
Fotó: Pinti Attila
A Figura Stúdió Színház legújabb előadásában, A. P. Csehov Sirály című drámájában a teljes gyergyószentmiklósi társulat, illetve vendégművészek is színpadra lépnek. Október 3-án mutatják be a produkciót a nagyteremben Albu István rendezésében – ismertették sajtótájékoztatón.
2020. szeptember 30., 15:582020. szeptember 30., 15:58
2020. szeptember 30., 15:582020. szeptember 30., 15:58
Márciusra tervezték az előadás bemutatóját, azonban a koronavírus miatt hozott intézkedések ezt máig elodázták. Két évvel ezelőtt mutatta be a Három nővér című darabot a Figura Stúdió Színház, és már akkor megfogalmazódott a társulatban, hogy még kell Csehov – adta a választ Albu István rendező, színházigazgató a darabválasztás miértjére.
– tette hozzá Albu. A Sirály pontosan azt az utat mutatja be, amit a mindenkori alkotó – legyen az író, képzőművész, színházi ember – ars poeticájáig jár be. Új formák kellenek, és ha azok nincsenek, inkább ne is legyen semmi! – ebből az ideálból indul el a darab elején Sirály központi szereplője, Trepljov, a szárnyait bontogató, fiatal vidéki író, aki színházcsinálással is kísérletezik. Bukás, csalódás és kiábrándultság útján jut el a végső felismerésig: nem a forma a fontos, az alkotásnak mindenekelőtt őszintének és közvetlennek kell lennie, hogy „szabadon áradjon az ember lelkéből”.
A Sirály díszlet- és jelmeztervezője Márton Erika, zeneszerzője Bocsárdi Magor, Képzőművészei pedig Ferenczi Zoltán, Huszár Kató, Incze Szabolcs és Sikó Dorottya, valamint dramaturgja Keresztes Franciska, a színház irodalmi titkára. Az előadás bemutatója október 3-án lesz, majd október 9-én a Székelyföld Napok keretében is látható lesz.
Október 6-án a kézdivásárhelyi nézők láthatják a nemrég bemutatott Shakespeare Összes Rövidítve című produkciót; október 17-én a Gyulai Várszínház vendégelőadása – Bartha Boróka egyéni műsora – a Karády zárkája várja az érdeklődőket. Október 10-én a No Sugar zenekar lép színpadra. Az óvodásoknak október 12-13-án a János vitéz, az 5-6. osztályosoknak október 14-15-én a Csillagszív című bábelőadást hozza el a nagyváradi Lilliput Társulat. Felújítják a három Hargita megyei színház koprodukcióját, az Abigail buliját, amit október utolsó napjára, 31-ére tűzött műsorra a társulat.
Jegyek kaphatók a biletmaster.ro oldalon, a színház előterében található jegypénztárban hétköznap 15 és 19 óra között.
Az előadásokon érvényesek az előírt szabályok, kötelező a maszk viselése, a távolságok betartása, valamint a kézfertőtlenítés.
Több mint kétszer annyi bejelentés érkezett idén a 112-es segélyhívó számra lakott területek közelében észlelt medvékről Hargita megyében, mint a múlt év azonos időszakában – közölte csütörtökön a Hargita megyei csendőrség.
A kormány elindítja az állami vállalatok vezetésére vonatkozó információkat összesítő guvernanta.gov.ro online platformot.
Noha még zajlanak a tárgyalások és még nem jutottak végleges döntésre, politikai forrásokra hivatkozva máris nyilvánosságra hozott a Digi24 hírportál egy elsődleges „vázlatot” a Siegfried Mureșan által vezetett jövőbeli kormányról.
Noha tegnap még csak egyetlen csíkszeredai kútnál haladta meg a 10 lejt egy liter standard benzin ára, ez mára kibővült a hargitai megyeközpontban több állomásra, illetve begyűrűzött Udvarhelyre is.
Nicușor Dan szerint a romániai társadalom nem kér az előrehozott választásokkal járó négy-öt-hat hónapos kampányból, utcai plakátokból, televíziós politikai hirdetésekből és pártok közötti vitákból.
Egy Ukrajna felől behatoló drón négy percet repült Románia légterében, majd lezuhant a Suceava megyei Solca közelében. Az incidensben senki nem sérült meg, és anyagi kár sem keletkezett.
Több intézkedést is bejelentettek a Bákó megyei hatóságok, miután szerdán reggel a 12A jelzésű országúton leszakadt egy fémhíd egy nagy teherbírású jármű súlya alatt Csobányosnál.
A neve nem szerepel rajta, a törvényszék szerint mégis Wass Albertet ábrázolja. Székelyudvarhely városát köztéri szobor eltávolítására köteleznék, miután az írót – egy 1946-os népbírósági ítélet alapján – háborús bűnösként tartják számon Romániában.
Kézdivásárhely több utcájában is szünetel az ivóvízellátás szeptember 24-én, csütörtökön – közölte a Hydrokov regionális közmű-szolgáltató.
szóljon hozzá!