
Aláírták az Összetartozás Templomának építésére a kivitelezési szerződést
Fotó: Erdőszentgyörgy Press
Az augusztusi alapkőletétel után újabb mérföldkőhöz érkezett a bözödújfalusi Összetartozás Templomának létrehozásáért tevékenykedő Bözödújfaluért Egyesület. Kedden aláírták az erdőszentgyörgyi Rhédey-kastélyban a kivitelezési szerződést.
2018. szeptember 11., 21:302018. szeptember 11., 21:30
A szerződés aláírására hosszas egyeztetés eredményeként került sor. Csibi Attila Zoltán, Erdőszentgyörgy polgármestere, tiszteletbeli bözödújfalvi, valamint Személy Zsolt Dénes, a Bözödújfaluért Egyesület elnöke fogadta Seres Tamás Péter mérnököt, a Katan Consulting Kft. képviselőjét szerződéskötés céljából – számol be közleményben Erdőszentgyörgy polgármesteri hivatalának sajtóirodája.
Csibi Attila Zoltán elöljáró kiemelte,
A polgármester hozzátette, bízik az összefogás erejében, abban, hogy összegyűl a szükséges pénz.
A templom végső változata több hónapon át tartó egyeztetése alapján született meg. A tó vizéből kiemelkedve 29 cölöpön fog állni az Összetartozás Temploma, amelyhez a partról hídon lehet majd eljutni.
Az aláírt szerződés értelmében
A Bözödújfaluért Egyesület elnöke, Személy Zsolt Dénes elmondta, körülbelül még 100 ezer euró hiányzik az építkezéshez szükséges összegből. Az adománygyűjtést a munkálatok elkezdését követően is folytatják. A mostanra összegyűlt pénz éppen az építkezések megkezdéséhez elégséges, de
hogy segítsenek mielőbb befejezni a falurombolás szimbólumaként közismertté vált vízből kimagasló templomot.
A román vízügy a tó víztükréből 215 négyzetméter felületet átengedett a Bözödújfaluért Egyesületnek, az éves használati díj kifizetése ellenében. A kezdeményezők reményei szerint az Összetartozás Temploma 2019. júliusában már állni fog, és a minden év augusztus első szombatján megszervezett Bözödújfalusi Találkozón fel is avathatják azt.
A Bözödújfaluért Egyesület továbbra is várja mindenki hozzájárulását. Adományaikat eljuttathatják személyesen az erdőszentgyörgyi Rhédey-kastélyba, a kőrispataki szalmakalap múzeumba vagy a parajdi sóbányába elhelyezett adományládákon keresztül is, de az egyesület bankszámlaszámaira is utalhatják felajánlásaikat.
Banca Transilvania – Târgu Mureș
Asociația Bozodujfaluert, cod client 257338, SWIFT: BTRLRO22
HUF: RO86BTRLHUFCRT0257533801
EUR: RO73BTRLEURCRT0257533801
RON: RO26BTRLRONCRT0257533801
Nicușor Dan államfő csütörtökön a Cotroceni-palotában fogadja António Costát, az Európai Tanács elnökét.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) nem fog megszavazni egy olyan kormányt, amelyben nem vesz részt – jelentette ki szerdai sajtótájékoztatóján George Simion.
Megkezdődött a burgonya betakarítása Hargita megyében, főként a Csíki- és Gyergyói-medencében, az eddig becsült terméshozam pedig kielégítőnek mondható.
A hazai élelmiszerbiztonsági hatóság bejelentette, hogy a METRO Cash & Carry romániai hálózata visszahívja a forgalomból egy Brie sajttételét, miután a termékben Listeria monocytogenes baktériumot mutattak ki.
Mikor lesz Szovátán a Madarasi Hargitához hasonló síparadicsom, mikor készül el a körgyűrű Szászrégenben és mikor lesz minden ház közművesítve Mezőpanitban – ezekről is beszélgetett a három település polgármestere a napokban egy kerekasztalon.
Tizenegy sürgősségi esethez riasztották az elmúlt 24 órában a Hargita megyei hivatásos tűzoltókat, a bevetések túlnyomó többsége egészségügyi vészhelyzet volt: az elsősegélynyújtó egységek tíz bajba jutott személyt láttak el.
Csoma Botond szerint az RMDSZ a képviselőház keddi ülésének elején szerzett tudomást arról, hogy a PSD külön megállapodást kötött az AUR-ral, az SOS Romániával és a nemzeti kisebbségekkel a képviselőházi házbizottsági tisztségek elosztásáról.
Megbírságoltak a rendőrök egy 34 éves férfit, miután az autója utánfutójában szállított sertés kiugrott az A1-es autópálya leállósávjára a medgyesi csomópont térségében.
Eltörölné a külön középiskolai felvételi vizsga lehetőségét a szenátus oktatási bizottsága: a testület szerdán egyhangúlag megszavazta a vonatkozó törvényi rendelkezés hatályon kívül helyezését.
Az Országos Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Hatóság (ANSVSA) 17 ezer lejes bírságot szabott ki és bezáratta azt a Saturn üdülőtelepi szállodát, ahol kedd este több tucat vendég lett rosszul, feltételezhetően ételmérgezés miatt.
1 hozzászólás