
Képünk illusztráció
Fotó: Tuchiluș Alex
A mélybe zuhant egy lift csütörtök reggel a bukaresti CFR-palotában. A liftben heten tartózkodtak, öt embert pedig kórházba szállítottak a baleset következtében.
2026. május 21., 13:012026. május 21., 13:01
2026. május 21., 14:102026. május 21., 14:10
A fővárosi katasztrófavédelem tájékoztatása szerint a baleset bekövetkeztekor hatan tartózkodtak a felvonóban. Közülük három személyt kórházba szállítanak kivizsgálásra – ismerteti az Agerpres.
A belügyminisztérium Katasztrófavédelmi Főosztályának (DSU) vezetője, Raed Arafat a B1 televíziónak azt nyilatkozta, hogy az eddigi információik szerint senki nem sérült meg súlyosan. Arafat azt is elmondta, hogy
„Ha ez az információ beigazolódik, azt jelenti, hogy a hetedik-nyolcadik emelet magasságából zuhant a mélybe a lift” – magyarázta.
A bukaresti katasztrófavédelmi felügyelőség későbbi tájékoztatása szerint öt személyt szállítottak kórházba a CFR-palotában történt liftbaleset nyomán.
A közlemény értelmében összesen heten tartózkodtak a lezuhant liftben, öt nő és két férfi. Közülük egy 38 éves férfit, valamint egy 46 éves, egy 53 éves és egy 33 éves nőt a központi katonai kórházba vittek.
A katasztrófavédelem szerint egyelőre nem tudni, hogy milyen magasságból zuhant a mélybe a lift.
Nagyjavítási munkálatokat végeztek szerdán a CFR-palota liftjén, amelyik csütörtökön a mélybe zuhant – nyilatkozta az épület adminisztrátora, aki szerint a karbantartó cég a drótköteleket is teljesen kicserélte.
Vlad Secăreanu közleményében arról tájékoztatott, hogy a lift rendelkezett a Kazán-, Nyomástartóedény- és Emelőberendezés-felügyelet (ISCIR) által kibocsátott működési engedéllyel, ugyanakkor minden szükséges vizsgálatot és időszakos ellenőrzést elvégeztek rajta. A karbantartó cég
– magyarázta.
Az adminisztrátor szerint vizsgálják az incidens okait, és ha kiderül, hogy emberi mulasztás történt vagy a karbantartó cég tévedett, a lehető legszigorúbb intézkedéseket hozzák meg.
A baleset után az épület valamennyi felvonóját leállították és ellenőrzik – számolt be Vlad Secăreanu.
Élete megtiszteltetésének tartja a kezdeményezők felkérését, rendkívül hálás érte.
Célegyenesbe fordultak az előkészületek Tusnádfürdőn, a kedden kezdődő 35. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor területén már szinte minden a helyére került.
Legalább tíz komolyan vehető államfőjelöltre érkezett javaslat, de a döntést végül a Tisza Párt frakciójának és az Országgyűlésnek kell meghoznia – közölte Magyar Péter miniszterelnök hétfőn Facebook-oldalán.
Elérte a 30 százalékot a munkálatok készültségi szintje a Nagyszeben–Pitești autópálya (A1) Bojca 1. alagútjánál – közölte hétfőn a közúti infrastruktúrát kezelő országos társaság (CNAIR) vezérigazgatója.
Vizsgáznak kedden országszerte a pedagógusok a címzetes tanári állásokért, Székelyföldön mintegy 2300 jelentkezővel. A határozatlan idejű állásokért több helyen erős a túljelentkezés, különösen az óvodapedagógusi, tanítói és testnevelői posztoknál.
Az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC) 206 bírságot szabott ki összesen több mint egymillió lej értékben és 161 figyelmeztetést adott a román tengerparti üdülőhelyeken július 13. és 19. között végzett ellenőrzések során.
Az ország nagy részéhez hasonlóan Hargita megyében is figyelmeztető sztrájkot tartottak hétfőn a kórházakban. Az általános sztrájk kirobbantása attól függ, hogy a héten kapnak-e kormányígéreteket követeléseikre – mondta a Sanitas megyei vezetője.
Az ingyenes ivartalanítási programnak köszönhetően eddig már több mint 60 kutyát és macskát ivartalanítottak Marosvásárhelyen.
Andy Burnham, Manchester volt polgármestere az Egyesült Királyság új miniszterelnöke, miután III. Károly király hétfőn megbízta az új brit kormány megalakításával.
Változékony időjárásra kell készülni a következő két hétben Erdélyben: a hét eleji kellemes nyári időt átmeneti lehűlés váltja fel, majd a hétvégétől ismét melegedés kezdődik. Közben szinte minden nap számítani lehet záporokra és zivatarokra.
szóljon hozzá!