
Fotó: Henning János
A Háromszék Táncegyüttes október 27-én Csíkszeredában mutatja be a Könczei Árpád rendezésében készült Mundruc című táncszínházi előadását – tájékoztat közleményben a Háromszék Táncegyüttes sajtóirodája.
2017. október 18., 16:012017. október 18., 16:01
Könczei Árpád legújabb rendezése a Háromszék Táncegyüttesnél a híres erdélyi zenészek után (a Száz évig és A banda c. előadások, amelyeket szintén láthatott a csíkszeredai közönség) a leghíresebb, legvirtuózabb kalotaszegi táncosnak, Mátyás István Mundrucnak és egyúttal Martin Györgynek állít emléket.
Az erdélyi férfitánc, a legényes legjelentősebb, legkiválóbb alkotó-előadója, a Nádas-menti, vistai Mátyás István Mundruc (1911-1977) negyven éve, 1977-ben hunyt el. 36 év alatt, harminc éves korától haláláig összesen 45 táncfolyamatot sikerült filmen és kéziratos lejegyzésben rögzíteni. Ez összesen 3280 ütem terjedelmű legényes táncrögtönzést, mintegy 2500 motívumváltozatot, 100 motívumtípust foglal magába.
Fotó: Henning János
„Hihetetlen számok, hihetetlen mennyiség.
– emeli ki a rendező. Közismert a Martin György és Mátyás István Mundruc közötti különleges kapcsolat. Nemcsak a kutató-gyűjtő és hagyományőrző-adatközlő viszony, hanem mély emberi kapcsolat, igazi barátság volt közöttük – olvasható a közleményben.
Az előadában Mundruc alakját Melles Endre, a Martin Györgyét pedig Márton Csaba formálja.
Fotó: Henning János
Az előadás forgatókönyvét, zenei szerkesztését, díszlettervét, ahogyan a rendezést és koreográfiát is Könczei Árpád jegyzi, jelmeztervező Fülöp Hajnalka, táncoktató Kádár Ignác, művészeti munkatársak Melles Endre és Tekeres Gizella, díszletkészítő Zayzon Ádám. Előadja a Háromszék Táncegyüttes tánckara és a Heveder zenekar.
Az előadás október 27-én, pénteken 19 órától tekinthető meg a Csíki Játékszín nagytermében. Jegyek elővételben a Csíki Játékszín jegypénztáránál kaphatók (nyitva tartás: munkanapokon 10-13 valamint 17-19 óra között és előadások előtt egy órával, telefonszám: 0266-314 472).
XII. Piusz pápa 1956. november 10-én elmondott rádióbeszédének kalligráfus által kézzel készített leiratát is viszi személyes ajándékként vatikáni látogatása alkalmából XIV. Leó pápának Magyar Péter miniszterelnök.
Országszerte Hargita megyében igényelte a legtöbb gazda a legtöbb állat után azt az új támogatást, melyet a szarvasmarhatartóknak biztosít az állam. Hargita, Maros, Kovászna megyében több mint százezer állat után várják a 68 eurós juttatást a gazdák.
Sorin Grindeanu szerdán kijelentette, hogy ha Nicușor Dan államfő őt bízza meg kormányalakítással, mindent megtesz azért, hogy olyan kabinetet állítson össze, amely megszerzi a parlament bizalmát.
Az elosztóhálózaton végzett munkálatok miatt szünetel az ivóvíz-szolgáltatás szeptember 24-én, csütörtökön 8 és 20 óra között Székelykeresztúron és a környező településeken – közölte az Aquaserv szolgáltató.
Hétfő délelőttre összehívják az Országgyűlés rendkívüli ülését, amelyen a képviselők dönthetnek a miniszterelnök, Hankó Balázs (Fidesz) és Seszták Miklós (KDNP) mentelmi jogának felfüggesztéséről.
Sorin Grindeanu szerdán 17 óráig várta Siegfried Mureșant a Szociáldemokrata Párt (PSD) székházában. Miután kijelölt miniszterelnök nem jelent meg, a PSD elnöke ismét felszólította, hogy adja vissza kormányalakítási megbízását.
Oroszország nem csak Ukrajnát fenyegeti, Európa kibertámadásokkal, dezinformációs műveletekkel, szabotázsakciókkal és a kritikus infrastruktúra működésének megzavarásával vívott hibrid háború célpontja – jelentette ki Nicușor Dan az ENSZ-közgyűlésen.
Romániában 2026 első nyolc hónapjában 127-en vesztették életüket lakástűzben míg 2025 első nyolc hónapjában 122 halálos áldozatot jegyeztek. A tűzoltóság figyelmeztetésekkel fordul az emberekhez az ilyen esetek elkerülésére.
Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök a hét végéig benyújtja a parlamentbe kormánya programját és a miniszterjelöltek listáját – közölte szerdán a Facebook-oldalán Mircea Abrudean.
Heves vita alakult ki a képviselőházban az RMDSZ és az AUR képviselői között arról a törvénytervezetről, mely szerint a kisebbségeknek joguk van használni a közigazgatásban az anyanyelvüket azokon a településen is, ahol az arányuk 20 százalék alá csökken.
szóljon hozzá!