utcában keletkező torlódás.
Míg Csíkszereda polgármestere szerint a szombati megmozdulást az AUR párt használta ki feszültségkeltésre, a tüntetés szervezője állítja: civilként, pártpolitikai érdekektől függetlenül hívta utcára az embereket, és akár perre is kész az igazáért.
A gyimesközéploki Majláth Gusztáv Károly Általános Iskola mellé egy új iskolaépületet építenek európai uniós támogatással. A tanintézet bővítése feloldja a zsúfoltságot, és lehetővé teszi, hogy a távolabb fekvő iskolák diákjai is ott tanuljanak.
Elfogadhatatlan, hogy Csíkszeredában egy szélsőséges párt szervezzen tüntetést, embereket mozgatva, feszültséget szítva – jelezte rövid bejegyzésében Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere, az AUR pártra utalva.
A csíksomlyói skanzen-park létrehozásához szükségessé vált egy újabb övezeti rendezési terv (PUZ) elkészítése. A dokumentációt januári ülésén pénteken hagyta jóvá a csíkszeredai önkormányzati képviselő testület.
szóljon hozzá!