
A területalapú támogatások értékének 75 százalékát utalják előlegként
Fotó: Veress Nándor
Jövő héten elkezdi a mezőgazdasági támogatások előlegeinek folyósítását a jogosult gazdák számára a Mezőgazdasági Intervenciós és Kifizetési Ügynökség (APIA).
2017. október 13., 10:422017. október 13., 10:42
2017. október 13., 10:422017. október 13., 10:42
Egy hete a kifizetések előkészítésén dolgoznak a Hargita megyei APIA alkalmazottai, október 16-ától pedig hozzálátnak az előlegek folyósításához is – hívta fel az érintett gazdák figyelmét Haschi András. A megyei APIA igazgatója hozzátette,
akár végeztek gazdaságában ellenőrzéseket, akár nem, sőt az állattenyésztők is számíthatnak támogatásuk egy részének korábbi kifizetésére. A területalapú támogatások (SAPS) értékének 75 százalékát, míg az agrár-környezetgazdálkodási juttatások 85 százalékát utalják rövidesen az érintetteknek.
Az intézményvezető hangsúlyozta, az előlegek utalása ugyan jövő héten kezdődik, de egészen december elsejéig tart, tehát
A naponta kiküldött, véletlenszerűen összeállított listáknak megfelelően folyósítják az értékeket – így akár öt, akár háromezer gazda is kaphat pénzt egy nap. A tervek szerint december elsejétől a támogatások teljes értékének kifizetése is elkezdődik, így valószínűleg a területalapú támogatást igénylő gazdák azt már idén levehetik számláikról – vetítette előre.
Olajozottan működő rendszer
Mint megtudtuk, időt vesz fel minden agrárpolitikai időszak elején, míg az új eljárásokat sikerül megfelelően alkalmazni. A korábbi időszakban 2010-től működtek olajozottan a dolgok, a 2015-ben gyakorlatba ültetett új agrárpolitikai időszak újdonságai – amelyben a korábbi több mint húsz támogatási forma helyett nyolcvan körülit igényelhetnek a gazdák – idén már nem okoztak fennakadásokat: időben zárult a kérelmezés, időben kezdődik az előlegkifizetés.
XII. Piusz pápa 1956. november 10-én elmondott rádióbeszédének kalligráfus által kézzel készített leiratát is viszi személyes ajándékként vatikáni látogatása alkalmából XIV. Leó pápának Magyar Péter miniszterelnök.
Országszerte Hargita megyében igényelte a legtöbb gazda a legtöbb állat után azt az új támogatást, melyet a szarvasmarhatartóknak biztosít az állam. Hargita, Maros, Kovászna megyében több mint százezer állat után várják a 68 eurós juttatást a gazdák.
Sorin Grindeanu szerdán kijelentette, hogy ha Nicușor Dan államfő őt bízza meg kormányalakítással, mindent megtesz azért, hogy olyan kabinetet állítson össze, amely megszerzi a parlament bizalmát.
Az elosztóhálózaton végzett munkálatok miatt szünetel az ivóvíz-szolgáltatás szeptember 24-én, csütörtökön 8 és 20 óra között Székelykeresztúron és a környező településeken – közölte az Aquaserv szolgáltató.
Hétfő délelőttre összehívják az Országgyűlés rendkívüli ülését, amelyen a képviselők dönthetnek a miniszterelnök, Hankó Balázs (Fidesz) és Seszták Miklós (KDNP) mentelmi jogának felfüggesztéséről.
Sorin Grindeanu szerdán 17 óráig várta Siegfried Mureșant a Szociáldemokrata Párt (PSD) székházában. Miután kijelölt miniszterelnök nem jelent meg, a PSD elnöke ismét felszólította, hogy adja vissza kormányalakítási megbízását.
Oroszország nem csak Ukrajnát fenyegeti, Európa kibertámadásokkal, dezinformációs műveletekkel, szabotázsakciókkal és a kritikus infrastruktúra működésének megzavarásával vívott hibrid háború célpontja – jelentette ki Nicușor Dan az ENSZ-közgyűlésen.
Romániában 2026 első nyolc hónapjában 127-en vesztették életüket lakástűzben míg 2025 első nyolc hónapjában 122 halálos áldozatot jegyeztek. A tűzoltóság figyelmeztetésekkel fordul az emberekhez az ilyen esetek elkerülésére.
Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök a hét végéig benyújtja a parlamentbe kormánya programját és a miniszterjelöltek listáját – közölte szerdán a Facebook-oldalán Mircea Abrudean.
Heves vita alakult ki a képviselőházban az RMDSZ és az AUR képviselői között arról a törvénytervezetről, mely szerint a kisebbségeknek joguk van használni a közigazgatásban az anyanyelvüket azokon a településen is, ahol az arányuk 20 százalék alá csökken.
szóljon hozzá!