
Illusztráció
Fotó: Veres Nándor
Miután a szakhatóságok évek óta hiába szorgalmazták a mezőgazdaságban a szövetkezést, ez az utóbbi időben piaci alapon körvonalazódik a krumplitermesztés, feldolgozás és értékesítés terén.
2017. augusztus 23., 16:352017. augusztus 23., 16:35
Ifj. Orbán Miklós az AgroSic Közösségek Közti Társulás vezetője elmondta,
Orbán Miklós ugyanakkor hatalmas előrelépésnek tartja, hogy egy tervezet szerint, az állam 50 százalékos támogatást biztosítana a klimatizált raktárfelületek megépítésére, mert ennek kulcsszerepe lehet a krumplitermesztés korszerűsítésében. A szakértő rámutatott,
Tőlük a nagyáruházak vásárolnak, és minden évben többet kérnek. Mivel ők már maximalizálták a termelést, a kisebbektől vásárolják fel a hiányzó mennyiséget. Az együttműködés feltétele a minőségi elvárások teljesítése, a felvásárló nagygazdák ezért általában biztosítják a jó minőségű vetőmagot, a megfelelő termelési feltételeket már a bértermelő kell szavatolja.
Orbán Miklós ugyanakkor elmondta, előfordult már, hogy a bértermelő megszegte a szerződést, és odaadta a szabadpiaci felvásárlónak a pityókáját, mert kilogrammjáért néhány banival többet ígért. Hangsúlyozta, hosszú távú bevételt és megélhetést a helyi, kiszámítható felvásárlók jelentenek.
Kisebb termetű medve kószált hétfőre virradóra a székelyudvarhelyi Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium udvarán. A városvezetés a térfigyelő kamerák felvételei alapján igyekszik meghatározni, hogy honnan érkezhetett a vadállat.
A romániai lakosság 86,1 százaléka arra számít, hogy a következő hat hónapban tovább emelkednek az árak – derül ki az INSCOP legfrissebb felméréséből. Júniusban még 84,5 százalék volt ez az arány.
Medvét vettek fel a térfigyelő kamerák vasárnap éjszaka egy Székelyudvarhely központjában lévő iskola udvarán – a videófelvételt kedden délután tette közzé Dávid Endre alpolgármester.
A bukaresti törvényszék egyik bírája elutasította kedden a Călin Georgescu előzetes letartóztatására vonatkozó ügyészségi indítványt, és 60 napos hatósági felügyeletet rendelt el a volt államfőjelölttel szemben.
Călin Georgescu volt államfőjelölt azt tervezte, hogy hatósági felügyeletének megszüntetése után politikai menedékjogot kér Olaszországban, és 1,2 millió euróért ingatlant vásárol Toszkánában.
Bukarestben mutatják be kiemelkedő előadásaikat a román színházi szakmának és a közönségnek a Magyar Színházi Szövetségbe (MASZÍN) tömörült erdélyi magyar színházak az ötödik alkalommal megszervezett BukFeszten.
Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök bejelentette, hogy kedden a Nemzeti Liberális Párt (PNL) mellett a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) és az RMDSZ parlamenti frakcióival is egyeztet.
Idén augusztusban az Európai Unióban átlagosan 23,8 százalékkal voltak drágábbak a személyszállításban használt üzemanyagok, mint egy évvel korábban – közölte kedden az Eurostat. Az éves drágulás üteme jelentősen gyorsult.
Egy lehallgatott beszélgetésben Călin Georgescu azt mondta Ionel Rusen üzletembernek: az volt a küldetése, hogy „leleplezze az egész rendszert”, végül pedig George Simiont is.
A Hargita Megyei Katonai Központ ismételten felhívja a tartalékosok figyelmét, hogy szeptemberben is zajlik a katonai nyilvántartásban szereplő adatok frissítése Hargita megyében. A folyamat novemberben is folytatódik.
szóljon hozzá!