
Fotó: Kristo Robert
Rövid időn belül kiderül, melyik cég végezheti Csíkszeredában a Somlyó utca felújítását. A Kájoni János utca esetében a felújításra kiírt közbeszerzési eljárás során június 15-ig várják az ajánlattevőket.
2010. június 08., 14:402010. június 08., 14:40
2010. június 08., 14:442010. június 08., 14:44
Fotó: Kristo Robert
A Somlyó utcában tervezett útfelújítás, aszfaltozás elvégzésére kiírt versenytárgyalásra három cég nyújtotta be ajánlatát, a Vegyépszer, az ING Service és a Glover Construct. Az egymillió lej értékű munkálat odaítéléséhez a kiírás feltételeinek teljesítése és a legelőnyösebb ár szükséges – tájékoztatott Szőke Domokos alpolgármester, akitől azt is megtudtuk, rövidesen döntés születik erről. Ez azt is jelenti, hogy a szerződéskötés után, akár már ebben a hónapban le lehet kezdeni a munkálatokat. Csobotfalva főutcája, a Kájoni János utca szintén teljes felújítás előtt áll, itt a közbeszerzési eljárás folyamatban van. Június 15-ig várják az ajánlatokat, egy héttel később már döntés is születhet. Ha nem nyújtanak be óvást a döntés ellen, akkor júliusban ez a munkálat is elkezdődhet – tudtuk meg.
Fűtött, tiszta utastér, kedves sofőrök, egyelőre kevés utas – hétfőn, a városi tömegközlekedés tesztüzemének első napján kipróbáltunk néhány csíkszeredai buszjáratot.
Fejet hajtottak a csíkszeredai Müller László katona emléke előtt a Szentlélek utcai temetőben tartott katonai és egyházi szertartás során hétfőn. Az 1989-es forradalomban elhunyt fiatalt december 23-ra virradóan érte halálos golyó.
Baleset történt Csíkszeredában a Brassói úton hétfő délelőtt, a helyszínen rendőrök irányítják a forgalmat.
Két autó ütközött össze vasárnap kora délután Csíkdánfalva határában az 578-as európai úton. A balesetben öt személy sérült meg, ketten a megrongálódott autóba szorultak – közölte a Hargita megyei tűzoltóság.
Az adományokból gyűlt összegből és saját költségvetésből elkezdték a csíkkarcfalvi Nagyboldogasszony Zarándokház tatarozását. Egyelőre a tetőzet rendbetételére gyűlt pénz, ezért további adományokra, forrásokra lesz szükség.
Kigyulladt a kászonjakabfalvi templom közvetlen közelében álló fásszín csütörtök éjszaka. A kigyulladt épület közelsége miatt az egyházi épület is veszélybe került.
Csak fokozatosan, de enyhül a levegő hőmérséklete Csíkszeredában, ami pontokban szokatlan, ugyanakkor látványos jelenséget eredményez.
Bőven Csíkszeredában volt a leghidegebb csütörtökre virradóan egész Romániában, a közel mínusz 8 fokos hidegre sehol máshol nem volt példa.
Az eddiginél sokkal nagyobb, átlagosan 10 perces járatsűrűségre vált hétfőtől, december 22-től a csíkszeredai tömegközlekedés, amelyet 21 új gázüzemű autóbusz szolgál ki folyamatosan. Az új menetrendek elérhetők lesznek a megállókban.
Négyen sérültek meg egy balesetben Csíkszentimre községben kedden este.
szóljon hozzá!