
Képünk illusztráció
Fotó: Veres Nándor
Nyílt levélben fordult a miniszterelnökhöz és a mezőgazdasági miniszterhez a Kovászna megyei Szarvasmarhatartók Egyesülete, hogy foganatosítsanak konkrét intézkedéseket, amivel csökkenteni lehet a medvetámadásokat.
2018. július 26., 20:272018. július 26., 20:27
Az egyesület elnöke, Ötvös Mózes levelében leszögezi, Kovászna megyében már egyetlen település sincs, ahol ne lennének medvetámadások, és arra figyelmeztet:
Emlékeztetnek, hogy a kormány részéről több ígéretet is kaptak a helyzet orvoslására, ám eddig számottevő beavatkozás nem történt, miközben a helyzet romlik, sokan félnek sötétedés után kilépni az utcára, nem vállalják az állatok őrzését,
A háromszéki gazdák arra kérik a miniszterelnököt, hogy a problémájukat már a következő kormányülésen tűzzék napirendre. Tavaly a Kovászna megyei mezőgazdasági igazgatóság 278 vadkár-igénylés dokumentációjának összeállításában segített.
Közben a Kovászna megyei környezetvédelmi igazgatóság is óvatosságra int, megerősítve, hogy a települések közelében egyre gyakrabban bukkannak fel vadállatok, főként medvék. Azt tanácsolják,
Az erdők közelében élők figyeljenek a háztartási hulladék tárolására, hogy ne szokjon oda a medve. A háziállatokat jól védhető helyen el kell zárni, villanypásztor felszerelése is javallott. A termést, a gyümölcsöket időben be kell takarítani, és soha semmilyen körülmények között nem szabad etetni a vadakat – figyelmeztet az igazgatóság.
Földrengés volt Vrancea megyében csütörtökre virradóra. A Richter-skála szerinti 3,6-os erősségű fölmozgás 1 óra 58 perckor történt.
Több mint 3500 bíró tiltakozik az igazságszolgáltatás politikai alárendelésének kísérlete ellen – tájékoztatott szerdán a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) bírói részlege.
A bérreformot nem a közalkalmazottak ellenében, hanem velük együtt kell megvalósítani, és elengedhetetlen az érveken és megoldási javaslatokon alapuló párbeszéd – közölte szerdán a Facebook-oldalán Dragoș Pîslaru.
Hargita megyéből 180, juhokból és kecskékből vett vérmintát küldött Bukarestbe az állategészségügyi hatóság, ezekben a juhhimlő és a kiskérődző-pestis kórokozója, vagy antitestek jelenlétét próbálják kimutatni. A gazdákat fokozott óvatosságra intik.
A marosvásárhelyi ítélőtábla szerdán elutasította a drogkereskedelemmel gyanúsított Cristian Pomohaci fellebbezését, így a volt ortodox pap és népdalénekes előzetes letartóztatásban marad.
Eugen Tomac kijelölt miniszterelnök szerdán közölte, hogy a román állampolgárság megszerzésekor minden kapcsolata megszűnt az ukrán hatóságokkal, és évekkel ezelőtt, önként lemondott az ukrán állampolgárságról.
A Különleges Távközlési Szolgálat (STS) szerdán közölte, hogy elérhetővé vált a látás- és/vagy hallássérültek vészhelyzeti kommunikációját segítő Apel 112 mobilalkalmazás.
Az emberek kormányt akarnak, nem érdeklik őket a politikusok választási vitái – jelentette ki szerdán Nicușor Dan.
Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes szerdán bejelentette, kezdeményezni fogja az Európai Bizottságnál (EB), hogy vegyék le a barnamedvét a szigorúan védett fajok listájáról és helyezzék át egy másik listára.
1 hozzászólás