
Korszerű létesítmény készült Csíkszentimrén
Fotó: Csíkszentimre Polgármesteri Hivatala
Elkészült az új szennyvíztisztító állomás Csíkszentimrén, amelyet a korábbi, már elavultnak számító telep helyett készítettek, de a kivitelező még nincs kifizetve. A támogatást biztosító fejlesztési minisztérium még csak a beruházás első részét fizette ki, most levelezés folyik, a finanszírozó részéről főleg kérdések érkeznek.
2024. augusztus 26., 10:022024. augusztus 26., 10:02
Még 2019-ben írtak alá finanszírozási szerződést az alcsíki község új szennyvíztisztító telepének létrehozására, mivel a 2007-ben üzembe helyezett konténer típusú szennyvíztisztító már nem tudta megfelelően ellátni a feladatát, a kifolyó víz nem volt megfelelő minőségű, így az Oltot is szennyezte.
A Helyi Fejlesztések Országos Programja (PNDL) részéről biztosított támogatást többször ki kellett egészíteni,
Ebből 110 ezer lej a község önrésze, a fejlesztési minisztérium viszont eddig csak 2,5 millió lejt utalt át a támogatásból.
– tudtuk meg Fülöp Kinga alpolgármestertől, aki szerint ez jellemző akkor, amikor nincs pénz, és húzni kell az időt, amíg lesz.
Csíkszentimre azon kevés csíki községek egyike, amelyek nem a Harvíz regionális víz- és csatornaszolgáltató ügyfelei, hanem saját önkormányzati cégük üzemelteti a víz- és szennyvíztisztító állomást. Ezt olyan kapacitással tervezték, hogy
Csíkszentkirály viszont időközben a Harvízhez csatlakozott, így erre már nem lesz szükség, a büdösfürdői rendszer kiépítésére pedig még várni kell.
Az új automatizált, korszerű szennyvíztisztító, amely jelenleg tesztüzemmódban van, távfelügyelettel működtethető, a néhány hónap múlva esedékes átadásig pedig optimalizálni kell a teljesítményét – tudtuk meg. Ez homokeltávolító, illetve zsírleválasztó, homogenizáló medencékkel is rendelkezik, iszapprést is telepítettek.
A megtisztított vízből vett minták kiváló minőséget mutattak.
Három ember meghalt, kettő pedig megsérült pénteken egy közlekedési balesetben az Olt megyei Priseaca település közelében – közölte a román rendőrség közlekedési tájékoztató központja.
SRI-lehallgatások, visszavont vesztegetési feljelentés, két hiányzó irat, vitatott útépítési kifizetések és több mint egy évtizedes bírósági huzavona áll Borboly büntetőügyének hátterében. A védőügyvéd Kolozsváron mutatta be az elmúlt tizennégy évet.
Lejárt szavatosságú fertőtlenítőszereket találtak a Hargita megyei egészségügyi igazgatóság (DSP) ellenőrei a maroshévízi városi kórházban. Az intézményt megbírságolták, a termékek használatát megtiltották – közölte a DSP vezetője, Tar Gyöngyi.
Közel száz paptestvére, népviseletbe öltözött malomfalvi hívei és több száz helyi és távolról érkező gyászoló kísérte utolsó útjára pénteken a szerdán elhunyt Daniel Ernő plébánost.
Romániában jegyezték a legnagyobb éves visszaesést a kiskereskedelmi forgalomban az Európai Unióban 2026 júliusában – derül ki az Európai Unió statisztikai hivatalának, az Eurostatnak a pénteken közzétett adataiból.
Egy drón szárnyát sodorták partra a hullámok pénteken a konstancai Modern strandon.
Több mint 700 ezer gyermek részesült a 2025–2026-os tanévben az 500 lejes oktatási támogatásból. A program a következő tanévben is folytatódik, a jogosult családoknak azonban időben be kell nyújtaniuk a kérelmet.
Csaknem 2,9 millió óvodás és diák ül vissza szeptember 7-én az iskolapadba Romániában. A 2026–2027-es tanév 36 tanítási hétből áll, a vakációk időpontjai pedig már hivatalosak – egy februári szünetről viszont a megyei tanfelügyelőségek döntenek.
A Marosvásárhelyi Állami Filharmónia olyan diákokat és egyetemi hallgatókat vár önkéntesnek, akik szívesen bekapcsolódnának az intézmény tevékenységébe.
Újabb harminc nappal meghosszabbította pénteken a bányakatasztrófa miatti vészhelyzetet Parajdon a helyi katasztrófavédelmi bizottság.
szóljon hozzá!