
Fotó: Kristó Róbert
Negyvenkilenc igen, harminchárom nem és négy tartózkodó szavazattal a szenátus jóváhagyta a Román vidék újjászületése – tíz ház szakembereknek nevezetű programot, amit sürgősségi kormányrendelettel még márciusban hagyott jóvá a kormány – informált Gyerkó László, Hargita megyei szenátor.
2010. május 19., 12:482010. május 19., 12:48
Fotó: Kristó Róbert
A héten a szenátus plénuma megvitatta és elfogadta az 1–8. osztályos diákoknak szóló Alma programot. A kezdeményezés lényege, hogy a kifli és tej mellé a kisdiákok almát is kapjanak. Igaz, a program már működik, de a rendeletet a kormánynak még ratifikálnia kell. A programot 75 százalékban uniós pénzből finanszírozzák, a román költségvetésből 25 százalékot kell fedezni. A program 4,99 millió euróba kerül és 2013-ig tart. Évente 100 iskolai napról van szó. A termelőkkel a megyei tanácsoknak kell szerződést kötniük, viszont beszállítókat is keresni kell, mivel a romániai piacon nincs elég mennyiségű alma.
Tárgyalták a Kiotói egyezményben megengedett széndioxid kibocsátási kvóták kereskedelmét Romániában is lehetővé tevő törvényes keretet, ugyanis meg kell teremteni az értékesítési lehetőséget.
Az átlagosnál is jobban megviselte a Csíkszereda peremterületein levő makadámutakat a szigorúbb téli időjárás. Az ideiglenes sürgősségi beavatkozáshoz keresik a megoldást, de nagyobb javítás csak a több hónap múlva lehetséges.
A medvék által oly gyakran látogatott Tusnádfürdőn állították fel a turistalátványosságnak szánt, négy méter magas medveszobrot. Az impozáns fémalkotást szerdán avatták fel.
Jelenleg nem lehet módosítani az adók mértékén – tudomásul vette a csíkszeredai képviselő-testület keddi azonnali ülésén a pénzügyminisztérium hivatalos levelét.
Baleset történt Szentegyháza és Csíkszereda között kedden délelőtt, egy ember megsérült.
A Bolojan-kormányhoz fordul petícióban a csíkszeredai városvezetés, hogy még az országos költségvetés elfogadása előtt hozzon jogszabályt az adócsökkentésre. Az ügyben elindították az aláírásgyűjtést.
Begyűjtötték a lakossági észrevételeket, fel is dolgozták annak érdekében, hogy a csíkszeredai városi tömegközlekedés járműveinek végleges menetrendjét kialakítsák. Ezt várhatóan március elején vezetik be.
Noha tavaly decemberben elkészült Csíkszeredában az Erőss Zsolt Aréna melletti parkoló újabb kijárata a Decemberi forradalom utca felé, azóta is zárva van. Megnyitásával elkerülhető lesz a Stadion utcában keletkező torlódás.
Míg Csíkszereda polgármestere szerint a szombati megmozdulást az AUR párt használta ki feszültségkeltésre, a tüntetés szervezője állítja: civilként, pártpolitikai érdekektől függetlenül hívta utcára az embereket, és akár perre is kész az igazáért.
A gyimesközéploki Majláth Gusztáv Károly Általános Iskola mellé egy új iskolaépületet építenek európai uniós támogatással. A tanintézet bővítése feloldja a zsúfoltságot, és lehetővé teszi, hogy a távolabb fekvő iskolák diákjai is ott tanuljanak.
Elfogadhatatlan, hogy Csíkszeredában egy szélsőséges párt szervezzen tüntetést, embereket mozgatva, feszültséget szítva – jelezte rövid bejegyzésében Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere, az AUR pártra utalva.