
Tárlatvezetésben is részük volt a vendégeknek
Fotó: Tamás Sándor/Facebook
A román közönség és szakmai meghívottak számára is ünnepélyes keretek között megnyitották szerdán a felújított Székely Nemzeti Múzeumot. Az esemény után Vargha Mihály múzeumigazgató boldogan nyilatkozta, hogy rengeteg elismerő szót kaptak, és most már csak azzal az édes teherrel kell megbirkózniuk, hogy a múzeumot „mindenki egyszerre akarja megnézni”.
2023. november 09., 12:222023. november 09., 12:22
A sepsiszentgyörgyi nyitórendezvényen számos társintézmény vezetője jelen volt, többek között Brassóból, Szebenből, Fogarasról, akik mind rendkívül pozitívan nyilatkoztak a látottakról. Megtiszteltetés, hogy bár igen rövid időre, de Simion Crețu, a Központi Regionális Fejlesztési Ügynökség igazgatója is jelen volt, hiszen a Kós Károly által tervezett múzeum felújításának közel ötmillió euróra rúgó költségeit nagyrészt uniós alapokból finanszírozták: pontosabban 3,7 millió eurót, a többit Kovászna Megye Tanácsa állta.
Tamás Sándor tanácselnök és Simion Crețu
Fotó: Tamás Sándor/Facebook
Simion Crețu a Székely Nemzeti Múzeumot „európai értéknek” nyilvánította, és nemcsak a jól sikerült felújításról nyilatkozott elismerően, hanem Kovászna megye teljesítményéről is a lehívott pályázati támogatások terén. Mint említette, a megye országos szinten is az élbolyban van az elnyert összegek tekintetében, jelenleg pedig mintegy 90 projekt megvalósítása van folyamatban.
Vargha Mihály nyitóbeszédében kiemelte,
a múzeumban ezért is szerveztek kiállítást a zabolai román juhászoknak, de az erdélyi szászoknak, a téglavető cigányoknak, az örményeknek is.
„Mindenki meg akar maradni, meg akarja őrizni a saját identitását” – hangsúlyozta az intézményvezető. Arra a tényre is felhívta a figyelmet, hogy az 1990-es évekhez képest jelentősen megnőtt a román látogatók száma, az akkori tíz százalékhoz képest most
Felkészült, románul, sőt angolul is kitűnően beszélő tárlatvezetőkkel fogadják a látogatókat, közölte Vargha.
A szerdai vendégek között több, a megyei román kultúrát képviselő személyiség is jelen volt, többek között Petre Străchinaru, az egykori Szakszervezetek Művelődési Házának és az Árkosi Kulturális Központnak volt igazgatója; Valerii Kavruk, a Keleti-Kárpátok Múzeumának igazgatója pedig telefonon gratulált, mivel egészségi okok miatt nem tudott személyesen jelen lenni. Együttműködési megállapodás is kötettett a Brassói Néprajzi Múzeummal – sorolta Vargha Mihály a szerdai nap pozitív élményeit.
A 48-as lőfegyvereket virtuálisan kipróbálni izgalmas tevékenység
Fotó: Tamás Sándor/Facebook
A nyitórendezvény után a meghívottaknak tárlatvezetést tartottak a Géniuszok a hősök mögött című kiállításon, majd kikísérték őket a múzeumkerti Csíki-házhoz és körbevezették őket a megújult parkban is.
Az intézményvezető egyúttal jelezte, az október 26-i hivatalos megnyitó óta rendkívül sok látogatójuk volt, nem győznek eleget tenni a felkéréseknek;
Jelentős mennyiségű csapadékra és szélre figyelmeztető előrejelzést adott ki pénteken az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).
A görlitzi többlakásos épület összeomlása után eltűntnek nyilvánított mindkét román turista holttestét megtalálták a romok alatt.
A hitelszerződés értelmében Románia 16,68 milliárd euró SAFE-forrást használhat fel. Lengyelország után ez a második legnagyobb tagállami keret.
Közzétette a kegyelmi ügy dokumentumait honlapján a Sándor-palota péntek reggel.
Bár az elmúlt években látványosan visszahúzódott a víz a szépvízi tározóban, a Csíki-medence ivóvízellátása továbbra sincs veszélyben. Sőt a kapacitása azt is megbírja, hogy a jövőben további alcsíki településeket csatoljanak rá a rendszerre.
Csütörtök délután egy 72 éves férfit megtámadott és megharapott egy medve a Beszterce-Naszód megyei Bükkös (Bichigiu) település külterületén, ahol két héttel ezelőtt egy nőt ölt meg a nagyvad.
Nicușor Dan államelnök csütörtökön megtámadta az alkotmánybíróságon azt a törvényt, amely szerint idén országos szinten 859 barnamedve megelőző célú kilövését engedélyezik a populáció szabályozása érdekében.
Ismertette állaspontját a civil szervezetek finanszírozását szigorító törvénytervezetről Nicușor Dan államfő, csütörtökön.
Elsőfokú (sárga jelzésű) árvízvédelmi készültséget rendelt el csütörtökön az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) több folyó vízgyűjtő területére, köztük a Feketeügy Kovászna megyei szakaszára is.
Több mint ötezer, az 1989 utáni átmeneti időszakhoz kapcsolódó diplomáciai dosszié titkosításának feloldását hagyta jóvá a román kormány.
szóljon hozzá!