A rendszerfelújítás befejeződött, most a hibákat javítják

•  Fotó: Gergely Imre

Fotó: Gergely Imre

Vasárnapra mindenhol sikerült befejezni a fűtésrendszer felújítási munkálatait. Hétfő reggelre tehát  elvileg a város minden lépcsőházában megfelelő fűtésnek kellett lennie. Sok helyen ez így is volt, azonban rögtön egy új munkafázis következett. A hibák kijavítása.

Gergely Imre

2009. november 17., 19:092009. november 17., 19:09

•  Fotó: Gergely Imre Galéria

Fotó: Gergely Imre

November 16, vasárnap. Ez volt az az időpont, amikorra a fűtésrendszer felújítási munkálatainak befejezését ígérték a szakemberek. Eddig kérték a lakók türelmét. Vasárnapig, ha valahol még nem volt fűtés, azt a munkálatokkal járó kellemetlenségnek lehetett tekinteni.Hétfőn azonban égett a polgármesteri hivatal telefonvonala. Egymás után érkeztek a hibabejelentések, a Bucsin, valamint az északi és déli Virág negyedből egyaránt. Sok helyen nem melegedtek át a fűtőtestek, máshol pedig az a gond is előfordult, hogy hideg vize sem volt a tömbházlakóknak.

A GO Rt. és a Termoenergy szakemberei tehát nem igazán pihenhetnek. Matyuska Dezső, a Termoenergy munkálatvezetője közölte, hétfőtől naponta mintegy 20 -20 bejelentés érkezik a különböző meghibásodásokról. A lakók általában csak azt jelentik be, ha a fűtés nem működik, vagy esetleg nem folyik a víz. Az igazi problémákkal a helyszínen találkoznak, és következhet a javítás. Előfordult, hogy a beszerelés során nem hegesztették le a régi csöveket, a tömbházakba bejövő víz pedig elpazarlódott. Volt olyan lépcsőház, ahol emiatt a fő vízórán át több mint 600 köbméter ivóvíz folyt el, a lakások pedig napokig hidegvíz nélkül maradtak. Itt a hibát jegyzőkönyvbe vették, és ígérik, az el nem használt vizet nem a lakóknak fogják kiszámlázni.


•  Fotó: Gergely Imre Galéria

Fotó: Gergely Imre

Máshol a hőcserélőknél adódtak olyan gondok amelyeket a beszerelésnél nem, csak most, a nyomás alá helyezés után fedeztek fel. Egy harmadik kategória sajnos a rosszindulatú vagy felelőtlen kezek tevékenysége. A lépcsőházi hőszabályzók főcsapjai nincsenek elzárva, bárki hozzájuk férhet. A jelek szerint vannak is olyan személyek, akik örömüket lelik a csapok elforgatásában.

Akadnak helyek, ahol naponta akár többször is megszűnik a víz, vagy fűtésszolgáltatás, csak mert valaki matatott a modulokkal.  Mindenesetre a szakemberek dolgoznak, és már látszik a fény a fűtéscsövek végén. Egy dolog azonban már most megjósolható. Jövő nyáron ugyancsak sok munkája lesz a gyergyói vízvezetékszerelőknek.

Ha a lakók jó fűtést akarnak, kevesebb költséggel, akkor mindenképpen szükség lesz a lakásokon belüli, rozsdával feltelt csőrendszerek cseréjére. Matyuska Dezső szerint az esetek 90 százalékában a meleg azért nem jut el a fogyasztókhoz , mert a a lakások falain belül a fűtőtestek, vezetékek az idők folyamán megteltek koszszal, rozsdával. Egy másik ok az, hogy az évről-évre leengedett fűtőtestek felteltek levegővel, amelyeket légteleníteni kell. Csakhogy nagyon sok tömbházlakónál nincsenek felszerelve az ehhez szükséges csapok. A tömbházon belüli fővezetékekből teljesen feleslegesen engednének ki bármilyen mennyiségű vizet, ha maguk a fűtőtestek levegővel teli maradnak.

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 09., péntek

A végéhez közelít két fontos községi út modernizálása Gyergyócsomafalván

Folytatódik a gyergyócsomafalvi közúti infrastruktúra-fejlesztés: javában zajlik a Loki turisztikai övezethez vezető községi út modernizálása. A határidő augusztus, de várhatóan hamarabb lezárul a beruházás.

A végéhez közelít két fontos községi út modernizálása Gyergyócsomafalván
2025. május 07., szerda

Fiataloknak szóló előadás a felelősségről és bűnmegelőzésről – Dr. Budai István tábornok Gyergyóban

Mi történik, ha hibázunk? Hogyan kerülhetjük el a bajt? Mit tegyünk, ha mégis gyanúsítással, vagy rendőri intézkedéssel találkozunk? – ilyen kérdésekre kaphatnak választ az érdeklődő fiatalok pénteken Dr. Budai István gyergyószentmiklósi előadásán.

Fiataloknak szóló előadás a felelősségről és bűnmegelőzésről – Dr. Budai István tábornok Gyergyóban
2025. május 07., szerda

Irodalmi barangolás Juhász Annával és Lutter Imrével Gyergyóremetén

Rendhagyó irodalomórára hívják az érdeklődőket szombaton a gyergyóremetei Balás Gábor Művelődési Házba.

Irodalmi barangolás Juhász Annával és Lutter Imrével Gyergyóremetén
2025. május 05., hétfő

Útlezárás és forgalomterelés a Gyilkostó sugárúton

Elkezdték a vízhálózat-bővítést Gyergyószentmiklóson a Gyilkostó sugárúton, amelyet később úthelyreállítási és aszfaltozási munkák követnek. A beruházás első szakaszában a Vár utca és a Kőrisfa utca között kell útlezárásra számítani.

Útlezárás és forgalomterelés a Gyilkostó sugárúton
2025. május 02., péntek

Segítsünk együtt a ritka betegséggel küzdő Ilonának

Sokan ismerik és szeretik a gyergyószentmiklósi Molnár családot, ismertebb nevükön Kónuszékat, akik most minden szülő legnagyobb rémálmával néznek szembe: gyermekük súlyos betegséggel küzd. Sokan megmozdultak, hogy segítsék őket.

Segítsünk együtt a ritka betegséggel küzdő Ilonának
2025. április 30., szerda

Eloltották a bozóttüzet Marosfőn – frissítve

Nagyjából egyhektáros területen ég a száraz aljnövényzet a Vaslábhoz tartozó Marosfőn, és fennáll a veszélye, hogy a tűz továbbterjed a szomszédos erdőre is – tájékoztat a Hargita megyei tűzoltóság.

Eloltották a bozóttüzet Marosfőn – frissítve
2025. április 30., szerda

Majálisra várják a gyergyószentmiklósiakat

Majálist szerveznek Gyergyószentmiklóson a Megyei Ifinapok programsorozat részeként május 2-án. A rendezvényen különböző tevékenységek, játékok és finom ennivalók várják az érdeklődőket.

Majálisra várják a gyergyószentmiklósiakat
2025. április 29., kedd

Vezetőcsere és felszámolás előtt a Monturist – Gyergyószentmiklós visszaszerezné a Gyilkos-tó körüli területeket

Rendkívüli ülést tartott Gyergyószentmiklós képviselő-testülete kedden. Az egyik legfontosabb napirendi pont a Monturist cég közgyűlésének összehívása volt, azzal a céllal, hogy visszavonják az ügyvezető megbízatását, és új cégvezetőt nevezzenek ki.

Vezetőcsere és felszámolás előtt a Monturist – Gyergyószentmiklós visszaszerezné a Gyilkos-tó körüli területeket
2025. április 28., hétfő

Újra dolgoznak a gyergyószentmiklósi vízhálózat bővítésén

A Gyilkostó út külső szakasza mellett elkezdték a vezetékek lefektetését, folytatódik a gyergyószentmiklósi ivóvízhálózat több éve zajló modernizálása. Egyelőre egy mellékutcában dolgoznak a gépek, de napokon belül a forgalmas főút is sorra kerül.

Újra dolgoznak a gyergyószentmiklósi vízhálózat bővítésén
2025. április 27., vasárnap

Takarmánydarálóban lelte halálát egy orotvai férfi

Egy működősben levő mezőgazdasági gépbe szorult és életét vesztette egy férfi vasárnap délután Orotván.

Takarmánydarálóban lelte halálát egy orotvai férfi