Fotó: Boda L. Gergely
A Szociáldemokrata Párt Maros megyei szervezetének elnöke, Alexandru Petru Frătean szerint a párt erdélyi szervezetei azt az országos elnök-jelöltet támogatják, aki konkrét, átlátható programot kínál ennek a térségnek.
2010. január 24., 15:442010. január 24., 15:44
2010. január 24., 16:332010. január 24., 16:33
Fotó: Boda L. Gergely
Hozzátette, nem véletlen, hogy az országos vezető szociáldemokraták közül többen szállnak harcba a pártelnöki tisztségért, a következő időszakban pedig elképzelhető, hogy még lesznek jelöltek, ha sikerül támogatást szerezniük.
Elmondta, a Maros megyei szervezet várja a jelölteknek Erdélyre és a helyi közigazgatásra vonatkozó elképzeléseit, s ezek függvényében döntik el, kit támogatnak. Alexandru Petru Frătean szerint a februárra meghirdetett kongresszust követően választásokat kellene tartani a PSD helyi és megyei szervezeteiben is.
A PSD elnöki tisztségért folyó harcba eddig Mircea Geoană, Adrian Năstase és Miron Mitrea szállt be hivatalosan.
A csatornafedők szintre emelésén dolgoznak Marosvásárhelyen a Dózsa György utcában, de ezzel nem érnek véget a két éve megkezdett munkálatok. Módosítani fogják a már felfestett sávokat is, a rendőrség utasítására.
Idén először Romániában, Marosvásárhelyen is látható lesz a Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztivál, Magyarország egyetlen Oscar-kvalifikáló fesztiváljának néhány filmje.
Elsöprő többségben utasították el a helyiek a Maros megyei Koronkán a vasárnap tartott népszavazáson, hogy tömbházak épüljenek a településen. A községvezetők most már a lakosság döntésére is hivatkozva utasíthatják el a potenciális ingatlanbefektetőket.
Noha Crin Antonescu nyerte a vasárnapi, első fordulós elnökválasztást Maros megyében, George Simion alig maradt el tőle.
Egy háromszáz kilogrammos medvét csaltak kelepcébe és altattak el Segesváron hétfőre virradó éjszaka.
Koronkán vasárnap nemcsak az államelnök-jelöltek nevére lehet pecsételni. Egy másik szavazólapot is kapnak a helyiek, akik arról nyilváníthatnak véleményt, hogy akarják-e, hogy a településükön tömbházak épüljenek.
Kigyulladt személygépkocsihoz riasztották a segesvári hivatásos tűzoltókat szombatról vasárnapra virradó éjszaka.
Idős édesapját keresi egy férfi Marosvásárhelyen, aki napok óta nem tért haza.
Munkaszüneti napon sem pihentek a Maros megyei közlekedésrendészek: közel 300 autóvezetőt igazoltattak, alkohol- és drogteszteket végeztek, de volt, akinek a jogosítványát is bevonták, más szabálysértők pénzbírságot kaptak.
Három autó ütközött össze Segesváron péntek délelőtt a 13-as jelzésű országúton, hárman megsérültek – adja hírül a Maros megyei tűzoltóság.
szóljon hozzá!