A munkálatok elkezdését követően is folytatják az adománygyűjtést

Aláírták az Összetartozás Templomának építésére a kivitelezési szerződést •  Fotó: Erdőszentgyörgy Press

Aláírták az Összetartozás Templomának építésére a kivitelezési szerződést

Fotó: Erdőszentgyörgy Press

Az augusztusi alapkőletétel után újabb mérföldkőhöz érkezett a bözödújfalusi Összetartozás Templomának létrehozásáért tevékenykedő Bözödújfaluért Egyesület. Kedden aláírták az erdőszentgyörgyi Rhédey-kastélyban a kivitelezési szerződést.

Antal Erika

2018. szeptember 11., 21:302018. szeptember 11., 21:30

A szerződés aláírására hosszas egyeztetés eredményeként került sor. Csibi Attila Zoltán, Erdőszentgyörgy polgármestere, tiszteletbeli bözödújfalvi, valamint Személy Zsolt Dénes, a Bözödújfaluért Egyesület elnöke fogadta Seres Tamás Péter mérnököt, a Katan Consulting Kft. képviselőjét szerződéskötés céljából – számol be közleményben Erdőszentgyörgy polgármesteri hivatalának sajtóirodája.

Csibi Attila Zoltán elöljáró kiemelte,

Idézet
szinte hihetetlen, hogy elérkeztünk ehhez a pillanathoz, hisz számos akadályt kellett elgördíteni utunkból. (...) Messze vagyunk még a céltól, de egy lépéssel mégis közelebb, hisz a kezünkben lévő, aláírt szerződés tiszta képet mutat arról, hogy hogyan fog kinézni az Összetartozás Temploma, és nem utolsó sorban, hogy mennyibe fog kerülni.

A polgármester hozzátette, bízik az összefogás erejében, abban, hogy összegyűl a szükséges pénz. 

A templom végső változata több hónapon át tartó egyeztetése alapján született meg. A tó vizéből kiemelkedve 29 cölöpön fog állni az Összetartozás Temploma, amelyhez a partról hídon lehet majd eljutni.

Az aláírt szerződés értelmében

a teljes beruházás 290 ezer euróba kerül majd, amit közadakozásból fedeznek.

A Bözödújfaluért Egyesület elnöke, Személy Zsolt Dénes elmondta, körülbelül még 100 ezer euró hiányzik az építkezéshez szükséges összegből. Az adománygyűjtést a munkálatok elkezdését követően is folytatják. A mostanra összegyűlt pénz éppen az építkezések megkezdéséhez elégséges, de

abban reménykednek az építtetők, hogy mihelyt az építmény kiemelkedik a vízből, az további motiváló erő lesz az emberek számára,

hogy segítsenek mielőbb befejezni a falurombolás szimbólumaként közismertté vált vízből kimagasló templomot.

A román vízügy a tó víztükréből 215 négyzetméter felületet átengedett a Bözödújfaluért Egyesületnek, az éves használati díj kifizetése ellenében. A kezdeményezők reményei szerint az Összetartozás Temploma 2019. júliusában már állni fog, és a minden év augusztus első szombatján megszervezett Bözödújfalusi Találkozón fel is avathatják azt.

A Bözödújfaluért Egyesület továbbra is várja mindenki hozzájárulását. Adományaikat eljuttathatják személyesen az erdőszentgyörgyi Rhédey-kastélyba, a kőrispataki szalmakalap múzeumba vagy a parajdi sóbányába elhelyezett adományládákon keresztül is, de az egyesület bankszámlaszámaira is utalhatják felajánlásaikat.

Banca Transilvania – Târgu Mureș
Asociația Bozodujfaluert, cod client 257338, SWIFT: BTRLRO22
HUF: RO86BTRLHUFCRT0257533801
EUR: RO73BTRLEURCRT0257533801
RON: RO26BTRLRONCRT0257533801

1 hozzászólás Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 10., csütörtök

Megvannak a végleges eredmények – még 122 diáknak sikerült képességvizsgája az óvásokat követően

Az óvások elbírálása után 0,1 százalékponttal 83,2 százalékra nőtt a sikeresen képességvizsgázó nyolcadikosok aránya – derül ki a csütörtökön közzétett végleges eredményekből.

Megvannak a végleges eredmények – még 122 diáknak sikerült képességvizsgája az óvásokat követően
2025. július 10., csütörtök

Ezeket rója fel a kormánynak és az elődjeinek az AUR a bizalmatlansági indítványban

A képviselőház és a szenátus csütörtökön 10 órakor kezdődő együttes ülésén ismerteti a kormány elleni bizalmatlansági indítványát a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR).

Ezeket rója fel a kormánynak és az elődjeinek az AUR a bizalmatlansági indítványban
2025. július 10., csütörtök

Sztrájkőrséget tartanak a szakszervezetek a pénzügyiminisztérium székhelye előtt

A pénzügyiminisztérium székhelye előtt tüntetnek csütörtökön a Szolidaritás Pénzügyi Szakszervezeti Szövetség tagjai a deficitcsökkentő csomag ellen – közölte az Országos Szakszervezeti Tömb (BNS).

Sztrájkőrséget tartanak a szakszervezetek a pénzügyiminisztérium székhelye előtt
2025. július 10., csütörtök

Ellenőrizték a legtöbb betegszabadságot felíró orvosokat

Az ellenőrzéseket azt követően rendelték el országszerte, így Hargita megyében is, hogy az egészségügyi miniszter szerint több mint egymillió gyanús betegszabadságot azonosítottak a rendszerben.

Ellenőrizték a legtöbb betegszabadságot felíró orvosokat
2025. július 09., szerda

Ránk számíthatsz! – erős nemzetközi részvételt ígér a 34. Tusványos

Ránk számíthatsz! az idei tusványosi nyári szabadegyetem és diáktábor mottója – mondta Németh Zsolt, az Országgyűlés Külügyi Bizottságának elnöke, a szabadegyetem egyik alapítója szerdai budapesti sajtótájékoztatón.

Ránk számíthatsz! – erős nemzetközi részvételt ígér a 34. Tusványos
2025. július 09., szerda

Önállóságukat veszíthetik el a kisebb iskolák, de vannak kivételek

Ősztől csak az 500 főnél több diákot oktató iskolák maradnának önálló jogi személyiséggel a tanügyminisztérium költségcsökkentő terve szerint. Maros megyében több városi iskola is érintett lehet, de nagy még a bizonytalanság körülötte.

Önállóságukat veszíthetik el a kisebb iskolák, de vannak kivételek
2025. július 09., szerda

Autókat zúztak össze a viharban kidőlő fák a Peleș-kastélynál – videóval

Pusztító vihar csapott le szerdán a Prahova völgyére, Szinaján több autót totálkárossá tettek a viharos szél miatt gyökerestől kidőlt, vagy derékba tört fák.

Autókat zúztak össze a viharban kidőlő fák a Peleș-kastélynál – videóval
2025. július 09., szerda

Szigorúbban fogják büntetni az élelemért kolduló medvék etetését

Az utak mentén élelemért kolduló medvék etetéséért kiszabható bírságok szigorítását ígérte szerdán Diana Buzoianu környezetvédelmi miniszter, miután részt vett a Transzfogarasi út környékén élő medvék kezeléséről szóló tanácskozáson.

Szigorúbban fogják büntetni az élelemért kolduló medvék etetését
2025. július 09., szerda

Tizenhatmillió forintos mentőöv: segítenek talpra állni a háromszéki árvízkárosultaknak

A négymillió forintos gyorssegély után most tizenhatmillió forinttal segítik a kökösbácsteleki és nagyborosnyói családokat az anyaországiak. A Katolikus Karitász adománygyűjtéséből származó összeget az árvízkárok alapján költik el.

Tizenhatmillió forintos mentőöv: segítenek talpra állni a háromszéki árvízkárosultaknak
2025. július 09., szerda

Jelentős károkat hagyott maga után a vihar Kézdivásárhelyen

Fákat döntött ki, tetőszerkezeteket rongált meg és egyéb anyagi károkat is okozott a szerdai vihar Kézdivásárhelyen – olvasható Szilveszter Szabolcs alpolgármester bejegyzésében.

Jelentős károkat hagyott maga után a vihar Kézdivásárhelyen